Hirdetés
Hirdetés

A világ egyik legnagyobb koncertszervezője is beszállt a virtuális koncertek világába

A Veeps platformot még 2017-ben alapította a Good Charlotte zenekarból ismert Joel és Benji Madden. 2020-ban már nagyobb és kisebb együttesek is hozzájuk fordultak, ha online koncertet szerettek volna tartani, így a forgalmuk elérte a 10 millió dollárt. Most a Live Nation, a világ egyik legjelentősebb, koncertszervezéssel is foglalkozó cége többségi tulajdonosa lett a Veepsnek.

A Veeps azért volt vonzó olyan előadóknak mint Rufus Wainwright, az Architects vagy a One Directionből ismerős Liam Payne, mert tovább tudott lépni annál, mint hogy egy felületet biztosít, amin videót lehet nézni. Az előadók tudnak chatelni a közönséggel, tudják árulni a zenekari merch cuccaikat, lehetnek VIP ajánlataik, és koncertjegyet tudnak árulni a virtuális fellépéseikre, mindezt úgy, hogy nem vonnak le tőlük jutalékot. Ez azért fontos, mert így a rajongók pontosan tudják, hogy amennyiben 10 dollárt fizetnek egy jegyért, és arra jön még mondjuk 0,5 dollár kezelési költség, akkor a 10 dollárt megkapja az előadó, nem úgy mint sok más platform esetében, ahol ugyan nem jelölik egyértelműen, de a jegy árból még jutalékot von a szolgáltató, vagyis a adott esetben a zenekar ebből 7 dollárt kap majd kézhez.

2020-ban nagyjából 1000 fizetős eseményt tartottak a Veeps platformján, az év második felében ők adták el a legtöbb jegyet, és szerezték a legtöbb bevételt. A felvásárlással az volt a Live Nation célja, hogy bevonják a platformot a hálózatukba miután az élő koncertek visszatérnek.

Az élő közvetítés kiváló kiegészítője  lehet az alaptevékenységünknek, és lényegében korlátlan kapacitást biztosít bármelyik előadásunk számára.

– mondta Michael Rapino, a Live Nation Entertainment elnöke, akinek a szavai egybevágnak azzal, amiről már mi is rengetegszer írtunk az elmúlt hónapokban, és ő is azt az előnyét emeli ki, hogy ezek a virtuális koncertek lehetőséget adnak azoknak, akik a világ másik tájáról néznének meg egy előadást, de arra is, ha valaki lemaradt egy sold out buliról a saját városában. A fejlesztéseikkel pedig azt szeretnék elérni, hogy olyan környezetben és olyan előadást tudjanak nyújtani az előadók ebben a közegben, amire büszkék lehetnek, és ami azoknak is emlékezetes lesz, akik nem tudnak élőben részt venni egy eseményen.

spot_img

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,438KedvelőTetszik
2,930KövetőKövetés
1,120FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk