Hirdetés
Hirdetés

A Subscribe és vendégei írták a Hegyalja himnuszát

SBT_2725.jpgVolt már olyan a magyar fesztiválok történetében, hogy egy adott rendezvényhez írt dalt valaki, de olyan még nem, vagy csak nem emlékszünk rá, hogy abban ennyien szerepelnének. Most a Subscribe és a Hegyalja kötötte össze magát ilyen módon, a dalban pedig a metálzenekaron kívül szerepel még az Irie Maffia-s Sena, Pásztor Anna az Anna And The Barbiesból, Eckü a Hősökből és a brainses MC Columbo is, emiatt aztán egy eklektikus rockos, rapes szerzemény lett belőle. A szám zenei alapját a Subscribe két tagja, Csongor Bálint énekes és Horváth Attila gitáros írta, a dalszöveg viszont a vendégekkel közös munka volt. „A zenészeknek nagyon jók ezek a kihívások” – állítja Eckü – „Kellenek olyan projektek, amik olyan fazonokat összehoznak, akik az életben soha nem találkoznának egymással, a végeredmény pedig egy tök vagány dal lett.” – teszi még hozzá a rapper. Az alább látható, meglepetéssel végződő klipet Jakab Zsolt rendezte, az operatőr Dobos Tamás volt, a koncepciót pedig az IronBird szállította. A klip alatti Souncloud-lejátszóból magát a dalt is le lehet tölteni, illetve a Kreatív Online-on bemutatott werkfilmet is meg lehet nézni. 

 

Advertisement
38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló