Hirdetés
Hirdetés

A horror rock Madonnája – London Calling 15.

Rob Zombie, Skindred @ Brixton Academy, London, 2011.02.16.


Rob Zombie 12 év után teszi ismét tiszteletét angol földön. Felfokozott érdeklődés, a hat állomásos mini turné minden koncertjére elfogytak a jegyek. A sort nyitó brixtonira már novemberben. A White Zombies, ill. első szólóalbumos emlékek elég régiek, ebből akár nagy csalódás is lehet. De nem az. Sőt. Van itt négy-ötfajta több méteres, lépegető robot, sétáló kísértetetek, rakatnyi csontváz, óriási kivetítőkön fedetlen keblű vérfarkas nők az SS-ből, lángok, füst, strandlabda és szappanbuborék. Az est házigazdája pedig metál Madonnaként cserélgeti a ruháit, és még azt is megbocsátjuk neki, hogy hangja nem olyan erőteljes, mint az albumokon.

A londoni PeCsa előtt a fent említettek miatt, kénytelen vagyok első ízben igénybe venni a jegyüzérek szolgáltatását. A méltatlanul kevés nézőt vonzó, tavalyi Danko Jones-koncerten megismert angol ismerősöm segít eligazodni a helyi viszonyok között, és elkerülni a hamisított jegyeket. Végül dupla áron sikerül eredetit szereznem.

Előzenekar a Skindred, akik jók és szimpatikusak is. Két szám közt például a helyi klubok támogatására szólítanak fel. Utólag visszanézve azonban reggae-metáljukból nem sokra emlékszik az ember, mert ami utána jön, elhomályosítja azt.

Az átszerelés alatt nő a feszültség és érezzük, hogy itt valami nagyszabásút fogunk látni. Az elsötétített színpadon néha hatalmas robot figura körvonalazódik ki. Fejünk felett több száz léggömb lóg a plafonról. Körülöttem, a színpadtól mintegy öt méterre, a műfajhoz képest meglepően nagyszámú jócsaj tartózkodik.

Sejtelmes, horror filmbe illő intró, de percekig továbbra is marad a sötétség. Fokozatosan indul csak be minden. Hat méter magasságban végül kigyullad egy kék szempár, lángok csapnak fel, reflektorok gyulladnak, majd megszólal a dob és a gitár is. „Perheaps you had start from the beggining” halljuk a ’95-ös Electric Head Part 1. kezdő hangmintáját. A hatalmas robot gyomra lassan kinyílik, és Ollókezű Edward rohamsisakos csontváza lép ki belőle, hogy a hatkezű Shiva csontvázat formázó mikrofonállvány előtt belekezdjen az új album középtempós Jesus Frankensteinjébe. A szintén csontváznak öltözött gitárosokon kívül két lepedőbe csavart szellem kóvályog még a színpadon. A jó tízperces ráhangolódás után igazi slágerparádé következik Superbeasttel, Living Dead Girllel, a Mission Impossible 2 soundtrackjén szereplő Scum of the Earth-szel. Majd az est első White Zombie-száma, a More Human Than Human jön. A színpadon egy, az Astro Creep 2000 album artworkjében pompázó, szkafanderes robothoz hasonlító figura táncol a színpadon. Olyasmi, mint amilyet 15 éve hipós fülpiszkálóval, rajzoltam egy pólómra. Számomra tehát elérkezett az est csúcspontja, és ha ezek után dög unalom is lesz az egész, már akkor is megérte eljönnöm.

Erről azonban szó sincs. A koncert, vagy inkább nevezzük show-nak olyan intenzív, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Miután Rob Zombie a fiúkkal a „rock”, a lányokkal pedig a „motherfucker” szót többször is sikeresen elordibáltatja, a Sick Bubblegum alatt vagy harminc strandlabda repül a színpadról a közönség feje fölé, amiket persze mindenki lelkesen ütöget. Később ránk hullik a több száz lufi is a mennyezetről, illetve a Pussy Liquor alatt ezernyi szappanbuborékot fújnak felénk. Az a durva, hogy ezek a klisék és parasztvakításnak is beillő dolgok iszonyatosan félre is vihetnék az egészet, de nem teszik. A zseniális, hogy valahogy mégis működnek. Az „és most egy nagyon-nagyon régi szám következik” felvezetésre John5, a Sweat Dreamst kezdi el játszani. Erre a közönség rögtön örülni kezd, míg Zombie fogja a fejét. Leinti a gitárost, aki a Mechanical Animalsos időkben Mansonnal zenélt és megkérdi, hogy ezzel most mit akar mondani? Ki akar lépni és visszamenni Mansonhoz? Ha igen, akkor mivel tudná maradásra bírni? Az segítene például, ha jól hozzávágna valamit? (John5 ugyanis anno az után hagyta ott Mansont, hogy az énekes a 2003-as Rock Am Ring fesztiválon, koncert közben jól megrúgta bakancsával.) Röhögés mindenfelől, Sweet Dreams helyett pedig az est második White Zombie-száma, a Thunderkiss ’65 következik.

Az első ráadásblokkot náci egyenruhában kezdik. A Tarantino-féle Grindhouse-hoz, Nicolas Cage főszereplésével készült kamu filmelőzetes megy a kivetítőkön, alatta pedig az azonos című számot, a Werewolf Women Of the SS-t játsszák. A fő Zombie itt profi módon köti össze zenészi és filmrendezői énjét. A Dragula alatt egy szörny fejet formázó pulpitusra mászik fel brit zászlóból készült köpenyében. Gesztus a tizenkét év várakozásért a helyieknek. A profin felépített műsor katarzisához pedig konfetti eső is jár.

A második ráadás már levezetés, a kezdethez hasonló belassulás. A koncert a Lords of Salemmel ér véget, amely közben a szimplán szakadt rockerré visszavedlett Zombie egy keresztet cipel a vállán. Ez tipikusan egy olyan koncert volt, amit azért lenne jó még egyszer látni, mert egy alkalommal lehetetlen befogadni mindent, ami a színpadon történt. Jó lenne például hátulról is végignézni, hogy az összképet is lássa az ember. Talán júniusban, a bécsi Gasometerben.

Advertisement
39,011KedvelőTetszik
3,065KövetőKövetés
4,320FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló