Hirdetés
Hirdetés

A háború borzalmai… – Itt van két dal az újrakevert kultikus A.M.D.-lemezről

amd-foto_yukelott.jpg

Az A.M.D.-t elvileg senkinek nem kell bemutatni, aki kicsit is képben van a magyar hardcore-színtérrel. A zenekarnak 1991-ben jelent meg az első nagylemeze A háború borzalmai, sőt még rosszabb címmel. A Trottel kiadónak hála most ez az anyag jelenik meg újra vinylen és CD-n, ráadásul újra is keverték a dalokat, hogy még erőteljesebben szóljon. Alább bele is lehet hallgatni két számba, és egy rövid biográfiát is odateszünk, hogy az is képbe kerüljön a zenekarral, aki eddig nem sokat tudott róla.

Az A.M.D.(Anti Military Demonstration) együttest Sotár és Kiskovács alapította 1987 nyarán, a mára már kultikussá váló első magyar hardcore együttes, a Marina Revue és az akkoriban megjelenő külföldi hardcore-zenekarok hatására. A kezdeti felállás a gitáros Füleki Sándorból, a basszusgitáros Csébből, az énekes Sotárból és a dobos Kiskovácsból állt. Az első koncert 1988 februárjában, a Muter klubban volt, aztán a Demonstráció 88-on nagyobb elismerést szereztek, majd 88 közepén felvették az első, 10 számos demójukat. Cséb augusztusban sorkatonai teendői miatt elhagyta a zenekart, helyére Sík (ex-Kazányi) szállt be és vele megkezdődtek a nyugat-európai koncertek. Ennek az eredménye lett, hogy 1989-ben Németországban limitált példányban megjelent a Sucking Stalin Tour című anyag kazettán, egy kis kiadónál. A zenekar itthon és külföldön is egyre ismertebb lett, de zenei nézet különbségek miatt 1989-ben Füleki Sanyi elhagyta a zenekart. Az új gitáros átmenetileg Tádé (Colorado) lett, majd a zenekar 1990 nyarán Lörke személyében (ex-Trottel, Marina Revue, Qss) megtalálta azt a gitáros-dalszerzőt, aki azóta is meghatározza a zenekar hangzását. Az év végén a Fekete Yuk kiadó gondozásában megjelent a Ne vonulj be! című kazetta. A zenekar állandó vendége lett az itthoni és az európai kluboknak, ahol olyan zenekarokkal koncerteztek, mint az Idiots, Spermbirds, Rich Kids on the LSD, RIP, Lunacy, Fugazi, Do or Die, Haine Brigade, Bodycount, Carcass. 1991 végén megjelent az első hivatalos lemezük vinylen és kazettán A háború borzalmai, sőt még rosszabb címmel, ami itthon és külföldön is nagyon jó kritikákat kapott. Folyamatosan koncertezett a zenekar, de 1993 végén Sotár kiszállt a zenekarból. Majd 1994 nyarán tragikus hirtelenséggel elhunyt.

A meghatározó frontembert nagyon nehéz volt pótolni, több énekest kipróbáltak, de nem találták az igazit, végül 1994 végén úgy döntöttek, Csébet választják, vele jelent meg 1995-ben a Túlélők című CD. Ez a felállás 1996 végéig tartott, mivel Cséb távozott a bandából. 1997-től 2000-ig a zenekar folyamatosan énekest keresett, volt néhány koncertjük, más-más felállással, de nem sikerült megfelelő frontembert megtalálni. 1999-től Kiskovács az Aurorában folytatta és úgy tűnt, az AMD-nek ezzel vége van.

Aztán 2005-ben egy Ratos de Porao-koncerten újra találkozott a zenekar pár tagja és elgondolkodtak, hogy talán újra színpadra lépnek. Az énekesi posztra Csiszit (Kevés, Holymans Glory) kérték fel, akit egy AMD tribute együttesben láttak meg, és még egy gitáros csatlakozott a bandához, Fidó (ex Psycho, VHK, Korai Öröm). 2006–tól koncerteznek újra. Az is gyorsan kiderült, nem nosztalgiázni álltak össze, mivel elkezdtek új számokat is írni, de a munkát nagyon lassította az a tény, hogy az ország három távoli részében laktak a tagok. A folyamat akkor gyorsult fel mikor Lörke Budapestre költözött. Majd a 6 év alatt elkészült új dalokkal stúdióba vonultak, ahol a munka közben rájöttek újra énekest kell keresni. Hosszas keresgélés után Seza lett a zenekar énekese. Az ezután megjelent Mindenen kívül című új A.M.D.-lemezt már ő énekelte fel, amire 12 új és 6 újra feljátszott, régi szám került.

2014 és 2016 között hol Fidó, hol Lörke nem volt a zenekarban. Ekkor kényszerült a zenekar arra, hogy új gitáros után nézzen. Viszont volt egy 30 éves jubileumi koncert ahol újra fellépet velük Füleki Sanyi és hosszú beszélgetések után visszatért a zenekarba, ráadásul magával hozta gitáros társát Kemencei Balázst is, akivel a Wall Of Sleepben együtt játszanak.

A mostani újrakiadás CD változatán lesz még öt 2011-es bonusztdal. Ez és a vinyl is külön füzettel jelenik meg szeptember 8-án, a független kiadók vásárán, a Szimpla Kertben. Szeptember 15-én pedig a Dürer Kertben ad koncertet a zenekar.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló