Az Alexander Hacke (Einstürzende Neubauten) és Danielle de Picciotto (Crime & The City Solutions) alkotta ‘hackedepicciotto’ indusztriális-kísérleti duó idén tizedik lemezével jelentkezett. Európa turnéjuk november 8-án, azaz ma érkezik Budapestre, az Instant-Fogas színpadára. A koncert előtt kérdeztük az úton lévő házaspárt zenéről, művészetről és az életről.
Mindketten jól ismert szereplői vagytok a művészeti életnek és immáron 15 éve dolgoztok együtt. Első közös lemezeiteket még a saját neveitek alatt jegyeztétek, egészen a 2016-os ‘Unity’ albumig, amiből később megszületett a ‘hackedepicciotto’. Mesélnétek a váltásról egy kicsit bővebben, és arról, hogy mit jelent számotokra az ‘egység’?
Alexander: a hackedepicciotto a legpontosabb kifejezés arra, akik vagyunk: két, az anyagi dolgok és a tér felosztása nélkül, tökéletes szimbiózisban működő egyén.
Danielle: Eredetileg két külön művész voltunk, különböző életutakkal. De miután már egy ideje együtt dolgoztunk, létrehoztuk a saját univerzumunkat. Egy közös hajót, amiben mindketten egy-egy evezőlapátot fogunk és harmóniában evezünk. Ezt jelenti számomra az egység, és ezért egyesítettük a két nevet.
Párként szembetűnő a köztetek működő erős kohézió, bár eltérő gyökerekkel rendelkeztek, és szülőföldetek is más-más kontinensen található. Mennyire segíti, vagy hátráltatja ez az alkotási folyamatot? Van-e jelentősége egyáltalán, hogy különböző a “hozott” eredet?
Alexander: Én személy szerint nem foglalkozok sokat a nemzetiség fogalmával. A munkánk egy jelentős része abból áll, hogy túllépjünk az egyéni és a közös háttereinken, illetve, előítéleteinken. A zenénk valójában a közös erőfeszítéseink az eredménye, sem Danielle, sem pedig én nem lennék képes rá a másik nélkül (de ami azt illeti, senki mással sem).
Danielle: Személy szerint én szeretek különböző kultúráktól tanulni. Azt vallom, hogy a sokféleség mindent gazdagabbá tesz, családom szintén sok eltérő kultúra keveréke. Ez igaz Alexanderre is. Ő Németországban született, de sokat turnézott. Én az Egyesült Államok-beli Tacomában születtem, s mivel apám az Amerikai Hadseregben szolgált, állandóan úton voltunk. Szóval megvannak a hasonlóságaink és a különbözőségeink is, ami mindent érdekessé és szokatlanná tesz. Ez a sokszínűség mindig befolyásolja és egyedivé is teszi a művészetünket.
Széles spektrumon mozog a hackedepicciotto szövegvilága a képlékeny szürreális vízióktól egészen a politikai kérdésekig. Hogyan sikerül a mindennapokat transzformálnotok zenei szövetté, melyek az inspirációitok fő forrásai?
Alexander: Nem hiszek a valóság objektív érzékelésében. Az embertársainkkal kötött szövetség részeként bizonyos paraméterekben egyetértünk. És a történelem során felállítottunk néhány viszonyítási alapot a helyes és a helytelen, az igaz és a hamis, etikai rendszeren belüli értékelésére. Mára viszont az összes hivatkozási alap romba dőlt. Ami egykor elképzelhetetlen botrányt okozott, az mára már szinte szóra sem érdemes. A világ el van baszva! És azon túl, hogy a személyes életünk hétköznapjaiban megpróbálunk jó és tiszteletreméltó emberek lenni, mi alkotunk, ami egyfajta terápia arra, hogy valamiképp kezeljük a helyzetet. Remélhetőleg ez egyben a hallgatóinknak is erőt ad.
Danielle: Nehéz elkülönítenem a hétköznapi életemet és a művészeti tevékenységemet. Ez a kettő, egy. Azt hiszem, hogy a művészetemen keresztül próbálom megérteni a világot. Ez a valóság feldolgozása és egyben kiterjesztése is egy álomszerű, elvontabb művészeti világban, ahol a remény az uralkodó.
Legutóbbi albumotokat, az idén a MUTE gondozásában megjelent ‘Keepsakes’-t, a hála lemezének neveztétek. Minden egyes dalt barátaitoknak és az életetek egy-egy kedves személyének dedikáltatok. Sok új zenei elemet is beemeltetek, annak érdekében, hogy a lehető legmegfelelőbben idézzétek meg őket. Milyen kihívások jelentek meg ennek a szép elképzelésnek a rögzítési folyamata során?
Alexander: Ez egy nagyon más megközelítés volt, mivel nem tudtunk kizárólag csak egymásra reflektálni és ebből az intuitív együttműködésből ötleteket meríteni, ahogyan ezt általában szoktuk. Ezúttal egy harmadik személynek kellett igazságot tennie, anélkül, hogy a saját hangukat elveszítettük volna.
Danielle: Sajnos sokan már elhunytak ezen barátaink közül és ez egyben az ő zenei megtartásuk is volt a mi életünkben. A felvételek rögzítése és előadása során is olyan érzésünk van, mintha a barátok mosolyogva állnának melletünk. Ez mindig nagyon boldoggá tesz.
Az új albumhoz kapcsolódóan rengeteg élő koncertet adtok, két európai turné során Novemberben és Decemberben. Hogyan fogadja a közönség az új lemez dalait és hogyan érzitek Ti magatokat, hogy a nomád éveitek után ismét úton vagytok?
Danielle: Nagyszerű ismét úton lenni. Szeretem a koncerteket és az albumot is csodásan fogadták. Azt hiszem mindenki boldog, hogy újra emberek között lehetünk és remek érzés újra a barátaink szemébe nézni szerte Európában. Ráadásul csodás új ügynökeink is vannak, így olyan helyeken is felléphetünk, ahol korábban még nem, és ez igen jó buli.
Alexander: Nem érzek, vagy nem teszek semmit másképp. Amikor a járvány ideje alatti lezárások voltak, akkor az otthon töltött időt az írásra használtuk. Most pedig városról városra utazunk, előadva a zenénket azzal a céllal és reménnyel, hogy egyre több és több embert hozunk lázba vele. Ezáltal fenn tudunk maradni, és folytathatjuk tovább.
Nem szükséges magyarázni, hiszen mindannyian tapasztaljuk, hogy mennyire nehéz időszakot élünk manapság… Hogyan látjátok a művészet, a saját művészetetek, szerepét, illetve fontosságát ebben a törékeny és gyakran baljós légkörben?
Danielle: Azt gondolom, hogy a művészet rendkívül fontos az emberiségnek. Ez azon kevés területek egyike ahol az integritás, az őszinteség és a szerénység nagyon fontosak. Ezek nélkül a művészet nem lehet jó, szóval mind létfontosságúak. A zene és a művészet vigaszt nyújthat, taníthat és elvezethet egy olyan világba, ahol a megkülönböztetés, a rasszizmus és a gyűlölet legyőzhető. Remélem, hogy azzal amit mi csinálunk, mi is segítünk abban, hogy ez egyre nyilvánvalóbbá váljon.
Alexander: Nem lennék képes anélkül az inspiráció és erő nélkül élni, amit a művészet jelent számomra és hálás vagyok azoknak a művészeknek, akik ezt a szolgálatot megteszik. Ezért amennyire csak lehet, igyekszem támogatni őket. Ha mi is képesek vagyunk ugyanezt az energiát átadni a hallgatóinknak, akkor teljes és boldog embernek tarthatom magam.
Biztos vagyok benne, hogy munkásságotok során rengeteg interjút adtatok már. Van esetleg valami amit mindig el akartatok mondani, de sosem volt még rá lehetőségetek?
Danielle: Hiszem, hogy mindannyiunk felelőssége, hogy jobb hellyé tegyük ezt a világot. Sosem szabad ezt a felelősséget másra hárítani. Bárcsak ezt sokkal komolyabban vennénk! Mindig csodás olyan emberekkel találkozni, akik ugyanígy éreznek és boldog vagyok, amikor együtt tudunk csinálni valamit. Alkossunk közösen valami szépet!
Alexander: Nincs. A tettek beszédesebbek a szavaknál.
Interjú: Luspy
