Hirdetés

A magyar űrhajózás előtt tiszteleg a Kerekes Band

kerekesband_screen.jpg1980. május 26-án, magyar idő szerint este nyolc óra húsz perckor lőtték ki az első magyar embert az űrbe Farkas Bertalan személyében. A jeles esemény előtt tiszteleg most a Kerekes Band a Cpt. Space Wolf című számával, ami az első bemutatott dal a júliusban megjelenő Folklore Man albumról. A számban Farkas kilövés előtti beszéde is hallható, és “valószínűleg ez az első space-folk szám. Furulyával és kobozzal még sosem jártak ilyen közel a sztratoszférához” – mondja az egri zenekar. A dalhoz készült klipben a hatvanas, hetvenes évek űrkorszakának bélyegei, plakátjai lettek újragondolva, megelevenítve, mozgatva, ezáltal a hangulatában régi, de a megjelenésében mai lett a végeredmény. “Nagy bélyeggyűjtők voltunk gyerekkorunkban, és különösen szerettük a szovjet űrös bélyegeket, mert annyira szép színekkel és monumentális megjelenítéssel dolgoztak. Több bélyeg, ami klipbe belekerült megvolt vagy személyes kedvencekből került ki” – nyilatkozta a koncepcióról a csapat. A klipben szereplő orosz feliratok a zenekarral vagy a számmal kapcsolatosak, így az együttes vagy a tagok neve, valamint a klipben elhangzó szöveg egy része is feliratozva van oroszul. A Folklore Man nagylemezhez már készült egy beharangozó, amiben az egykori Delta magazint idézi Bozai József hangja, illetve egy trailer is erősíti a űrös, tudományos jelleget. A új albumon Fábián Juli is szerepel majd a Waiting For The Sunshine című számban, illetve Mike Finnigan, aki Jimi Hendrix Electric Ladyland című albumán is játszott Hammond orgonán. Az alább először látható, pontosan az űrkilövés évfordulójához időzített klipet az a Greenzero rendezte, akik többek között a zenekar Ethno Funk és Voodoo Child című videóját is.

Még több Popcorn

Connect funkcióval újít a Tidal

A streamszolgáltatás saját alkalmazását használhatjuk akár a CD-nél is jobb minőségű zenehallgatásra.

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.

Eladó a Bárányok hallgatnak című filmből ismert horrorház

Buffalo Bill házát egész olcsón meg lehet venni.

Kommentek

35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
695FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Flying Angels – Jön az új Trottel-lemez, itt egy dal róla

Természetesen a Talayapa projekttől is markánsan új megszólalásra számíthatunk.

Időkapszula 2000-be – 20 éves a Linkin Park debütalbuma

Minden idők egyik legsikeresebb debütlemeze ez, és az egyik legfontosabb alapműve nemcsak a felemás megítélésű nu-metal hullámnak, hanem az egész ezredfordulós popkultúrának.

A nők jogaiért küzd egy igazi girl power csajbanda Nyugat-Afrikából

A 10-17 év közötti lányok a zenéjükkel hívják fel a figyelmet az egyenlőtlenségre egy olyan helyen, ahol egyébként iskolába sem járhatnak.
00:03:34

A Scooter nem tud hibázni – Itt van 2020 himnusza

Zseni zene, zseni klip, zseni szöveg.

Jön az új Sigur Rós-lemez, de nem olyan, amilyet gondolunk

Egy 2002-es különleges projektjük felvételét adják most ki.