Hirdetés

Okosóra, nemcsak buta szülőknek – A valóban működő gyerekokosóra teljesen más dimenzió, mint a túlárazott műanyag szíj

Szóval akkor kipróbálnának-e a gyerekek egy-egy okosórát, jön az üzenet, mert lenne itt kettő, ha érdekelné őket, és meg is írnánk a tapasztalatokat. Nyilván. Kevés dolog van, amit egy hét- és egy nyolcéves lány nem próbálna ki, a kérdés legfeljebb annyi, hogy a kezdeti lelkesedés egy napig tart, háromig, vagy valami csoda folytán még ezek után sem végzi a kipróbált holmi valamelyik fiókjuk mélyén a filctollak, legodarabok, papírfecnik, babaruhák és ismeretlen eredetű és rendeltetésű kacatok között.

Okosórájuk pedig volt is már, tavaly kapták karácsonykor, névtelen távol-keleti termék az akkor talán nyolcezer forintos kategóriából. Beszállónak jó lesz, gondoltuk, nézzük meg, mire jó és mit kezdenek vele, aztán majd később lehet komolyabbat is venni. A baj csak az, mint kiderült, hogy ha nem működik rendesen, akkor pont azt nem látjuk meg, mire jó, és mit kezdenek vele. Illetve az utóbbit mégis: semmit. Mert hiába töltik egész éjjel szorgalmasan, ha délelőtt tizenegyre lemerül, annak ellenére, hogy az iskolában nem nyomogathatják, akkor sok haszna nem vehető.

Az Xploránál ez szerencsére nem akadály. Az akksija simán ugyanúgy bírja, mint bármelyik telefoné, estére is marad benne még, és úgy általában is látszik, hogy ez másik liga. Létező márka, létező weboldallal, ügyfélszolgálattal, terméktámogatással, mindennel, amitől komoly lesz. És ez abból a szempontból sem mindegy, hogy az egyik legfontosabb funkció mégiscsak az, hogy mutatja, mikor merre jár a gyereked, és ezt az adatot, meg az összes többit jó, ha nem egy beazonosíthatatlan, arctalan, ki tudja hol és milyen formában létező cég kezeli, amelyikről csak annyit tudsz, hogy van egy letölthető applikációja, benne kínainak tűnő írásjelekkel. Az Xplora német központú európai vállalat, ami mégiscsak megnyugtatóbb.

A termék pedig okosóra tehát. XGO2, az olcsóbb, 43.990-ért és X5 Play, a prémium, 61.990-ért. Igen, ez azért már rendes ár, a nyolcezres noname-hez képest pláne, de azt már tisztáztuk, hogy nyolcezerért egy darab rózsaszín műanyagot veszel, mert ami benne van, azzal nem sokra mész. Igaz, van abban is helymeghatározás, csak finoman szólva is kicsit elnagyolt a maga kilométeres pontatlanságaival. Persze, örülsz neki, ha tudod, hogy a gyerek még itt van a kontinensen, sőt az országhatárt se lépte át, de eggyel mégis jobb, ha az okosóra 25 méteres precizitással küldi a telefonodra, hogy hol tartózkodik éppen. Az Xplorák pedig ezt tudják, és a 25 méterbe ugyan belefér, hogy a szomszéd házba teszi a hétévest vagy a játszótér túloldalára a testvérét, de mégse másik kerületbe, mint a tavaly kipróbáltnál előfordult.

Az órák specifikációi.

A csomagolás szép, és az óra is az. Összerakni sem bonyolult, az utasítás és a letöltött applikáció hamar végigvisz a dolgon. Az XGO2-nél el kell bíbelődni valamennyit a minicsavarokkal, mire kiszeded és visszateszed a SIM-kártya tartóját, de alapesetben ezt a műveletet azért nem kell túl gyakran elvégezni, az X5 Playnél pedig ez is megvan egy mozdulattal, ott nem csavarok rögzítik a kártyatartót.

Az ügy agya – mint gondolom, minden gyerekeknek szánt okosóránál – az applikáció a szülő telefonján, ide kell beolvasni az óra képernyőjén megjeleníthető QR-kódot, és már megy is. Ez már csak azért is szerencsés, mert ha a gyereknek tetszik, márpedig valószínűleg tetszeni fog, akkor magát az órát ettől a pillanattól egy darabig úgysem kapod a kezedbe. Legfeljebb majd este, ha elaludt, de addigra már mindegy, ő kiismert mindent, ami benne van, ha nem értesz valamit, egyszerűbb, ha megkérdezed tőle, mint hogy próbálkozz. Úgyis az a vége, lemondó arckifejezéssel és hangsúllyal, hogy apa, még ezt se tudod? Add ide, megmutatom. Ennek megfelelően kiderül, hogy van benne kamera, az XGO2-ben gyengébb, az X5 Playben erősebb, de a szelfiket leszámítva igazából kényelmetlen vele fotózni, mert kicsavart csuklóval kell magad elé tartani, hogy a kamera ne az arcodat nézze.

Van benne stopper, ébresztőóra, meg egy csomó minden, amit elég ha a gyerek tud, a nyelvet már rég át is állította magyarra, úgyhogy majd intézi magának. SMS-t is küldhetsz neki, arra válaszolni hangüzenettel tud, viszont van chat is, ha van net, ott ő is tud írni, meg emojikat küldözgetni, és nyilván ezt fogja tenni, mint a messengeren is máskor, amikor lenyúlja a telefonodat.

Fotó: Xplora

Szerencsére itt viszont tévedésből sem tud felhívni kollégákat, főnököket, üzleti partnereket és további bárkit, aki nem kellene, mert a kontaktokat a szülő adja meg az appban. Ötvenet lehet, de úgyse lesz több tíznél, mert gyanítom, mire összeszed magának szülőn, nagyszülőn, testvéren és egy-két osztálytárson túliakat is, addigra már rég meg kell neki venni a saját telefont, óra ide vagy oda. Addig is, ha akarod, hívhatod, ő is fog téged, titkos utak ilyenkor még nem nagyon vannak, nem is akarja kikapcsolni, hogy ne lásd merre jár, de nem is lehet, mert ez is csak az appból tehető. Ott be lehet állítani iskolai üzemmódot is, ami előre meghatározott időben elaltatja az órát, majd felébreszti, meg biztonságos zónákat, hogy jelezze, ha azokat elhagyja. De az a tapasztalat, hogy nem fogod póráznak használni a készüléket, a hét- meg a nyolcéves többnyire még szem előtt van, szeret is ott lenni. Ha meg majd nem szeret, akkor úgyis megoldja.

Addig hadd élvezze ki a gyerek-okosórát, és ha Xplorát kap, valószínűleg rákattan majd a különleges lépésszámlálóra, ami elég menő plusznak tűnik a többi órához képest. Megfelelő mennyiségű megtett lépésenként a gyerek virtuális érméket kap, amiket egy csomóféleképpen használhat fel, online játékokat játszhat, fizikai termékekre, ajándékokra válthatja őket, mint a klasszikus pontgyűjtős kártyáknál, sőt, akár UNICEF-kampányt vagy faültetést is finanszírozhat vele. És ha közben nem üti fel a fejét a ragály az iskolában, és nem kerül karanténba a hét- meg a nyolcéves, akkor már lenne is annyi lépésük, hogy minderről részletesen is beszámoljunk, így viszont csak annyit tudunk: elég izgalmasan hangzik, az Xplora weboldalán ott van minden részlet.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk