Hirdetés
Hirdetés

Helo – A LongStoryShort! új nagylemeze dalról dalra

lss_0710_2.jpg

Hirdetés

Helo címmel megjelent a LongStoryShort! új nagylemeze, amit alább végig is lehet hallgatni, de hogy még több dolog kiderüljön róla, a csapat minden dalt kommentál is a lejátszó alatt. A csapat egyébként 2017-ben alakult, első kislemezük 2018-ban jelent meg My Summer címmel. Idén bekerültek a Hangfoglaló Program induló előadói közé, a jelenlegi lemez pedig Egyedi Péter produceri segítségével vették fel. 

Helo

Mindenképpen akartunk írni egy Helo című számot, mivel ez a bemutatkozás szigorúan egy „l”-lel, a zenekarunk arculata, és szinte védjegye. Abban viszont nem voltunk biztosak, hogy mire építsük fel a dalt. Végül a nyár/Balaton/szeletelés/csajozás négyesnél maradtunk. A refrént elég gyorsan megírtuk, a versékkel meg úgy voltunk, hogy „áhh, van még idő, inkább adj még egy sört”. Aztán majdnem kifutottunk az időből, de végül szerencsére épp időre Gyuri befejezte.

Egy életen át

Ez az a dal, amiről az Is This World Alrightnál mondtam, hogy visszatér a téma. Arról szól, hogy egyszer sajnos mindennek vége, a szerelemnek, a boldogságnak, a barátságnak így vagy úgy, ha máshogy nem, akkor végül a halállal. A dal végén viszont megfordul a mondat „végig vár a halál, egy életen át”-ról „de addig itt vagy még, amíg van valaki, aki gondol rád, egy életen át”-ra. Tehát arról szól röviden a dal, hogy a szeretetnél nincsen fontosabb dolog a világon, és a legtöbb, amit adhatunk valakinek az a szeretetünk

Leléptél

Ez egy nagyon különleges dal, és nem csak azért, mert ez az első magyar számunk. Nem véletlenül forgattunk hozzá videoklipet. Ha valaki nem ismer minket, azt hinné ez alapján, hogy beképzeltek és önfejűek vagyunk. Amikor valakit elhagynak, minden féle hülyeség kavarog össze vissza a fejében. Van, aki úgy tudja kezelni, hogy sír egész nap, esténként meg berúg, van akiről egyszerűen csak lepattan, vannak akik mély depresszióba esnek, én pedig úgy kezelem, hogy mindenféle baromságokat mondok magamnak, mint (úgysem talál mégegy ilyen pasit, ő járt igazán rosszul, majd meglátja) és addig ismételgetem magamnak azt a hazugságot, hogy nem érdekel, amíg egyszercsak tényleg nem érdekel. Erről a kavalkádos állapotról szól a Leléptél.

Is This World Alright?

Az Is This World Alright? egy komolyabb alkotás lett, az élet nehézségeiről dalol, az emberekről, akik kihasználnak másokat, az egyedüllétről és hasonló dolgokról. A végső üzenete viszont az, ami egy későbbi dalnál is még elő fog jönni: A szeretetért és azokért az emberekért, akik iránt ezt érezzük érdemes ezt az élet nevű dolgot csinálni.

Ha erre gondolnál

Gyuri egyszer egyedül otthon dobolgatott, amikor a refrén vezető dob témája egyszer csak kicsusszant a kezéből. Gyorsan felvette, a hozzá való gitárt is, és rádúdolta, hogynanananana. Aztán mivel úgyis kicsit tingli tangli a dal, miért ne arról szólna, hogy nanananana, leszarok mindent, nananana szép az élet?

Gyere

A Gyere arról az érzésről szól, amikor egy embernek összejön egy egyéjszakás kaland, és arról fantáziál, vajon mi lenne ha a másik lenne a barátnője, van-e ebben a kapcsolatban több, hogyan tovább, mindezt punkhoz képest nagyon finoman, burkoltan, kicsit költőien megfogalmazva.

Song For The Heartbroken

Gyuri egy nagyon szomorú állapotában írta ezt a szerelmes szakítós dalt, arról szól, hogy mennyire hiányzott neki valaki, és bárcsak máshogy tudta volna csinálni a dolgokat, és hogy akármennyire is nem szeretné, de folyton erről a bizonyos valakiről álmodik. ‘Nough said, mindenki érti.

Ár

Bizonyára mindenkinek megvan ez a padló-felkelés motívum az életébe: családi és munkahelyi kiégés, stressz stb. Az árral ezt szerettük volna kifejezni, hogy bármi is jön az életben, vagy olyan erős, hogy felállj belőle és túltedd magad rajta. Mert a végén elsodor az ár. Vagy a zár, kinek mi.

Talán holnap

Gyuri és Bálint Gyuriéknál éppen egy szokásos LongStoryShort! programot űztek: söröztek, zenét hallgattak, és jammeltek. Bálint tök véletlenül elkezdte játszani az alaptémát, amire Gyuri már egyből hozta is az oktávozást. Annyira tetszett nekünk az ötlet, hogy kb. fél óra alatt megírtuk az egész szám instrumentális részét. Eredetileg egy keményebb szólót képzeltünk el, de Petinek az volt az ötlete, hogy ezt a számvégi zúzdát kicsit ellensúlyozza egy lágyabb akusztikus téma. A szövegnél pedig Tomi vállalta a munka oroszlánrészét

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók