A Plastic Ocean ötlete először másfél évvel ezelőtt merült fel, viszont csak hosszabb idő eltelte után kezdett kialakulni a kép. Ugyan 2016 novemberében már formát öntött a zenekar, de megalakulásának hivatalos időpontjának 2017. január elsejét tekintik a tagok. A csapat stílusa a sok irányzatot ötvöző new wave metal, ők ezt így írják le:
Zenénkre az impulzív,lendületes riffek, földrengető breakdownok és a dallamos témák egyaránt jellemzőek. Törekszünk saját hangzásunk kialakítására, dalaink leginkább a metalcore, post-hardcore vonalat követik, viszont ugyanúgy fellelhetők benne hardcore-os, deathcore-os, de akár djentes elemek is.
2017-ben a Simon Istvánnál vették fel első lemezünket a No Silence Studióban. A felvételek után megjelentették a Let Me Know című számunkat, amihez szöveges videó is készült.
A lemez megjelenése még kicsit várat magára, de annyit elárulhatunk, hogy májusban már elérhető lesz az összes digitális platformon, valamint fizikai formátumban is lehetőség lesz megvásárolni.
A tavasz közepére tervezett megjelenés miatt készítettek egy videót a Whitenoise Pictures közreműködésével, amit a lemez beharangozó videójának szánnak.
Aki ismeri a zenekart és követ minket, az már hallhatta a lemezt, hiszen a koncerteken kizárólag ezeket a számokat játsszuk.
A lentebb bemutatkozó klipről ezt mondják:
Mikor beszélgettünk, hogy melyik számhoz készüljön el a következő videó teljes egyetértéssel mindenki az All About You-ra szavazott. Ez az egyik közös kedvenc számunk és úgy gondoltuk, muszáj készíteni hozzá egy klipet, hogy minél több emberhez eljusson, hátha neki is a kedvenc száma lesz. A forgatás nagyon jól sikerült, a saját soproni termünkben voltunk, amiből a végére egy házibuli lett így az ezt követő napokban tudtuk csak befejezni a
felvételeket.