Hirdetés

A YouTube ismét beelőzte a Spotifyt

Az év első negyedében a YouTube, – csak a hirdetésekből származó bevételekkel – magabiztosan előzte a Spotifyt. A videómegosztót birtokló Alphabet beszámolója alapján a vállalat március 31-ével véget érő Q1-es, azaz első negyedéves időszak alatt 6,87 milliárd dollár hirdetési bevételt tudhatott a magáénak – ez 14 százalékos emelkedés 2021 első negyedévéhez képest. Az anyavállalat hangsúlyozta, hogy a növekedést a hirdetések mellett a YouTube Music, a Premium és a YouTube TV is erőteljesen elősegítette.

Nem jó hír ez a zenestreamingben első számú vetélytárs Spotifynak, aki ugyanebben az időszakban idén az említett összeg töredékét teljesítette. A platformnak Prémium felhasználói díjakkal, hirdetési bevételekkel együtt összesen 2,661 milliárd Euro jött össze. Lyor Cohen, a YouTube zenei vezetője már tavaly nyáron azt nyilatkozta, hogy a YouTube Music napjaink leggyorsabban terjeszkedő streamingszolgáltatása lett. Ugyanakkor természetesen a Spotifyt sem kell félteni, hiszen átlagban 19 százalékos emelkedést könyvelhet el magának a vállalat évről évre.

Amivel a Spotifynak mindenképpen számolnia kell a jövőben, az a YouTube progresszivitása: elképesztően sikeres például a TikTok riválisaként emlegetett YouTube Shorts, ami már átlagosan napi 30 milliárd megtekintéssel számolhat. Ennek fényében sem meglepő, hogy a Spotify újabban olyan újításokat tesztel, mint például a Canvas nevű videós eszköz TikTok-szerű feeddé alakítása. Erről itt olvashatsz bővebben.

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló