Hirdetés
Hirdetés

A kortárs tánczene vajon mi? – Brandt Brauer Frick Ensemble-koncertkritika

Brandt Brauer Frick Ensemble @ A38 Hajó, 2013.10.13.

Az akusztikus techno alapzenekara, a berlini Brandt Brauer Frick Ensemble a Café Budapest kortárs művészeti fesztivál jóvoltából játszott vasárnap este az A38 hajón. Csalódást nem okoztak, de nem hozzájuk fogjuk kötni az évtized klubzenei forradalmát. (A kép nem a koncerten készült.)

A három névadót már láthattuk Budapesten 2012 tavaszán ugyanitt, igaz, akkor ensemble nélkül. Pech, hogy most viszont nem tudták a színpadra invitálni Emikát, akinek Pretend című számára remixet készítettek, a Ninja Tune-os énekesnő ugyanis a berliniek előtt alig két nappal játszott a hajón.

A zenekar alapötlete első ránézésre nem tűnik bonyolultnak: adott három fickó, akik birtokában vannak annak a tudásnak, amivel képesek megszólaltatni egy klasszikus nagyzenekari apparátust. Végy hozzá némi energiát és ritmust a német underground szcénából – ennek működnie kellene, ahogy a Brandt Brauer Frick Ensemble videói el is hitetik velünk, hogy ez a fajta minimalista elektro az egyik legfantasztikusabb dolog, ami az elmúlt években napvilágot látott. Kérdés, van-e ennek újdonságereje?

Sokan próbálkoztak már a techno emberarcúvá formálásával, a New Ordertől kezdve a Happy Mondaysig a fél Madchester-szcéna ezen ügyködött a 80-as, 90-es években, így tulajdonképpen ez a része nem számít újdonságnak. A kortárs komolyzene oldaláról tekintve sem tűnik újszerűnek a dolog, több okból. Egyrészt a könnyűzene világéletében arról volt híres, hogy „lenyúlta” és saját képére formálta az első ízben valamelyik kortárszenei irányzat által kifundált módszereket és találmányokat. A hangszergyártók például úgy csináltak rentábilis üzletet abból, hogy a 70-es évektől kezdve egyre kevésbé tudták értékesíteni gigantikus méretű szintetizátoraikat a rádiók elektronikus stúdiói számára, hogy az instrumentumot – lekicsinyített méretben és lebutítva – egy évtizeddel később a szintipop ikonikus hangszerévé tették meg. 1960-ban még fél Amerika nevetett John Cage-en, amikor egy tévéshowban bemutatta háztartási zajzenéjét – ehhez képest ma már fel sem tűnik, ha kanálcsörgéssel kezdődik egy szám, vagy tücsökciripelés az alapja.

Másfelől viszont ami egyszer megjelenik a kortárs komolyzene eszköztárában, pár évtizeden belül „csupán” modernné válik, aztán jobb esetben klasszikus, rosszabb esetben avítt lesz. Hiába püföli például Paul Frick zongorista – aki egyébként kvázi frontemberként a kraftwerki pókerarcúságot megszegve egészen kedélyesen beszélgetett a közönséggel – ütőhangszerként instrumentumát, ez nem újdonság, egyik honfitársunk, Bartók Béla már megtette ezt jó hetven évvel ezelőtt (és akkor a zenekar sajtóanyagaiban rendre felbukkanó Steve Reich nevét még nem is említettük).

És ezt az idejétmúltságot bizony valahol megérezte a közönség is: a lassú fejkörzések ideje után végül akkor indult be a táncparkett, amikor nagyjából félidő tájt csak a három kulcsember maradt a színpadon, egy dobfelszerelés, egy groovebox és egy szintetizátor. Ez a negyed óra – amikor is végre beindultak a mélynyomók – tűnt a legkortársabb dolognak az egész koncertből. És ezen végül is nincs is semmi szégyellnivaló.

Advertisement
Advertisement

Kommentek

[gs-fb-comments]
37,515KedvelőTetszik
2,929KövetőKövetés
1,230FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló