Hirdetés

A napsütés mit hoz ki belőlem – Lukovich x Fakapoe x Nagyváradi Nelli

lukovich_x_fakapoe_x_nagyvaradi_nelli_cover.png

Saját projekttel jelentkezik Lukovich András, a Gyík zenekar gitárosa. A napsütés mit hoz ki belőlem című szám Fakapoe és Nagyváradi Nelli közreműködésével készült. Lukovich ezt mondta róla:

Az egész azzal kezdődött, hogy a karantén időszakban hirtelen lett egy csomó szabadidőm gitározni. Rájöttem, hogy van jó pár, szinte már majdnem teljesen elfelejtett dal ötletem, amit még meg akarok csinálni, mielőtt tényleg eljön a világ vége. És különben is, körülöttem mindenkinek annyi zenei projektje van, pont nekem ne legyen egy saját a Gyík zenekar mellett?A dal elkészítéséhez Fakapoe-t, az UG hip-hop MC-t, és az utánozhatatlan Nagyváradi Nellit kértem fel, akik azonnal benne voltak a buliban, pikk-pakk össze is állt a trekk, imádom, amit ráraktak. Örök hála és köszönet nekik! A felvételek a Borsa (aka Űrlénykirály) és a Guido (alias Widosub) nappalijában készültek, és a WHO ajánlásának megfelelően végig szemtelenül sok rozé fröccsöt ittunk. A napsütés mit hoz ki belőlem igazából egy laza nyári dal, amit azt hiszem főként a bezártság, és szabadság iránti vágy ihletett. Remélhetőleg augusztus végén már tényleg nem csak otthon a négy fal között lehet biztonságos keretek között fesztiválozni, hanem mindenhol.

Itt is van a videó:

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
827FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk