Hirdetés

A zenehallgatás megöli a jövőt. Vagy mégsem?

A zeneipar zöldítéséről egyre több szó esik, ennek oka pedig meglehetősen egyszerű, már azon túl, hogy a környezetvédelem fontosságát mindenki a saját bőrén tapasztalja például az egyre szélsőségesebb időjárási események miatt. A fiatalok körében teljesen érthető módon fontos diskurzus a jövő, azon belül is az élhető jövő, aminek egyik igen fontos feltétele, hogy a klímaváltozás kérdéskörével hajlandóak legyenek foglalkozni a világ vezetői, illetve az emberek többsége. Éppen ezért a döntéseiket is ezek mentén a törekvések mentén hozzák, márpedig a képlet egyszerű, az a márka, vagy adott esetben zenekar, fesztivál, helyszín, amelynek ez a kitétel nem fontos, azt nem támogatják vásárlással. Éppen ezért dönt úgy egyre több zenekar, hogy a környezetvédelem hangsúlyosabb szerepet kap a mindennapjaikban. 

A zenehallgatás és a környezetvédelem

Nem olyan régen még heves vitát váltott ki az a kérdéskör, hogy vajon melyik hanghordozó a környezetszennyezőbb. A műanyag vinyl, a CD vagy éppen a kazetta? Melyik bírja tovább? És melyiket lehetne akár újrahasznosítani? A válasz ezekre a kérdésekre talán meglepő, de a legkörnyezetszennyezőbb a streaming, azonban ha jobban belegondol az ember, teljesen érthető, hiszen a szerverek elképesztő mennyiségű energiát emésztenek fel. Persze nem lehet azt mondani, hogy mostantól mindenki csak fizikai hanghordozókat vásároljon és adjon ki, ahogyan zenészeket sem lehet megkérni arra, hogy kevesebb dalt vagy lemezt adjanak ki, hogy ne foglalja feleslegesen a szervereken a helyet. Nem is ez a cél, a zeneipar kizöldítése pedig nem is itt kezdődik. 

Coldplay és a greenwashing

A zöldítés egyik legnagyobb zászlóvivője a Coldplay, akik már fenntarthatósági jelentést is készítettek arról, hogy egy stadionzenekar is össze tud hozni egy kifejezetten zöld turnét, csak akarni kell. Nyilván a karbonsemlegességnek is vannak szintjei, de a Coldplay azt mondja, hogy ők igyekeznek összhangban létezni a természettel anélkül, hogy ez azt jelentené, hogy egy világítás és hangosítás nélküli stadionban koncerteznének, ahova biciklivel érkeznek, és közben a közönség is saját poharában fogyaszt csapvizet. 

A greenwasing hasznos idiótái

– ezt a címet kapták cserébe, miután kiderült, hogy a zöld koncertjük egyik szponzora a Neste nevű finn olajcég, aki azt állítja magáról, hogy fenntartható bioüzemanyagokat állít elő, miközben a pálmaolaj beszállítói tízezer hektár erdőt irtott ki Indonéziában és Malajziában 2019 és 2020 között. Ugyanúgy támadás érte őket azért, mert a BMW is segít nekik elektromos autókkal, miközben az egyik legnagyobb lobbierővel rendelkező autóipari cég, aki szeretné az EU arra vonatkozó törekvéseit, hogy csak karbonsemleges autókat lehessen piacra dobni, minél későbbre tolná. 

A Coldplay elmondta a vádakra, hogy felvesz egy fenntarthatósági konzultánst, illetve arról is beszéltek, hogy “Megpróbáljuk a lehető legfenntarthatóbb, és legkisebb karbon-lenyomatú turnét összehozni, de ez egy folyamatos munka. Ez most is így van, nem állítjuk, hogy még mindent tudunk” – áll a zenekar közleményében. Azóta kiadtak egy fenntarthatósági jelentést is, amiben elemzik, hogy mennyivel sikerül a szén-lábnyomukat csökkenteni a turnéállomásokon, arról viszont már kevesebb szó esik, hogy az új állomások bejelentésekor egyértelműen kiderült, hogy kevesebb helyen adnak több este is koncertet. “Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez” – tartja a mondás, a Coldplay pedig ezt megfogadta, így Magyarországra is valószínűleg rengeteg környékbeli országból érkeznek majd rajongók. A zenekar megkért ugyan mindenkit, hogy próbáljanak tömegközlekedéssel érkezni a konceretekre, de feltételezhetően ez inkább az adott városon belül lesz jellemző, nem pedig a másik országba utazásnál. Vagyis jól látszik, hogy mennyire gyerekcipőben jár a turnék látványos zöldítése. Egyrészt mindenképpen pozitív és értékelendő, hogy egy ilyen zenekar, mint a Coldplay élére áll a környezetvédelemnek, de jól látszik, hogy nincsenek meg azok az eszközök és modellek a kezükben, amivel valóban nagy eredményeket lehet elérni. Lehet, hogy nem mindenben sikeres, de legalább csinál valamit, és párbeszédet indít el

Kivonja a levegőből a szén-dioxidot

A másik izgalmas projekt az 1975 zenekar nevéhez fűződik, akik jövőre az O2 Arénában adnák az első karbon-eltávolított koncertet. A kísérleti program lényege, hogy kiszámolják mennyi szén-dioxidot termel maga a fellépés, a szervezés és a zenekar utazása, és beleszámolták a koncertekre érkező tömeg becsült károsanyag-kibocsátását is. A tervek szerint ennek megfelelő mennyiségű károsanyagot vonnának ki a légkörből, ami az előzetes becslések szerint koncertenként száz tonnát jelent.  Két mód van erre, az egyik a szén-dioxid eltávolítása a légkörből a technológia segítségével, ami kevésbé ellentmondásos mint a szén-dioxid kiegyenlítés. Erre a CUR8 nevű startupot kérték fel, és az egész nem effektív a koncerten történik majd. A másik mód, amivel szintén élni fognak, az erdőtelepítés, de a szervezők és a zenekar is hangsúlyozza, hogy mindenek előtt nagyon nagy mértékben szeretnék csökkenteni a kibocsátást, vagyis eleve kisebb lesz a turné karbon-lábnyoma, és azt még tovább csökkentik a fentebb említett módszerekkel. A vélemények itt is vegyesek, vannak, akik szerint a szén-dioxid kiegyenlítés, de a kivonás is hamis biztonságérzetet kelt, és eltereli a figyelmet arról, hogy a cél a kibocsátás csökkentése lenne, mások szerint ez a teszt jellegű esemény inspirálja a közönséget, az ipart és a zenekarokat is a zöldebbé válásban. És még egy másik lényeges elem: a jegyek mindössze 90 pennyvel lettek emiatt drágábbak. A megoldás a szervezők szerint sem tökéletes, és innen még bőven van hova fejlődni, de mindenképpen innovatív, és előremutató. 

Sokkal környezettudatosabbnak kellene lennie a koncertszektornak az újraindulás után

Repoharak másképpen

Az ENSZ tanulmánya szerint a zeneipar zöldítésére megfelelő választ adhatnak a virtuális koncertek, de természetesen ahogyan ezt már számtalanszor hangsúlyoztuk, nem váltja ez ki az élő koncerteket, viszont jó szórakozást jelent pörgetni a Facebookot, és rájönni, hogy a Hives éppen élőben közvetít egy koncertet Belgiumból. De nem ez teszi zöldebbé a zeneipart, sokkal inkább például az egyszerhasználatos palackok és poharak kérdésétől a helyi élelmiszereken át a fenntarthatóbb üzemanyagokig. 

  • Jó példának hozta a Reverb és Nalgene projektjét, ahol repoharak helyett logózott kulacsokat lehet beszerezni, újra lehet tölteni vízzel, és a kulacs ára nem tokent ért, hanem olyan helyi szervezetekhez megy, akik környezetvédelemmel foglalkoznak, és átlátható elszámolást vezetnek arról, mire is költöttek a pénzből. 
  • Az unCHANGEit néven ismert program a zenei közösség minden tagját felhatalmazza arra, hogy csökkentse szénlábnyomát, majd semlegesítse mindazt, amit nem tud csökkenteni üvegházhatású gázok elleni küzdelem projektjeinek finanszírozásával szerte a világon. A kampány az élőzene szénlábnyomának minden aspektusát vizsgálja, beleértve az előadók és rajongók utazásait, a helyszínek energiafelhasználását és még sok mást.
  • De fontos pillére a zenekarok aktivizmusa is. A REVERB támogatásával a Dave Matthews Band több ezer tonna széndioxidot és 478 000 egyszer használatos műanyag vizes palackot távolított el turnéiról.

Minden a backstage-ben dől el? 

Egyre több olyan zenekar van, akik a riderükben is odafigyelnek arra, hogy fenntarthatóbbak legyenek. Míg pár éve minden backstage fotón Fiji és Evian víz szerepelt, ma már inkább a vízállomásokat részesítik előnyben. Pink például kikötötte, hogy a megmaradt ételeket fel kell ajánlani jótékony célokra, sőt azt is kikötötte, hogy a hotelben a nem használt tisztálkodószereket ne kidobják, hanem küldjék el például menekülteknek vagy hajéléktalanszállóknak adják oda, és azt is kikötötte, hogy a helyszín takarítószerei és környezetbarátabbak legyenek. De egyre gyakoribb az upcycle-d merch darabokra is, vagyis használt alapokra nyomták rá a mintát a limitált darabszámú és dizájnú pólóknak, Billie Eilish pedig a lemezét pedig újrahasznosított vinyl-en adta ki. És ennél még izgalmasabb az utazás kérdésköre. Egy 2021-es tanulmány szerint ugyanis ezer turnézó DJ több mint 51 ezer repülőutat tud maga mögött 2019-ben, ami azt jelenti, hogy ennek az ezer DJ-nek a szén-dioxid kibocsátása felér húszezer háztartás éves kibocsátásával. 

De mi az, ami hiányzik? 

Jól látszik, hogy az akarat megvan, a kreativitás és az innovációra való törekvés is megvan, ahogy az igény is egyértelmű a koncertlátogatók, zenehallgatók részéről. De akkor hol itt a gond? Gond nincs, csak mindenképpen látványosabb lenne az eredmény, ha a döntéshozók, kormányok vagy a nagyobb cégek is beszállnának szó szerint a buliba. Még csak nem is feltétlenül kell pénzbeli támogatásokra gondolni. Csak egy egyszerű példa: te hányszor hoztad el a papír blokkod a söröspulttól? A szabályozások és törvények esetében nem az engedékenységet kéri senki, hanem azt, hogy jobban igazodjanak az elvárásokhoz, és ugyanez az elvárás a nagyobb cégek, például az üdítőgyártók műanyag palackjai felé is.

2023 november 7-9 között az idei Music Hungary Konferencián Veszprémben, többek között erről a témáról is hallgathatsz beszélgetést. A konferenciára a jegyed itt tudod megváltani.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,003KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,870FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk