Hirdetés
Hirdetés

A hét dala (Wolfmother – New Moon Rising)

Az ausztrál Wolfmother talán az egyik leggyűlöltebb zenekar a földkerekségen. Minden bizonnyal nagyobb divat utálni, mint hallgatni. Nem direkt fogok szembemenni a nagy tömeggel, de nekem a Wolfmotherrel semmi bajom sincs. Nem gondolom, hogy kevesebbek ők mint a jelen zenei irányzatainak képviselői (és persze nem is többek), viszont ha valaki képes elfogadni, sőt szeretni a sokadik Joy Division-klónt, elfogadhat egy Led Zeppelin-covert is. Mert a Wolfmother az volt, és többé kevésbé maradt is az, ennek bizonyítékául meghallgatható a teljes új lemez a myspace-en, az új maxival együtt, ami a New Moon Rising. Ez utóbbiről szólok többet, szinte feleslegesen.

Azért feleslegesen, mert a Wolfmother tényleg egyetlen kifejezéssel írható körbe. Led Zeppelin, ugye. Az új lemez, és így a New Moon Rising a Zepp’ intenzívebb, pörgösebb vonalán halad. Van persze különbség, például, a mélyen búgó hangzás, és a táncütem, és az, hogy ez egy nagy sláger, a Zeppelin márpedig ritkán írt rögtön ható számot. Hm, talán ez a baj a Wolfmother-rel? Hogy kommersz? Nem tudom, de mindenesetre számomra egyértelmű, hogy egyáltalán nem tehetségtelen zenészek játszanak, egyáltalán nem töketlen rockzenét. Ennyi.

A lemez további része alapján újra van Sabbath-hangulat, talán több is, mint korábban. Bőven vállalható retro-zene, egy Jet helyett például mindenképpen.
 

Advertisement
39,160KedvelőTetszik
3,117KövetőKövetés
5,580FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló