Hirdetés
Hirdetés

„A zene számomra a szív és a lélek kommunikációjáról szól” – Interjú Kurt Ellinggel

Július 5-én, kedden ismét hazánkba látogat a kortárs jazz egyik legszínesebb egyénisége, Kurt Elling, aki ezúttal a tavaly megjelent SuperBlue album turnéjával érkezik a Müpa színpadára, a lemezen is közreműködő, saját jogán is túlzás nélkül jazzlegenda Charlie Hunter gitárossal, illetve Kenny Banks Jr. billentyűssel és Terence Higgins dobossal. Néhány napja alkalmunk nyílt arra, hogy interjút készítsünk a többszörös Grammy-díjas énekessel, melynek során nem csak a kissé szokatlan módon készült új lemezről kérdeztük.

Először is hadd gratuláljak a legutóbbi albumodhoz! A SuperBlue nagyon friss és egyedi hangulatú anyag lett, szerintem kivételes fejezetet jelent a pályádon, pedig eddig sem épp izgalommentes lemezeken énekeltél. Hogyan jött az ötlet, hogy ezúttal Charlie Hunter gitárossal, illetve a jazz, hip-hop, soul, funk, és R&B hatásokat merészen keverő Butcher Brown tagjaival, Corey Fonville dobossal, és a basszusgitároson és billentyűsökön játszó DJ Harrisonnal?

Charlie-val már sok éve ismerjük egymást, annak idején nagyjából egy időben szerződtünk a Blue Note kiadóhoz, voltak közös turnéink, jammelgettünk párszor, közreműködtem a Songs from the Analog Playground című lemezén is. Azóta is tartottuk a kapcsolatot, aztán jött a COVID, és mindketten megőrültünk, mivel egyikünk sem tehette a dolgát, ahogy korábban. Ez aztán tökéletes ürügyet jelentett ahhoz, hogy elkezdjünk szórakozni Instagramon, csináltunk néhány apróságot együtt, csak a hecc kedvéért. Aztán egyszer csak jött az ötlet, hogy mi lenne, ha komolyabban vennénk a dolgot? Charlie ekkor vette fel a kapcsolatot barátaival a Butcher Brown zenekarból, akikkel korábban már szintén játszottak együtt. És mivel akkoriban így tudtuk megoldani, ők végül Virginiában dolgoztak a zenén. Először lefektették az alapokat, a harmóniameneteket, akkordváltásokat, majd amikor elkészültek, elküldték ezeket nekem, hogy megírjam a szövegeket, az énekdallamokat, azaz elnyerjék a dalok a végleges formájukat. Szokatlan lemezkészítési módszer ez egy magamfajta jazzénekes számára, hiszen általában ahhoz vagyok szokva, hogy élőben, együtt játszunk mind a stúdióban, és ahol lehet, improvizálunk.

Most viszont erre nem volt lehetőség, így az volt a cél, hogy a körülményekhez képest törekedjünk a lehető legkreatívabb dologra. De egészen a felvételek leadásáig, a masterizált anyag elkészültéig még csak nem is találkoztam a Butcher Brownos srácokkal. Szóval elég érdekes kaland volt, de megpróbáltuk kihozni belőle a legjobbat, és azt hiszem, ez sikerült is.

Azért az mindenképp furcsa élmény lehet, hogy valakivel együtt dolgozol, ismered a gondolatait, a zenei elképzeléseit anélkül, hogy személyes kapcsolatban lennétek. Milyen volt az első találkozás? 

Nagyszerű volt, nagyon kedvesek voltak a srácok. Most én vagyok az „öregfiú” a bandában, ami szül egyfajta tiszteletet, ugyanakkor nagyon közvetlen, szeretetteljes a hangulat. Számomra rendkívül inspiráló mindaz a friss kreativitás, a rengeteg ötlet, és az, hogy ilyen érzelmi és kreatív reakciókat kapok nálam jóval fiatalabb zenésztársaktól. Szóval ez mindenkinek nagyszerű volt, azt hiszem.

Egy korábbi interjúban mondtad, hogy a SuperBlue készítése zenei felfrissülést jelentett számodra. Milyen értelemben?

Ahogy mondtam is, ez egy teljesen másfajta kihívás volt. Általában úgy készítek lemezt, hogy bizonyos értelemben már készen állok arra, hogy stúdióba vonuljunk, és nekilássunk a felvételeknek. Már készen vannak a dalszövegek, az egyes dalokat, amelyek sokszor feldolgozások, akár már többször is eljátszottuk, ezalatt a zene maga is formálódik. Aztán elindul a felvétel, általában az egész zenekar együtt játszik, és végül megtartjuk a legjobb változatot. A SuperBlue esetében viszont többségében eredeti szerzeményeket vettünk fel. Alapvetően ritmusközpontú dalvázlatokat kaptam, dallam, érzelmi tartalom vagy gondolati irány nélkül. Az én dolgom az volt, hogy ezekre rábukkanjak, hogy létrehozzak olyan dallamokat, amelyek illeszkednek az akkordváltásokhoz. Ezúttal egyedül vettem fel az énekszólamokat, és ahogy a folyamat haladt előre, számos dolgot felfedeztem közben, viszont a zenekari szólam mindvégig ugyanaz maradt, ami teljesen más megközelítés, mint amivel általában dolgozom. De nagy felüdülés is volt egyben, hiszen ez egy másfajta kreatív kihívást jelent.

Ha már ritmus, ez a megközelítés a lemezen hallható énekszólamokra, és magukra a dalszövegekre is jellemző, amik tele vannak belső rímekkel, szójátékokkal, idézetekkel. Milyen hatást gyakorol a zene ritmusközpontúsága a szövegekre és az énekre?

Ez nagyrészt intuitív alapon működik. Énekesként figyelnem kell arra, hogy mi történik a ritmusszekcióban. Amikor elkezdem a munkát, általában nincsenek dalcímeim, meg hasonlók, de általában elég, ha várok, adok időt arra, hogy felfedezzem a zenét, és esetleg készítek néhány vázlatot, ha eszembe jut egy rövid történet, vagy valami ilyesmi. Tehát először megpróbálok összehozni valamit, amiről nagy vonalakban úgy tűnik, hogy működhet. Aztán jön úgymond a tényleges szövegírás, amikor megpróbálom ezeket rímekbe szedni, és úgy összerakni a szöveget, hogy megfeleljek vele a saját elvárásaimnak.

Milyen az ideális alkotói helyzet számodra szövegíróként?

Szeretem a kollaborációkat, mert akkor jön össze a lehető legjobb ötlet, és ilyenkor mindig a lehető legjobb ötlet nyer. Ez soha nem az egóról szól. Nem feltétlenül kell nekem mondanom a legjobb viccet, csak azért, mert én vagyok az énekes. Ilyen szituáció gyakran előfordul, amikor Phil Galdstonnal – amerikai dalszerző és producer, aki olyan előadókkal dolgozott, mint Beyoncé, a Chicago, Celine Dion vagy Sheryl Crow – dolgozom, aki egy csodálatos alkotótárs, a SuperBlue dalai közül például a Can’t Make it With Your Brain szövegét írtuk együtt. Amikor egyedül dolgozom, akkor az a célom, hogy olyan szövegeket írjak, amelyek, ha úgy tetszik, a leginkább a szívemből jönnek; törekszem a tisztaságra, arra, hogy világosan, érthetően fogalmazzak akkor is, amikor nem nyilvánvaló, vagy kifejezetten ezoterikus témákról írok, és arra, hogy összefüggő történeteket meséljek el a megfelelő szavakkal.

A Covid, és a két éven át tartó nemzetközi járványhelyzet sok mostanában született lemezre nyomta rá a bélyegét. A SuperBlue dalaiban mennyire érezhető ez a hatás?

Azt hiszem, inkább csak a hangulatában van jelen. Sokkal nagyobb szerepe volt az Egyesült Államokban uralkodó aktuális politikai helyzetnek, ami már az előző, Danilo Pérezzel készített, Secrets Are the Best Stories című lemezemre is hatott, ahol valóban megpróbáltunk a dolgok mélyére ásni, kicsit konkrétabb társadalmi témák boncolgatásával.

Ha már szóba kerültek korábbi lemezek, a The Questions című albumodon feldolgozott Endless Lawns – eredetileg Carla Bley szerzeménye – új változata helyet kapott a SuperBlue-n is. Hogyan jött az ötlet, hogy újra felvegyétek?

Úgy éreztem, több van benne annál, mint amit az eredeti felvételen rögzítettünk. Van a dalnak egy olyan ritmikai sajátossága, amire ezúttal nagyobb hangsúlyt fektettünk, és amit előtérbe helyeztünk. Örülök, hogy másodszor is megcsináltuk.

Várható még album ebben a felállásban?

Biztos vagyok benne. Már dolgoztunk az új dalokon, amikor az omikron variáns miatt újabb lezárások voltak az Államokban. Akkor megint el kellett halasztanunk egy rakás koncertet, újra a négy fal közé kényszerültünk, szóval igen, készül a következő anyag, már úgy 90%-ban meg is vagyunk vele. A napokban viszont már tart a turné az Egyesült Államok és Kanada városaiban, ezeken a koncerteken is a lemezes felállásban játszunk.

Tizenhat lemez, két Grammy-díj és 14 jelölés után mi motivál arra, hogy továbbra is folyamatosan új zenéken dolgozz?

Azt hiszem, ez az a dolog, amiért itt vagyok a Földön. A zene számomra a szív és a lélek kommunikációjáról szól, arról, hogy érzéseket osszak meg a hallgatókkal. Még mindig kíváncsi vagyok, még mindig szeretek tanulni. Annyi nagyszerű zenész van a világon, akikkel együttműködve jobb énekessé válhatok, akikkel zenélve mélyebben tudom megélni azt, amiről éneklek, vagy akik által újabb stílusokba kóstolhatok bele! Nagyszerű tapasztalat volt, ahogy Charlie-val és a Butcher Brownos srácokkal elindultunk erre az elektronikus kalandozásra. Egy teljes univerzum vár bárkire, akit érdekelnek a virtuóz és érzelemgazdag zenék, nekem pedig feltett szándékom, hogy a lehető legtöbbet tanuljam a lehető legtöbb mestertől.

Mire számíthat a közönség a jövő keddi koncerten?

A tőlünk telhető legjobbra. Mi mindig valódi mulatságra készülünk, zenével, tánccal, és biztos vagyok abban, hogy nagyon jól foguk érezni magunkat együtt!

A koncertről további információk a Müpa weboldalán, és a kapcsolódó Facebook-eseményen!

Fotó: Cory DeWald

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetésspot_img

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk