Hirdetés
Hirdetés

A Metallica megkapta a zene Nobel-díját

metallica.jpg

A Metallica lett az első metálzenekar, mely megkapta a Polar Music Prize-t. Az egymillió svéd koronával járó, az ABBA-menedzser, Stig Anderson által 1989-ben alapított díjat azért kapta a zenekar, mert Wagner és Csajkovszkij óta senki nem írt ennyire dühös és mégis befogadható zenét, illetve hogy a Metallica olyan helyekre vitte a rockzenét, mint előtte senki. Szintén az indoklásban van, hogy a Metallica kompromisszummentes lemezei millióknak segített, hogy az elidegenedést szupererővé alakítsa. Korábban többek közt olyan kapták meg a díjat, mint Paul McCartney, Joni Mitchell, és Chuck Berry. A Metallica egyébként átveszi majd a díjat idén júniusban, a pénzt pedig az All Within My Hands nevű programnak ajánlják fel, akik az összegből olyan segélyszervezeteknek juttatnak, akik a szegénység, a rák ellen küzdenek vagy éppen fiatalok zenei fejlődését támogatják. Az idei másik díjazott az Afgán Nemzeti Zenei Intézet lett.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló