Hirdetés
Hirdetés

A mocsok kölykök felnőttek – Ugly Kid Joe, London Underworld, 2015 szeptember 27.

Felnőttek, de zenélni és mókázni még mindig tudnak. Az Ugly Kid Joe minden idők legtöbb példányszámban elkelt bemutatkozó EP-jével (Ugly As They Wanna Be) robbant be a köztudatba ’91-ben, majd a csúcsra az America’s Least Wanted albumukkal jutottak. Az Everything About You strandon bakancsban ugrálós, headbengelős klipjének köszönhetően pedig az MTV utolsó, nem grunge, rocksztár zenekarává váltak. Később jött egy érettebb, de még mindig viszonylag sikeres album (Menace to Sobriety, 1995) majd egy kísérletezős (Motel California, 1996). A világhírnév felőrölte őket és mivel az utolsó albumuk idején már nem állt mögöttük nagy kiadó, nem volt gazdasági érdek a zenekart összetartani. Nem fogadtak pszichológust, hogy elsimítsa az egymás közti ellentéteket, inkább feloszlottak. 15 évig mindenki ment a maga útján, de mivel nem haragban váltak el 2010-ben ismét összeálltak, és idén szeptemberben pedig 19 év után kiadták első teljes albumukat (Uglier Than They Used Ta Be). (A fotó nem a helyszínen készült.)

A brit lemezbemutató turné utolsó koncertje, a londoni Underworldben vasárnap este. Ráadásul ez egy ráadás buli, mert a szombatira már rég elfogyott az összes jegy. Gyakorlatilag teltház van most is, nagyjából ötszáz nézővel.

Az este az Ugly Kid Joe-énekes, Whitfield Crane és az eredeti Godsmack-gitáros, Lee Richards akusztikus estjével indul. A páros alig egy éve állt össze, és idén jelentették meg első albumukat. A Black and White című daluk hangulatos videóját, pedig tavaly pont Londonban (és a Download fesztiválon) forgatták. Nem rossz a produkció, de az ember ma este nem igazán az akusztikus gitárokra van ráhangolódva.

Az ausztrál Hailmary viszont már tökéletes ráhangolódást biztosít. Fiatalok, hosszú hajúak, és úgy játsszák a rock and rollt, akár az AC/DC ’78-ban. A világot nem fogják megváltani, de a headbangelős gitárszólótól kezdve, a dobszerkóba való ugrásig tanítani való, ahogy meghalnak a színpadon koncert közben.

Az Ugly Kid Joe-ra a Motörhead klasszikus az Ace of Spadesével kezdi a koncertet, majd rögtön jön az első saját szám, a Neighbor. A szöveget mindenki kívülről fújja, én is, hiszen anno rendesen bevésődött a fejembe. Az America’s Least Wanted kazettám szövegkönyve volt ugyanis az első angol könyvem, amiből Országh László szótárral a kezemben igyekeztem kihámozni a dalok mondanivalóját.

A közönség együtt él a zenekarral, még a karzaton is éneklik a szövegeket a színpad előtt pedig folyamatos a mozgás. Igazi klub buli ahol megvan az összhang a zenészek és közönségük közt. Mosolygó emberek mindenhol, színpadon és előtte egyaránt. A zenekar összekacsint velünk, azt sugallva, hogy nem csak ti érzitek nagyon jól magatokat, hogy ezeket a dalokat halljátok élőben, hanem mi is, hogy játszhatjuk nektek.

A régi klasszikusok (Jesus Rode a Harley, C.U.S.T.), és pár új dal után jön a Cat’s in the Cradle, amit még az is ismeri, aki nem ismeri. Például mikor meghallottam először Zorántól az Üres bölcsőt ringat a Hold fénye című dalt elégedetten csettintettem, hogy na, látjátok még a Zorán is Ugly Kid Joe-t dolgoz fel. Aztán persze kiderült, hogy ez nem UKJ-dal, ők is „csak” feldolgozták, de az tény, hogy egy egész generáció számára az ő tolmácsolásukban vált slágerré.

A némi sörpocakot eresztett, de hangilag tökéletes Crane még a dal előtt bemutatja nekünk a karzaton álló Mark Dodson-t is, aki anno az America’s Least Wanted album producere volt, és akinek az ötlete volt, hogy egyáltalán dolgozzák fel Harry Chapin folk énekes ’74-es dalát. Marknak is fülig ér a szája, és most már értem, hogy Crane miért mosolyog olyan sokat a karzat irányába.

Ráadásként előbb a V.I.P. következik, amivel már akkor beolvastak a celebeknek, amikor még nem is léteztek. Az utolsó pedig nem is lehet más természetesen, mint a giga-mega slágerük, az Everything About You. Crane határozottan csendet kér a közönségtől, 100 százalékos koncentrációt, hogy „megtörténhessen a csoda”. Nagy nekikészülődés után, gyerekkori barátja (akivel együtt alapították a zenekart anno), Klaus Eichstadt, belekezd a jól ismert gitártémába, de a felénél látványosan elrontja azt. Fejcsóválás, bocsánatkérés, nevetés. Másodszorra már persze sikerül, a közönség pedig megfogadja az igencsak konkrét „go fucking crazy!” tanácsot és megőrül. A dalt, mely sztárrá tette őket, és amit annyira meguntak annak idején, hogy évekig direkt nem is játszották, most mindenki együtt énekli. Még Mark Dodson, karzaton álló, 10 év körüli fia is, akinek az orra alá az énekes egyszer még a mikrofont is odadugja a refrén alatt.

Az utcára kiérve egy gerilla buliba csöppenünk. Egy fekete srác egy bőrönd méretű, hordozható, hangfalból funkyt játszik. Száz ember pedig éjjel 11-kor, Ugly Kid Joe-koncert után Mark Ronson Uptown Funk-jára táncol egy piros telefonfülke és egy elhúzó emeletes busz között.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló