Hirdetés
Hirdetés

A busójárás nyers black metalban – Itt az első RÉM-Ep

rem_mrn.jpg

A RÉM nevű egyszemélyes zenekarnak igazából nincs semmilyen konkrét célja. A Mr N.-ből előtörő hangulatok egyfajta zenei leképeződése, amelynek fókuszában a rá nagy hatással bíró emlékek, helyszínek, és érzések állnak. Ezt az origót igyekszik felhasználni a szövegek és a hozzájuk tartozó zenék megírásához, amelyeket együtt próbál egységbe és keretbe fogni a RÉM megjelenése. A zene a stílusát tekintve a tág értelemben vett nyers primitív black metál keretein belül igyekszik mozogni, amely most, és a későbbiekben is részleteiben mindig az adott anyag témájához igazodik.

A bemutatkozó EP tematikája már évekkel ezelőtt, életem első busójárása kapcsán megfogalmazódott bennem, amikor volt szerencsém Mohácson járni és belekóstolni ebbe az elképesztően látványos és magával ragadó ősi tradícióba, amely méltán képezi részét a világ kulturális szellemi örökségének.

A RÉM első, Poklade című EP-je hat számot tartalmaz (Introval és Outroval együtt), amelyek mind a busójárás egy-egy fontos elemét mutatják be. A Sötét Malaszt a telet, a Hamu és Liszt a busókat, a Telet Úsztat a koporsóúsztatást, és a Hevít pedig a tüzet és a máglyagyújtást. Itt meg is lehet hallgatni:

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló