Hirdetés
Hirdetés

A 70 éves Hobo rockolni fog

A szerdai sajtótájékoztatón Hobo és Bandája (ez a nevük ugyanis) ezt többször is elmondta. Szóval a május 2-ai Budapest Park-os koncerten nem a lírai Hobo kerül majd előtérbe, hanem a rockos. Póka Egon basszusgitáros is elmondta, hogy annyira stabil most ez a zenekar, hogy Hobo lényegében azt csinál a színpadon, amit akar. Nyugdíjról amúgy szó sincs, de Hobo Blues Band már soha nem lesz, mert oda volt aki zenélni járt és volt, aki dolgozni. Most meg mindenki zenélni akar. Arról is szó volt, hogy önirónikus életrajz lesz ez, mert hetven évesen már meg kell tanulni nevetni is, nem csak megmondani, hogy mi a baj meg komolykodni

önirónikus életrajz lesz, mely egy önmagát lepkének képzelő medve szerencsétlen fuldoklását mutatja be a blues, a költészet és a színház Bermuda – háromszögében

– mondja a sajtóanyagban Hobo.

Az MTI megkérdezte, hogy ugyanez a műsor lesz-e majd a Volton is, de erre még nem tudott Hobo válaszolni, már csak azért sem, mert nehéz úgy készülni valamire, hogy majd az egyik oldalról szól a techno, a másikról meg a rap. A frontember valószínűleg mérgesebb lesz a szokásosnál, ennyit azért elárult. Póka szerint zajos lesz. (A két zenész lehet nem tudott arról, hogy a Volton idén két nagyszínpad lesz, pont az ilyen problémák elkerülésére.) A zenekar Hobón és Pókán kívül ifj. Tornóczky Ferenc gitárosból, Szakadáti Mátyás dobosból és Fekete-Kovács Kornél trombitás, gitáros, billentyűsből áll majd.

Advertisement
38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló