Csak jövőre jelenik meg a Southern Oracle új nagylemeze, de egy dalt már most meg lehet hallgatni róla itt a Lángolón, sőt, még klip is van hozzá. A budapesti metalcore-zenekar tagjai így foglalják össze az aktuális dolgokat:
Az Icebreaker kislemezünk megjelenése óta eltelt több mint egy év. Ezalatt sok minden történt a zenekar háza táján, a kreatív folyamat azonban nem állt meg. Ennek eredménye a Mouthbreather című számunk, melyet ezúttal Horváth Attis irányításával, a Supersize Recordingban rögzítettük. Ez a szám az előfutára a jövőre megjelenő, harmadik Southern Oracle nagylemeznek. A szám a mögöttünk álló időszakról szól, a közösen átvészelt nehézségekről és arról az egységről, amit a zenekar alkot, amire büszkék vagyunk.
A Mouthbreatherhez készült, alább bemutatkozó klip is ezt a hangulatot szeretné megörökíteni, továbbítani. A felvételeket Bodnár Dávid készítette, a vágásért, utómunkáért pedig Epos felel.
Itt az új dal a klippel:
Az új Southern Oracle-dalt élőben is bárki meghallgathatja, aki ellátogat a csapat alábbi koncertjeire:
Október 31 – Esztergom/Sportalsó
November 11 – Debrecen/Kaptár Klub
November 12 – Nyíregyháza/Romkert
November 19 – Budapest/Dürer Pince
November 25 – Zalaegerszeg/Pop up Café
November 26 – Lendva/Padlás Klub
December 16 – Pécs/Pécsi Est Café
December 19 – Budapest/Instant
Ez pedig a kislemez borítója: