Hirdetés

A folkmetál úttörői

Amorphis @ Diesel Klub, 2009.10.28.

Az Amorphis-szal együtt két finn zenekar lépett fel a Dieselben, így vérbeli finn este volt ez, amit csak az árnyékolt be, hogy az előzenekarok olyannyira a főzenekar által kialakított zenei világban mozogtak, hogy igazából sok szóra nem is érdemesek. Jómagam, a korai kezdés miatt csak a Before The Dawn műsorát láttam, de egy pillanat sem fogott meg, mintha semmi nem történt volna, csak pár riff, pár énekdallam, és sok hörgés. Többen hangolódtak velük az Amorphisra, annak mondjuk megfelelt. Rátérek inkább a lényegre.

Az Amorphis a jelenlegi metálkultúra egyik legjobb zenekara. Nem véletlenül használom a kultúra szót, mert amit a zenekar tett karrierje során, az bizonyosan előremutató, különösen a finn kultúrkör megismertetésében játszott szerepe miatt. Van más része is a progresszivitásnak, ugyanis a mostani koncert arra is bizonyíték volt, hogy az Amorphis bőven megelőzte a korát, már ami az ún. mulatósmetált vagy inkább folkmetált illeti. Az Elegy lemez volt a tágan vett irányzat egyik alapműve. Mivel már most érzem a rajongók megbotránkozásának tüzét, ezért sietve teszem hozzá, hogy mindezt bőven a gagyin túlmutatva tették le az asztalra, sőt mire ők már egy második korszakukon túlléptek, a mulatósmetál csak akkor virágzott fel. Az Amorphis karrierje ugyanis elég szigorúan osztható szakaszokra, voltak klasszikus lemezeik (pl.: Tales from the Thousand Lakes, Elegy), voltak bátor lemezeik (Tuonela, Am Universum), és az utóbbi időben vannak kevésbé bátor lemezeik (pl.: Silent Waters, Skyforger). És mindegyik jó. Vannak kilengések, de egy koncertjük jó példa arra, hogy minimális a minőségbeli ingadozás a régi és új dalok között.

A zenekar immár egy magabiztos, karakteres frontembert is magának tudhat, aki egy kicsit megvastagodott Csongor Bálintra (Subscribe) hasonlított, még a mozgása is, habár gondolom ilyen méretű rasztákat szinte csak ugyanúgy lehet pörgetni. Tomi Joutsen klasszikus, rádiós mikrofont használt, kis talppal az alján, ami előbb érdekes volt, aztán már inkább vicces, viszont a hangját kristálytisztán adta ki, így legalább nem az imázs, hanem a zeneiség miatt érvényesült. Szépen szólt az egész cucc, a zenekar is kitett magáért, sőt a közönség is, amit viszont sürgősen betiltanék ilyen formában, az a Diesel lámpaparkja, és annak működtetése, mert funkciótlan, és néha kifejezetten bántja a szemet, ahelyett, hogy pluszt adna a koncerthez. Ha a zenekar hozta, természetesen nem érvényes a megjegyzés, de már a legutóbbi itt látott Trouble-koncerten is zavart.

Az Amorphis természetesen most az újkori lemezekre koncentrált, így lehetett andalogva dülöngélni, meg bólogatni is, és szerencsére ezekkel a számokkal sincs komolyabb baj, én viszont elviseltem volna többet a Tuonela, és az Am Universum bátor dolgaiból. Arra meg különösen vágyom, hogy azokat a dalokat végre szaxofonnal együtt halhassam, de legyen ez az én külön bejáratú kérésem, az Amorphis koncertje így is szórakoztató, és célratörő volt, így bármikor megnézném őket újra. A magyar közönség lelkesedését látva, erre bőven van esély.

Kommentek

Wanted Podcast #19 // Sean Connery – tejesemberből szuperügynök

Varró Attila filmteoretikussal beszélgetett Németh Róbert és Danny Wilde.

Aki látja ezt a festményt egy ismerőse falán, azonnal szóljon

A magyar mű része annak a digitális kiállításnak, ahol a legkivételesebb eltűnt alkotásokat gyűjtik össze
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
705FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Dal a a folyamatos hiányérzetről – Premieren a Bulbs új videója

A klipet közvetlenül a tavaszi karantén előtt forgatták, így egy érdekes mementója lett a maszknélküli életünknek.

Túl késő – Premieren a Bälbor új klipje

Novemberben mutatkozik be a Bälbor, a Zoom és Kávészünet zenekarokból ismerhető Boros Bálint legújabb projektje.

Szűretlen búzát vagy egy cseh barnát – Premieren a TULPA új dala

Hamarosan jön az underground szupergroup első EP-je.
00:37:45

STEREOCHROME Episode 01 // G. Szabó Hunor – Indul a Lángoló és a Compact Tv közös sorozata

Dalok szólóban és éjszakába nyúló beszélgetések nem csak zenéről, fekete-fehérben.

Apró vagy óriási elmezavarok – Premieren a Noisesculptor új dala

Ordinary Mind Disorders címmel jött egy dupla CD-nyi ambientesebb anyag.
Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Csütörtökön jön az új Omega-lemez, amiben még Dream Theater-hatás is lesz

Egyfajta totális rock, talán a Dream Theater populárisabb anyagaira emlékeztet.

Mégsem bontják le a Dürer Kert épületét, de a szórakozóhelynek költöznie kell

A beruházók folyamatosan egyeztetek a zárdaépületben jelenleg még üzemelő Dürer Kert vezetőivel az új helyszínről.

Aki keres az zenei relikviát talál- Elindult a Vatera és a Lángoló közös játéka – Első kör

Szülei válása után az édesanyja David Bowie-val randizott.

Baromi nehéz munka, de megéri újra színezni a régi felvételeket?

A 6:3 meccs egy másodperce egy ember egy napi munkája. Közben amerikai történészek szerint a mesterséges intelligenciával színezett Youtube-felvételek történelemhamisításra alkalmasak.