A Brit Pszichológiai Közösség hétfőn egy zenei tanulmányt tett közzé a társaság blogján amiből kiderül, hogy a mai modern popzene sokkal szomorúbb és érzelmileg labilisebb, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt. A kutatásban résztvevők megvizsgálták 1010 darab ismert, évvégi Billboard-listás popdalt 1965 és 2009 között. Viszonyítási alapként a percenkénti negyedhangok számát (bpm) adták meg illetve hogy dúrban vagy mollban szólal-e meg a szerzemény. Legegyszerűbb úgy lehetne leírni a lényeget, hogy a boldog számok általában gyors tempóban és dúrban szólalnak meg, addig a szomorúak értelemszerűen lassabbak és mollban hangzanak el. Ebből kifolyólag könnyebb megítélni az érzelmi zavartságot, ha éppen egy gyors, de mollban játszott szerzeményről van szó.
Glenn Schellenberg és Christian von Scheve kutatók megállapították, hogy a mollban írt dalok száma megduplázódott az utóbbi öt évtizedben, ahogy a lassú tempójú slágerekből is egyre több lett, aminek a csúcsát a ’90-es évek jelentette. Azonban csökkenés érzékelhető a klasszikusan vidám popdaloknál, amelyek egyszerre gyorsak és dúrban szólalnak meg, ezzel ellentétben növekszik az érzelmileg labilis popdalok száma. Ezt az állítást alátámasztja egy tavalyi kutatás, amelyben az 1980 és 2007 közötti slágerek dalszövegeit vizsgálták. Ebből kiderült, hogy érzékelhető egy negatív tendencia a pozitív érzelemvilág és emberi kapcsolatteremtés kárára, amit felváltottak a dühös, néhol kifejezetten anti-szociális szövegek.
A kérdés adott: vajon mi vezetett ehhez a folyamathoz? A kutatást végző két szakember sem tud biztosat mondani. Egyik okként a hatalmas fogyasztási igényeket és az egyre terjedő individualizmust említik, amelyeknek köszönhetően az ember többre vágyik, mint korábban, ezzel növelve a kulturális és társadalmi zavarodottságát, amit csak fokoz a nemek közti különbségek elmosódása. A másik ok valamivel prózaibb: az ember egyszerűen minél különb, kifinomultabb ízlést igyekszik kialakítani magának.
A tipikusan vidám popsláger prototípusaként a kutatás az ABBA Waterloo című számát hozza fel példaként, amely a mai hallgatók számára egyszerűen túl gyermeteg és naiv. Ellenpéldaként az Aqua Barbie Girl című borzalmát hozták fel, amely ugyanarra a sémára épül és a hatalmas kereskedelmi siker ellenére mégis legtöbben csak bűnös élvezetként tekintenek rá és darabokra szedik a zenekritikusok. Ebben természetesen mi sem szeretnénk megcáfolni a tanulmányt.
A két kutató szerint az érzelmi zavartság egyfajta közvetítőcsatorna, amin keresztül a modern produkciók megértetik a hallgatókkal a szerzemények komplexitását és komolyságát. A maiak közül Lady Gaga egy ritka példa a klasszikus popslágerekre építkező slágerekkel kapcsolatban, akinek például a Born This Way című dala úgyanúgy egy gyorsabb, dúrban szóló szám, mint a fent említett Waterloo vagy a Barbie Girl. A tanulmány készítői szerint Lady Gaga dala úgy tűnik frissnek és eredetinek, hogy a megidézi a régi nagyok alkotásaira jellemző dalképletet.
Egy másik könnyen észrevehető folyamat a slágerek hosszának megnyúlása és a női énekese egyre nagyobb térnyerése a popszakmában. A kutatók a következő véleménnyel zárták a tanulmányukat: „A kutatásunk rávilágít a kapcsolatra hosszútávú kulturális változás társadalmi hatása és az emberek érzelmeinek kimutatása, érzékelése és reagálása között, legalábbis ami a zenét érinti. A kutatásunk segít megérteni az egyén hozzáállását a társadalomhoz és azt, hogyan változik a kultúra az egyén érzelmi szükségleteinek hatására.”
