Hirdetés

Csakis az időjárás lehet a hibás! – A Radiohead udinei és berlini koncertje

Számít az, hogy az ember melyik városban, illetve melyik országban nézi meg az adott zenekart? Valószínűleg igen, az alábbi beszámolók alapján viszont messzemenő következtetéseket nem tudunk levonni. Az biztos, hogy Udinében nagyon jó volt a Radiohead, pár nappal később Berlinben viszont már nem volt az. Az időjárás, biztos az a hibás! (A kép csak dekoráció.)

A Radiohead Olaszországban

Júniusban Torontóban összeomlott a Radiohead színpada, egy ember meghalt, a zenekar dobtechnikusa. A turné további állomásait lemondták, ezért csak most szeptemberben pótolták az Udine melletti egészen pici, codroipói Villa Maninban. A Soundkitchen osztálykirándulást szervezett.

A Radioheadet a Szigeten láttam korábban, és picit csalódtam. Nem szólt jól, nem volt szép, sem teátrális, és az éjszakára vonatkozó Tarlós-szabály miatt nem is bontakozhattak ki olyan hosszan, ahogy ők szeretnek. Most két és fél órás koncertet adtak, három visszával.

Villa Manin majdnem olyan, mint a keszthelyi Festetics-kastély, legszívesebben mezítláb lépnénk a fűre, és rászólnánk mindenkire, aki eldobálja a műanyagpoharát. Múzeumban koncerten lenni jó, amíg nem borogatnak szobrokat, mert az nem jó. A különböző hagyományok, kultúrák és elvárások találkozásából csak jó sülhet ki, ritkán rossz. Órákkal a fellépés előtt nehéz elképzelni, hogy ebben a kastély köré épült faluban bármi is lesz. Kitettek egy kis kordont, de itt mindenki olyan jámbor, mint egy körmeneten. Egy konténert is állítottak az internetes jegyvásárlóknak. A helyen egy kocsma üzemelt, a kukoricás mellett verték fel a kamionon üzemelő sörpultot és paninist, másfél kilométerre találtunk már éttermet is, plusz Szűz Máriát vakablakban, kutyát libákkal.

A hely fantasztikus volt: a 17. században épült, hogy a Manin család saját erejét és gazdagságát kívánta reprezentálni ezzel a kastéllyal, sikerült is nekik. Egy nagyszabású Radioheadre extra élmény volt, többek között azért, mert 15 ezer ember fért el legfeljebb.

A Radiohead közel minden bulija jó előre telt házas, pedig Londonban vagy Párizsban egymás utáni napokon adnak koncerteket. Nem véletlenül: ez már nem a klasszikus értelemben vett rockkoncert, hanem színház különleges vizuális játékokkal, pontos koreográfia szerint végrehajtott dalsorrenddel. Ezért lehet örülni mindig, ha Thome York elfelejti a szöveget, ahogy ezt tette kétszer is.

Erős indítás a Lotus Flowerrel, Airbaggel és Bloommal, Yorke le is kapta a bőrdzsekijét. A Radiohead koncertjén szépen átgondolták a lehető legegyszerűbb elemekből összerakott színpadképet, amit folyamatos mozgatásokkal tettek mindvégig izgalmassá. Van olyan szám, amit szarrá játszanak, vannak olyanok, amiket olyan ritkán adnak elő, hogy már az önmagában örömmel töltheti el a rajongót.

Egy tömött kisbuszban utaztunk 7 órát, utána órákig sétáltunk, ettünk, ittunk a világ legkisebb és legimpulzusmentesebb helyén, ezért jogosan aggódtam, hogy a koncerten állva elalszom majd a Radiohead zenéjére. Ezzel szemben végig izgalmas műsort adtak, amiben pontosan érezni lehetett, hogy egy-egy leülősebb pillanat éppen a zenekar vagy a nézők rekreációja miatt szükséges, valamint ügyesen adagolták a közönség számára kötelező dalokat a saját kedvenceikkel. Érdemes a setlistet böngészni, ha valakit ennél mélyebben izgat a dalsorrend esztétikája.

A második vissza után az emberek elindultak a kastélyból kifelé, a carabinierek szomorkásan szundikáltak a sapkájuk takarásában, amikor még az Idioteque-et még eljátszották. Szólt a végén a géphang, egyesével levonultak a színpadról. A Radiohed már nem zenekarra hasonlít, hanem a Cirque du Soleil-re: látványos, profi showműsor, aminél nem kell aggódni azon, hogy az énekes részegsége miatt majd három számmal kevesebbet játszanak. Persze sokszor, sokan pont ezt a kiszámíthatatlanságot keressük a zenekarokban, ettől érezzük, hogy valami újat és fontosat tanultunk meg a világból. (valuska)

A Radiohead Németországban

Jómagam is szoktam szomorkodni egyébként. Iparvárosban voltam tizenéves a kétezres évek elején, volt fejhallgatóm is, és szoktam hosszasan hazafelé gyalogolni éjszaka – ezekből következik, hogy van pár, sőt, kimondottan sok számomra kedves Radiohead-dal, illetve en bloc album is. Annyi mindenképpen akad, hogy biztos voltam benne, hogy bár minden bizonnyal nem 2012 a legideálisabb évjárat egy brit alternatív rockdinoszaurusz koncertjét meghallgatni, azért kicsi az esélye, hogy olyan setlist álljon össze, amit esetleg nem élveznék.

Nos, a Radiohead továbbra is meg tud lepni. A fő setlist 90%-át nézve dafke hanyagolják az egész életművet egészen a Hail To The Thiefig (a kánon szerint ugyebár egészen idáig lenne kikezdhetetlen szent tehén a zenekar). Ez nem is lenne baj, ha a legutóbbi lemezt élő ember végig tudná hallgatni, az In Rainbowsról meg nem a legjellegtelenebb dalokat citálnák elénk. Meg, ha úgy általában nem a legjellegtelenebb dalokat citálnák elénk. Ha az egyébként energiától duzzadó dalok, mint a There There nem ilyen enervált, lefolytott lötyögés formájában lennének jelen. Ha legalább történne valami a színpadon és nem csak enerváltan totyognának húsz centiméteres kilengéssel. De ha már ehhez is öregek, legalább a fejenként hatvan eurós egységáron mért belépőért cserébe ne kilenc lcd panelen látható képzaj és közeli felvétel jelentse a látványt.

Túl sok mindenen lehet keseregni itt ahhoz, hogy jusson idő értékelni az olyan finomságokat, mint a bristoli veterán Clive Deamer alázatos dobjátéka kiegészítő pozícióban, vagy hogy legalább nem hoznak Creepre, Justra és Karma Police-ra kihegyezett retrospektív haknit, illetve azt, hogy bizonyára sokak örömére rengeteg ritkaságot is játszottak, és hogy a ráadásokra azért kezdett a jó felé billenni a mérleg. Addigra ugyanis teljesen mindegy volt, a Radioheadnek pedig elkönyveltem egy bárki számára középszerű, az ő ligájukban pedig inkább kimondottan gyenge koncertet. (Eron Mezza)

Szeptember 26.
Udine, Olaszország

Lotus Flower
Airbag
Bloom
The Daily Mail
Myxomatosis
The Gloaming
Separator
Climbing Up the Walls
Pyramid Song
Nude
Weird Fishes/Arpeggi
Reckoner
There There
The National Anthem
Feral
Paranoid Android

How to Disappear Completely
Planet Telex
Staircase
Morning Mr. Magpie
Street Spirit (Fade Out)

Give Up the Ghost
Everything In Its Right Place

Idioteque

Szeptember 29.
Berlin, Németország

Lotus Flower
Airbag
Bloom
The Daily Mail
Myxomatosis
The Gloaming
Separator
These Are My Twisted Words
Videotape
Nude
Weird Fishes/Arpeggi
Reckoner
There There
The National Anthem
Feral
Paranoid Android

Pyramid Song
Supercollider
Planet Telex
Staircase
Bodysnatchers

Give Up the Ghost
Everything In Its Right Place

Idioteque

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló