Hirdetés
Hirdetés

A legmagasabb szint

VA – Twenty F@%&ing Years of Planet E: We Ain’t Dead Yet
(Planet E)

Carl Craig egy élő legenda. A Detroit techno és a hozzá kapcsolódó hangzások egyik legmeghatározóbb, legismertebb figurája, zenéje túlmutat a város zenei hagyományán, de még a szigorúan vett elektronikus tánczenén is. Életműve roskadozik az olyan produkcióktól, amik egyértelműen az elmúlt 20-30 év egyik igazán fontos zenei egyéniségévé teszik. Olyasvalakivé, akiben, nem túlzás, szinte lehetetlen csalódni, aki, legyen szó bármelyik alteregójáról és bármilyen ezek által képviselt hangzásról, eddigi pályafutása során gyakorlatilag képtelen volt mellényúlni. Bővebben egyik budapesti fellépése kapcsán itt írtunk róla. Craig karrierje kezdete óta egészen kiváló és stílusos zenéket jelentet meg, és nem csak saját zenéivel van ez így, hiszen kiadója, a Planet E is ezt teszi már húsz éve. Ezt a tekintélyes évfordulót ünnepli most a szóban forgó, digitálisan megjelent kiadvány. 25 szám, majdnem három és fél óra, szép nagy fájlok, de azért majd lesz limitált bakelit is, díszdobozban.

Végignézve a tracklistát, már most komolyabb túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Twenty Fucking Years Of Planet E az idei év egyik legerősebb összeállítása. Egyrészt mára klasszikussá érett nevek klasszikus számai sorakoznak rajta, egy rakás Craig-közeli zene, másrészt a már az új évezredben feltűnő arcok nem kevésbé színvonalas munkái is helyet kaptak. Miközben a klasszikus és soha meg nem unható detroiti íz stabilan végigvonul a lemezen, a sokszínűség és az absztrakció is garantált. Hallható itt acides minimalizmus, hipnotikus szintifutamokkal átitatott klasszikus techno, elektro, vagy éppen feszes minimal house. A tánczene határain jócskán átívelő hangtájképek mellett van itt andalító downtempo, és a huszonöt szám közé fért vokális latin house is. Sőt, a klasszikus chicagói iskola legjobbjaira hajazó, élő hangszereket is használó, fülledt, vagy éppen széttekert, de közben dögös férfivokálokkal operáló, szexi house felvételeknek is lehet örülni. Na meg, persze, a kozmikus hangzású, az absztrakt jazz és a techno között egyensúlyozó kompozícióknak, amik eleve nem hiányozhatnak egy Craighez ilyen mértékben kapcsolódó válogatásról. Ami viszont a legfontosabb: mindezek a felvételek nem sokadik, ilyen-olyan hajtásai az említett hangzásoknak, irányzatoknak, hanem igazi alapvetések. Javarészt emblematikus nevek (vagy álneveik) emblematikus felvételei, meghatározó klasszikusok, amik jócskán túlmutatnak önmagukon és nem egy esetben akár más irányzatokra is nagy hatást gyakoroltak. (Csak egy példa: Innerzone Orchestra – Bug In The Bass Bin. Futurisztikus jazz a válogatás kellős közepén, amit a kilencvenes évek elején többek között Goldie, Roni Size, valamint a 4Hero tagjai, tehát az éppen szárnyait bontogató drum and bass későbbi meghatározó nevei tekintettek fontos zenei élményüknek.)

Aztán persze akadnak itt olyan zenék is, amik bár egészen kiváló alkotások, nem tekinthetnek vissza ilyen dicsőséges múltra, viszont éppen ezzel tökéletesen példázzák, hogy voltaképpen bármit is húzunk elő a Planet E elmúlt két évtizedéből, az a legmagasabb szintet fogja képviselni.

Nincs mit kertelni, az itt szereplő számok egytől-egyig az elektronikus tánczene (a kezdetektől a jelenig ívelő) történetének legkiválóbb darabjai közé tartoznak, kivétel nélkül olyan időtálló alkotások, amik aktuális zenei trendektől, stílusoktól függetlenül fontosak, ezt pedig nemhogy csökkenti az idő múlása, hanem éppen ellenkezőleg. Pont ezért aztán nem csak az elektronikus zenét kedvelők és ismerők számára érdemes meghallgatni ezt a válogatást, hanem kifejezetten célszerű lenne okító szándékkal azoknak is bemutatni ezt a 25 gyöngyszemet, akik, hiába írunk 2011-et, még mindig valahol ott tartanak, hogy a techno minden esetben agyatlan tuc-tuc-szögelést, lelketlen monotóniát és embert nélkülöző gépzenét jelent, amit nyilván csak tizenéves hülyegyerekek képesek élvezni több kiló droggal a szervezetükben.

Jól mutatja e nagyszerű kiadó és vezetője jelentőségét, hogy húszéves fennállásukat ilyen bivalyerős anyaggal képesek ünnepelni. Csak az hagyja ki ezt a lemezt, akinek a birtokában van a teljes Planet E-katalógus. Minden más esetben hatalmas hiba lenne.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló