Hirdetés
Hirdetés

A pásztorok, a komondor, meg a nagy szólógitár – Itt a VAHÚR csodát lát új videóklipje

langolocikk_klipbolkivagottkep.jpg

Augusztusban már meghallgathattátok nálunk a nagyonújhullámos réti punkot játszó VAHÚR csodát lát zenekar bemutatkozó, akksirakötveteste című anyagát. Az akkori premierben egy hamarosan elkészülő videóklipet is ígértek nekünk a fiúk, ami azóta el is készült, és semmivel sem lett konvencionálisabb, mint a csapat zenéje, egyszerűen fogalmazva tovább folytatódik az audiovizuális elmebetegség. A történet szerint az erdőben sétáló HVCS pásztorok zajra lesznek figyelmesek. A báránybégetéssé artikulálódó hangokat követve egy rétre érnek, ahol felháborodottan konstatálják, hogy a nyáj köszöni szépen, tök jól megvan nélkülük. Hogy mi lesz a végkifejlet, az a hajtás után kiderül.

A zenekar így mesélt a klipforgatásról:   

A VAHÚR csodát lát augusztusban megjelent – és a Lángoló Gitárokon debütált – akksirakötveteste című kislemezének Jenő című dalához készített videoklipet. Szeptember elején egy maroknyi baráti társaság felkerekedett az együttes vezényletével az óbudai Virágosnyeregbe, hogy megörökítse, mi történik valójában, ”ha jön elő Jenő, a komondor.” Az eső ellenére ez többé-kevésbé sikerült is. Mindenkinek köszönjük, aki kitartott a cudar időben.

A klipet írta és rendezte a zenekar dobosa és dalszövegírója, Lakner Lóránd László. Fényképezte a zenekar énekes-gitárosa, Buday Bence és – miután Bence túl szigorúan vette az klipforgatás alcímét – „Egy kannásborral a Virágosnyeregben” – Terjék Tamás. A vágók Buday Bence és Dr. Diriczi Tamás voltak, Jenőt a zenekar basszusgitárosa, Kellner Márton alakította nagy hitelességgel. 

Részletek a forgatókönyvből:

„A dal fokozódik, az ének és a gitár mellé beszáll a dob és a basszus az első >>Ha jön elő Jenő, a komondor<< szövegrészlet elhangzásakor. Erre a zenei váltásra a három pásztor őrült izmozásba kezd: bajszuk feketéről színesre vált, pásztorbotjaik hirtelen különböző fegyverekké változnak, melyekkel csapkodni kezdenek. Emellett kidülledt szemekkel ordítanak, izmuk feszül, tekintetük ádáz és tébolyult. Jenő nem szarik be az emberkedéstől, nyugodtan felkel nyugágyából, és a három pásztor fölé tornyosul óriási árnyékot vetve rájuk. […] A dal hangulata tovább durvul […], a báránynépség Jenő parancsára nekiesik a három lóbaszószekrény pásztornak és kíméletlenül helyben hagyja őket. […] A pásztorok cseszhetik.”

A videó zenében és látványban is pontosan azt kínálja, amit a leírtak alapján sejteni lehet. És bár nem vagyunk biztosak abban, hogy a fiúkat egyhamar a Sziget nagyszínpadán látjuk viszont, tagadhatatlan, hogy irigylésre méltó eleganciával hánynak fittyet a konvencióknak és a közérthetőségnek. Jöjjön a klip!  

A VAHUR csodát lát legközelebb november 24-én lép fel a Zegzugban. A koncertről további információk a zenekar Facebookján

A posztot a Cseh Tamás Program keretében az NKA támogatta:

cstp_logo.jpg

Advertisement
38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló