Hirdetés

A madárka és az ornitológus – A Shearwater és Jesca Hoop koncertjének beszámolója

shear.JPG

Amikor alig pár hete az Akvárium mosdójában kihelyezett plakátról értesültem, hogy Shearwater koncert lesz Budapesten, egy darabig értetlenül álltam, majd elkezdtem örülni neki, habár érteni továbbra sem értettem a szervezők önsorsrontó húzását. Habár az anyazenekarnak tekinthető Okkervil River a Budapestről egyébként is lepattanó folk-rock és alt-country vonal A listás szereplője, a vele nagyjából egyszerre indult Shearwaterre és az előttük fellépő Jesca Hoop nevű hegyi kismadárra szűk 50 ember volt kíváncsi a kétmilliós városunkban.

hoop.JPG

A furcsa hajkölteményeket favorizáló Jesca Hoop kilenc óra körül lépett színpadra egy szál tompán csilingelő gitárral. A mások által csinosnak mondott, mormon gyermekkorral megvert és önellátó farmgazdálkodást is megjárt énekesnő olyan szolid bájat hordoz, ami kombinálva a helyenként egyébként kimondottan erős énekhangjával teljesen feleslegesnek mutatja a lemezen őt kísérő ritmusszekciót és értelmezhetetlenné teszi a csiricsáré világot amit megpróbálnak ráaggatni. Igéző színpadi jelenlétével és a személyes hangvételével azonban egyszemélyes Fleet Foxes produkcióként fogható fel, az a fajta szomszédlány, aki eléri, hogy a közös fallal rendelkező szobába cuccold át az élettered, hogy ha énekelni támad kedve, véletlenül se maradj le egy hangról sem. Ha egy kevés esze van, pillanatokon belül lecsupaszítja a felvételeit az élő produkció mintájára, így ugyanis több esélye lenne az újhullámos női előadókkal túlzsúfolt színtéren.

shear2.JPG

Az utána következő Shearwater a pár évvel ezelőtt Lengyelországban elcsípett fesztiválkoncertjéhez képest jelentősen büdzsébarát felállásban érkezik. Bár a két alapító tag közül már csak a lassan negyven éves kora ellenére még mindig gimnazista lúzer imázzsal hódító Jonathan Meiburg tartja a frontot, a Shearwater láthatólag energiától duzzad és kevés embernek is hajlandó a lelkét tenni a produkcióba. A lassú, tört középtempó és a néhol kimondottan erőszakos megszólalás viszonylag ritka ebben a műfajban, főleg ha például az Akron/Family-vel, vagy a tényleg vicczenekarrá avanzsált Blitzen Trapperrel szemben itt jelentős pátosz is társul a súlyos hangzáshoz, Meiburg öblös folk áriával és tulajdonképp nulla önfeledt szórakozással szolgál. Ezzel semmi gond, de könnyen látható, hogy ezt az eklektikusan érzelmes americana-giccset miért veszi be viszonylag kevesek gyomra még úgy is, hogy a zene maga teljesen bölcsészkompatibilis lenne, és még a hittan-nebuló imázs is jót tesz nekik. Szívesen látnánk az amerikai folk-rock több résztvevőjét, főleg a tegnap estéhez hasonló kapcsolt áru formában, de félő, hogy ez a vonat már elment, és végképp ascii-karakterekből álló nevű batikoltpólós gifmágusok fellépéseivel kell beérni a jövőben, és megpróbálni nem kiröhögni a sok kockás inges, szakállas faszt, akik Idaho lankáiról hadoválnak, de magasról leszarják a hírnökeit.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló