Hirdetés
Hirdetés

A leginkább aktuális neve ma az Európa Kiadónak van – interjú Menyhárt Jenővel

039_15_05_15_durer_europa_kiado.jpg

Az Európa Kiadó pénteken a Dürerben játszik, hamarosan stúdióba vonul új számokat rögzíteni és dolgozik egy archiváló digitális projekten is. A New York-Budapest tengelyen élő, zenekart vezető Menyhárt Jenővel beszéltünk sztárságról, nyelvről és dalszerzésről, meg arról, hogy az Európa Kiadó miért nem a nyolcvanas évek. (Fotók: Adrián Zoltán)

Menyhárt Jenő: Az interjú miatt ma reggel arra gondoltam, hogy biztos ki kell majd találni valamit, hogy miért érdekes most ez a koncert. Belenéztem az elmúlt napok cikkeibe és rájöttem, hogy mi vagyunk a legaktuálisabb nevű zenekar. De csak hülyéskedem.

Pedig az Így vonulunk be a történelembe is stimmel. A pénteki fellépés egy a sorban, sokat koncerteztek mostanában. Mondtad korábban, hogy lehet, hogy szakaszos az Európa Kiadó története, de ha megy, akkor intenzíven. Most ez az intenzív időszak van?

Leginkább csak így jött ki, nincsen különösebb oka. Talán annyi, hogy hamarosan stúdióba megyünk, hogy új számokat rögzítsünk és a 2013-as Annak is kell-ről vegyünk fel újra régebbieket. Az elmúlt két évben a zenekar változott, összeért, jobban kiforrottak a számok. Van egy másik projektünk is, az Európa Kiadó digitális tér létrehozása, ezzel is összekötném az új anyagokat.

Tavaly tettetek közzé felhívást arról, hogy elindítjátok az archiválási projektet. Úgy volt, 2014 végéig vártok anyagokat. Hol tartotok most? Mi lesz ez a digitális tér?

Meg is kerestük videósokat, fotósokat, de postán is rengeteg dolog érkezett. Korabeli kazetták, plakátok, jegyek, cikkek. Valaki naplórészleteket küldött. A netnek sokáig erős jelenidejűsége volt, de most a dolgok kezdenek időben is kiterülni. Van sok ötlet, most tartunk vagy 12 ezer fényképnél, egy-két napnyi videóanyagnál. Sokféle kíváncsiság figyelembe vételével szeretnénk elkészíteni ezt a projektet – van, aki csak belenézne, mi is az Európa Kiadó, más esetleg ebből írná a doktoriját, de lehet, hogy valakit mondjuk csak egy szám érdekel. Ilyen mennyiségű anyaggal rengeteg munkát, marha nagy kihívást jelent ez a projekt. És nem is lezárt életműről van szó. Nem csak archiválásról van szó, a jelen és a jövő is beleépíthető.

Hogyan kezdődött?

Szénássy Alex barátom, aki a Laboratory Group reklámcég vezetője és kurzusokat is tart a MOMÉ-n. Felhívta a figyelmem, hogy az E. K. jelenléte a neten szánalmas. Igaza volt, erre nem fordítottunk elég figyelmet. Ő vetette fel, hogy csinálna egy kurzust Az Európa Kiadó zenekar 21. századi online archívumának tervezése címen.

Zenéhez épült digitális munkák között nem olyan rég például Iamyank vagy a Dorota hozott ki progresszív projekteket. Mennyire követed az itthoni közeget?

Nincs rátekintésem, véletlenszerűen keveredem zenével. A neten főleg azokat a rádiókat hallgatom, amelyeket annak idején Amerikában is hallgattam (Menyhárt Jenő 1994-ben ment ki New Yorkba, mostanában többet van itthon, ingázik a két város között – B. N.). Nem szeretek a magyar történésekről beszélni, nem érzem magam kompetensnek. Inkább nekem kellene kérdeznem téged. Ez nem azért van így, mert előkelő idegenként el szeretnék vonulni ettől, csak az életembe bizonyos dolgok beleférnek, mások meg nem. Szívesen járkálnék koncertekre, tudnék többet.

Nálatok mindig nagy hangsúly volt a szövegen, a mostani dalszerzők között vannak magyarul és angolul írók is.

Nem lep meg, hogy sokan angolul próbálkoznak. Mielőtt ‘94-ben elmentem Amerikába, azt hittem, nem is lesz magyar rockzene a rendszerváltás után – ahogyan flamandul vagy dánul éneklő rockzenekarok sincsenek. Azt hittem, Magyarország a bezártsága miatt fejlesztette ki a magyar nyelvű rockzenét. Nyugat-Európában aki rockzenét csinál, angolul próbálkozik, úgymond az egyetlen, nemzetközi porondon. Például Dániához hasonlóan nem is vagyunk akkora ország, hogy túl sokan a rockzenélésre alapozhassák az életüket. Én nem is így alakítottam az életem. Ahhoz képest, ahogy gondoltam, marha lassan tört be itthon az angol.

És fennmaradt a magyar nyelvű rockzene is.

Igen, tévedtem. A magyar kultúrafinanszírozás hagyományai… Nem piaci helyzet érvényesült, mindig voltak ilyen meg olyan források. Lehetett zenélni, működtek a helyek, ez a mai napig így van. Folytatódott a magyar zene és persze ez egyáltalán nem baj. Ugyanakkor páran tudtak csak a személyiségük mentén valami határozottat letenni az asztalra. Ahogyan kintről hallottam, mindenféle dolog megpróbált magyarul is megtörténni, ami a világban megtörtént. Most sokfelé ágaznak szét a dolgok, ez a netből is fakad. Szövegben azt látom, például a slammerek körül van olyan érdeklődés és vibrálás, ami érzékeny közegre hat, megmozgatja az embereket.

A slamnek alapja a szöveg, de zenében, klasszikusabb poprock dalszerző vonalon most nem hangsúlyos a megmondás, akár a közéleti reflexió. Szerinted mi ennek az oka?

Vannak időszakok vagy generációk, akik a zenét nem erre használják eszközként. De tényleg nem tudom megmondani, ez itthon így van-e. Én a nyolcvanas évek végén elcsíptem a rock úttörő pillanatát. Láttunk magunk előtt példákat, de tulajdonképpen nem tudtuk, hova megyünk. Ez kicsit olyan volt, mint mikor Amerikában a keleti partról a nyugatira mentek át az úttörők. Az baromi izgalmas történet volt. Talán a jazz még jobb példa. A korai években minden, amihez nyúlt, vibrált, aztán kialakultak formák, stílusok, sőt intézmények, iskolák. Nem mondom, hogy így van, de nem elképzelhetetlen, hogy a poprock történetben is valami ilyen történik.

034_15_05_15_durer_europa_kiado.jpg

Mondtad korábban, hogy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején abban hibáztatok, hogy túl konvencionálisan kezdtetek dolgozni. „Rossz, nagy helyeken” játszottatok.

Voltak ilyen szakaszok, igen.

Ilyesmiről beszélsz most is? Mit mondanál akkor a mostani fiatal zenészeknek?

Ezeket az utakat mindenkinek végig kell járnia. Ha azt olvasnám egy újságban, hogy ne játssz nagy helyeken, mikor népszerű a zenéd és sokan akarnak megnézni, hát… Ezt amúgy sem tartja mindenki hibának. Van, akinek nincs is más választása. Sokféleképpen lehet erről gondolkodni, nem mondanék általánosságokat. Engem ez az egész magyar poprock-sztárság nem vonzott. 15 városban tudtunk fellépni és a mi stílusunkról tudtuk, hogy nem fogja ontani a rádió. Most lényegében egy nagyobb rádió és tévécsatorna van. Húsz évesen mondhatod, hogy ez az irány, és azt is, hogy a zenéddel teremtesz egy világot, amiben szívesen élsz és kommunikálsz. Hozzám ez az utóbbi állt közelebb.

Mondod, hogy a sztárság, a mainstream nem érdekelt vagy érdekel. Az Európa Kiadó mellé a legendás jelzőt szokták tenni, egy közeg sztárként ismer.

Meg kell, hogy mondjam, nem örülök neki. Akkor is éreztem, hogy ez nem lesz jó.

Mármint a legendás jelző?

Az, hogy bezárnak egy korba. Mikor 2004-ben visszajöttünk (sok év után először akkor lépett fel az E. K. az uniós csatlakozás kapcsán – B. N.), a cikkekben olyanok voltak, hogy „az Európa Kiadó, a nyolcvanas évek legendás zenekara, Menyhárt Jenő, a nyolcvanas évek karizmatikus…” satöbbi. Dicséretnek szánták, de én azt éreztem, nem jó. Nem tudtam ellene szót emelni, hiszen a kilencvenes évek elején elmentem, felfüggesztettem ezt a dolgot. 2004-ben azt éreztem, felszögeznek a polcra. És ha az embert egyszer felszögezik, nehéz lejönni. Mikor később elkezdtük új dolgokat csinálni, a rólunk kialakult sztereotípiák ellen kellett menjünk. Ezt a nehézkedést nem lehet megúszni.

Minek örültél volna, vagy minek örülnél most?

Mindenki, aki nem egyetlen produkciót csinál, hanem történetet, szeretné az egészet időben látni, a dolgokat újra és újra megtölteni önmagukkal. A digitális tér, az új lemez is ezt szolgálja.

Életmű?

Ezt a szót még így nem használnám. Koherens világot, narratívát, a lehető legjobban. Amiben minden lépés a történet része.

Advertisement
39,005KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,860FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló