Hirdetés
Hirdetés

A Whitesnake is jön Budapestre jövőre

Budapestet is eléri a Whitesnake búcsúturnéja, ahol nemcsak a régi dalokat játsszák, hanem a legutóbbi, sorban a 13. sorlemezről is válogatnak majd. A sajtóanyaghoz képest annyi változás van rögtön az egészben, hogy Michael Devin basszusgitáros már nem tagja a csapatnak, az utódját hamarosan bejelentik. A koncert egyébként a Barba Negrában lesz július 4-én.

Itt a teljes sajtóanyag:

A Deep Purple énekese, valamint a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, DAVID COVERDALE által alapított legendás rock’n’roll banda, a WHITESNAKE büszkén jelenti be világkörüli búcsúturnéját. A 2019-es Flesh & Blood stúdiólemezük sikerét követően a banda 65 koncertet adott 30 országban, több mint 750 000 rajongó előtt.

A búcsúturné programja a zenekar 13 stúdióalbumának dalaiból áll majd, a rock’n’roll 40 éves történetének egyik legnagyszerűbb katalógusának legnagyobb slágereiből.

A búcsúturné Budapesten is látható lesz, 2022. július 4-én, a Barba Negrában!

Az 1978-ban alapított csapat multi-platina eladásokat tudhat magáénak olyan lemezekkel, mint a TROUBLE, a LOVEHUNTER, a READY AND WILLING és a COME AN’ GET IT, vagy a robbanásveszélyes SLIDE IT IN és az 1987-es, óriási sikerű WHITESNAKE album. Ezekről a lemezekről számtalan slágerlista top 10-es dal származik, köztük a listavezető Here I Go Again és Is This Love, valamint a felejthetetlen riffel bíró Still Of The Night.

2020-ban jelent meg a nagysikerű THE RED, WHITE & BLUES TRIOLOGY című válogatásuk, amely a legnagyobb slágereik újrakevert és remixelt verzióit tartalmazza.

Tehetség és szenvedély egyaránt kellett a WHITESNAKE megalapításához csakúgy, mint 2022-es visszatérésükhöz.

A világhírű banda DAVID COVERDALE (ének), REB BEACH (gitár/vokál), JOEL HOEKSTRA (gitár/vokál), MICHAEL DEVIN (basszusgitár/vokál), TOMMY ALDRIDGE (dob) és MICHELE LUPPI (billentyűs hangszerek/vokál) összetételben turnézik, valamint bemutatkozik velük a rendkívül tehetséges DINO JELUSICK (billentyűs hangszerek/gitár/vokál) is.

David Coverdale véleménye szerint: „Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negrában Budapesten 2022-ben, a búcsúturnéval ünnepelve a Whitesnake örökséget, amely közel 50 éve hódítja meg a rocklistákat világszerte. Nagyon örülök, hogy a rendkívül tehetséges DINO JELUSICK-ot a Whitesnake-ben üdvözölhetem. Amióta 2 évvel ezelőtt együtt játszottunk Zágrábban, rajta volt a szemünk és a fülünk. Szeretni fogjátok őt!

Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már majdnem 50 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak. Ünnepelhettünk, felejthetetlen pillanatokat oszthattunk meg és élhettünk át emberek millióival… és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom…majdnem 5 évtizednyi dekadens, mennyei, hidegvérű móka után!! Köszönöm NEKTEK!”

  • David Coverdale – ének
  • Reb Beach – gitár, vokál
  • Joel Hoekstra – gitár, vokál
  • Michael Devin – basszusgitár, vokál
  • Tommy Aldridge – dob
  • Michele Luppi – billentyűs hangszerek, vokál
  • Dino Jelusick – billentyűs hangszerek, gitár, vokál

A budapesti előadásra jegyek a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon kaphatók. Limitált számban Early Bird jegyek vásárolhatók 14 900 forintért, utána a belépők 16 900 forintba kerülnek majd.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók