Hirdetés

A jó, a rossz és a Tyler – Öt kiskritika friss raplemezekről

Hirdetés

Csak kapkodjuk a fejünket, annyi nagy név jött elő lemezzel az utóbbi időben. Friss kritiáinkból kiderül, hogy pukkant ki az Odd Future-lufi, mennyire menő blues-t énekelni hiphop lemezen, és azt is elolvashatjátok, mitől Kendrick Lamar a ma élő legnagyobb rapper.

Tyler, The Creator – Cherry Bomb

Pukk – mondta az Odd Future, és ezzel kidurrant a lufi. A végzet pedig a bandavezér, Tyler, The Creator új lemezével, a Cherry Bombbal érte utol a csapatot. Az Odd Future egyike azon projekteknek, ahol a tagokat a profin kidolgozott image sokkal érdekesebb, mint maga a zene. Earl Sweatshirt szinte egyik napról másikra kiadott lemeze (I don’t like shit, I don’t go outside) elég lapos lett, pedig elvileg ő a banda legfényesebb ékköve. És most Tyler is kijött egy darabbal, hogy feladja az OFWGKTA-nak az utolsó kenetet. A Cherry Bomb egyszerűen minősíthetetlen. Az egész album olyan, mint egy 25 éves karriert maga mögött tudó pop énekesnő üzembiztos kapálózása, amikor ugyan már kifogyott a kraft, de „még jó lesz egynek” címszóval kiadnak valamit, tele nyúlásokkal, és egyértelmű áthallásokkal. A beharangozó Fucking Young éneklése elkeserítően megjátszós, a keménynek szánt Death Camp egy az egyben egy tíz évvel ezelőtti Neptunes-klón, a szanaszét torzított címadó dal eredetieskedő és hatásvadász, ráadásul a Kanyéval és Lil Wayne-nel közös számból se fog senki jegyzetelni. Érthetetlen, mi szükség volt erre a lemezre, és hogy miért adta fel Tyler a saját, könnyen definiálható hangzásvilágát. Amíg a rapper előző lemeze, a Wolf csak szimplán unalmas volt, a Cherry Bomb bicskanyitogató, otromba, és az eredetiségnek a szikráját se mutatja. (Értékelés: 1/5)

Ludacris – Ludaversal

Amikor 2Chainz még a röhejes Tity Boy néven futott, majdhogynem észrevétlenül bújt meg Ludacris csapatában, a DTP-ben. Érdekes, hogy mennyire megfordultak a szerepek, hogy lett 2Chainz egy kötelező közreműködő majd’ minden mainstream rap lemezen, és hogyan úszott el Ludacris hajója (természetesen Ludacris nélkül). Az egykor eredeti és vicces Luda sokat vesztett fényéből, és a Ludaversal még mindig nem az az album, ami visszarepítené trónjára. Az új lemezről elsőként az jut eszembe, hogy iszonyú hosszú, mivel egyetlen érdekes dal sem szerepel rajta. Van viszont közös dal Monicával, Miguellel, és Usherrel is, akinek a megjátszott ripacskodásáról még mindig egy rinyáláló bohóc jut az eszembe. Lehet, hogy ideje lenne lehúznia Ludacrisnek a redőnyt? Ha nem is kell ilyen drasztikus módszerekhez folyamodnia, egy kis megújulás mindenképp fontos lenne, mert a nullás években hatalmas lendülettel induló karrier éppen megtörni látszik. (Értékelés: 1,5/5)

Action Bronson – Mr. Wonderful

Az albán szakács megint valami finomat főzött ki. Action Bronson Mr. Wonderful című lemeze lazán übereli az utóbbi idők hiphop termésének 90 százalékát. A sokáig Ghostface Killah-hoz hasonlított rapper ezzel az albummal végérvényesen bebizonyítja, hogy mennyire eredeti, humoros, és nyitott szellem. A jó részt kocsikról meg szexről szóló etűdökben Bronson hozza a szokásos flow-ját, miközben hol funky és soul minták elegyében lubickol, hol a blueszal kísérletezik. Még a viszonylag hosszúra nyúlt éneklős közjáték se tudja elvenni az ember kedvét. Ja, és Bronson most már a refrénekben is megcsillogtatja énektudását, ami kicsit ugyan zavarba ejtő, de roppant mód szórakoztató – még akkor is, ha az egész csak trollkodás. Szerencsére a lemez nincs kitömve közreműködőkkel, és csak Mayhem Lauren, valamint a hamarosan debütáló albummal jelentkező Chance The Rapper kap mikrofont egy-egy verze erejéig. Bronson fizimiskája és attitűdje elviszik a cuccot, míg olyan producerek asszisztálnak neki, mint Mark Ronson, The Alchemist, vagy a Party Supplies csapata, akikkel már egy teljes estés albumot is jegyez. A Mr. Wonderful egy egységes képet mutató, megmosolyogtató kikacsintásoktól sem mentes, kötelező hallgatnivaló, amely Bronsont talán az áhított élvonalba emeli. (Értékelés: 5/5)

Wale – The Album About Nothing

Sohasem voltam egy Wale-rajongó. Egészen pontosan semmilyennek tartottam a figurát, aki átlagos alapokra átlagos rímeket nyom, és azzal, hogy Rick Ross Maybach Music-jához írt alá azt a kevés hitelességét is elvesztette, ami volt neki. A kocka viszont most fordulni látszik, hiszen egy egész jó mixtape után (Festivus) most itt van a negyedik lemeze, amely a The Album About Nothing címet viseli, és az internet-rapperből lett mainstream MC olyat mutat rajta, hogy mindenki megnyomhatja a neve mellett szereplő nagy RESET gombot. A lemez ugyanis mentes minden klisétől, a jól bejáratott sztároktól, és még főnöke, Rick Ross sem pofátlankodik oda a mikrofonhoz, hogy elrontsa a kedvünket. Wale abszolút bensőséges hangnemet üt meg, és az egyetlen közreműködő mikrofonista a decemberben tökéletes lemezzel jelentkező J. Cole. Valamint van néhány éneklős refrén SZA, Jeremiah, és Usher előadásában. Utóbbi jól nevelt módon megbújik a háttérben, és nem csinál olyan csimm-bumm cirkuszt, mint amilyet szokott (lásd Ludacris fent tárgyalt albuma). A lágy, jazzes alapokon egyszeriben szimpatikussá válik az eddig erőszakkal az arcunkba tolt rapper. Ezúttal nem vakít el a csillogás, ezúttal valami új kezdődik. (Értékelés: 4,5/5)

Kendrick Lamar – To Pimp A Butterfly

„Utcai költészet” – halljuk a banálissá vált jelzőt a rapperek szájából, ám valójában nagyon kevesen jutnak el irodalmi szintre. Kedrick Lamar új, To Pimp A Butterfly című lemezén megmutatja, milyennek is kéne lennie ennek a költészetnek. Az irodalmi utalásokban nem szűkölködő harmadik album nem egy egyszerű hallgatnivaló. Többszöri hallgatás után, lassan ülepedik le, és a hallgató mindig talál benne valami új csodát, amit addig nem fedezett fel. Legyen az az intermezzokban kibontakozó vers, amelyből Kedrick egyre többet és többet mutat meg, vagy a bravúros hangszerelés, amellyel Kendrick úgy hozza vissza a g-funkot, hogy közben minden egyes hangot egy alapvetően sötét tónushoz igazít, vagy amikor jazz és funk mintákból varázsol körénk kontrolált káoszt. A kevés közreműködő közül Snoop Dogg nevét érdemes megemlíteni, mégis a lemez jelentősebb hányadában Kedrick amolyan egyszemélyes hadseregként hengerel le okos rímekkel, változatos flow-val, miközben a sokszor körüljárt témákat is új, néha egyenesen meglepő szemszögből tálal. Az utolsó tételben hallható 2Pac interjú újraértelmezése után nyugodt szívvel mondhatjuk: Kendrick Lamar felnőtt példaképéhez. A To Pimp A Butterfly egy koplex alkotás, amely úgy emeli művészi szintre a hiphopot, hogy közben végig szórakoztató marad. (Értékelés: 5/5)

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
827FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló