Hirdetés

A vágyam egy koncert, aminek a színpadképe hűtőkkel van tele

Az LG új hűtője nem elég, hogy színesen világít, de még különböző ritmusra is tudja változtatni a fényét annak függvényében, hogy éppen milyen a hangulat vagy hogyan programozza a felhasználó. Aztán oda lehet sétálni, be lehet kopogtatni, és kiderül, hogy van-e benne elég sör.


Egy hűtőről ritkán mondjuk azt, hogy izgalmas, az LG MoodUP hűtő is inkább látványos, bár tény, hogy azért az sem elhanyagolható, hogy nagy benne a hely, jól varálható, tovább frissek maradnak benne az ételek, sokáig bírja a motor és energiatakarékos is,

de mindezek mellett színesen világít az előlapja.

Nem csak úgy tessék-lássék módon, hanem tervezhetően, és ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy tulajdonképpen mondhat akármit a cég, lehet bármi a marketing szövegben, az csak ilyen zenei / tech újságírónak lehet az első gondolata, hogy milyen jól mutatna ez színpadon, falba rendezve, nagyjából hasonlóan mint annak idején a Slayer színpadképe a Marshall ládákkal, csak itt hűtők lennének, amiket a fénytechnikus tud programozni, és míg a zenekarok többsége vízért meg sörért menne hátra két szám között, hogy kinyissa és kivegye, addig Steve Aoki ebben tarthatná a tortákat, amiket a közönség arcába dobál.

Ez az egész koncepció koncertekért kiabál. Fotó: LG

De egyébként beépített bluetooth hangszóró is van benne, amiről nem állítjuk, hogy akkor hangcuccot sem kell turnéztatni, de visszatérve a háztartásbeli felhasználásra, elég jó bulikat lehet vele tolni, sőt igazából a hűtő lesz tényleg a party középpontja, ha onnan jön a diszkófény, a zene meg az italok is.

A cipődíszdoboz mellett se menjünk el szó nélkül

Ha valaki azt gondolná, hogy a zenélő-világító hűtő volt a legfurább, az nagyon téved, mert az a legszórakoztatóbb volt, a fura az a doboz volt, amiben egyszerre lehet vitrinszerűen kiállítani a kedvenc cipőnket, és míg a vendégek gyönyörködnek benne, addig a vitrin csendben azon dolgozik, hogy a legpenetránsabb lábszagot űzze ki belőle.

Cipővitrin Fotó: Lángoló

Az alapkoncepció az, hogy a fiatalabb generáció szereti gyűjteni a drága, designer cipőket, amik már egyben műalkotások is, akkor is ha kutyaszarba lép vele az ember vagy szimplán belebüdösödik a lába. A limitált szériás edzőcipőket vagy menő tervezők körömcipőit pedig nem mindenki szeretné egy sötét szekrénybe zárni, hanem minden büszkélkedne vele, és közben úgy vigyázna rá és óvná, hogy a cipő a lehető legtovább megőrizze eredeti állapotát. Na ebben mind segíteni tud az LG Styler ShoeCase és ShoeCare. A ShoeCase, azaz az átlátszó cipősdoboz a megfelelő páratartalmat biztosítja a cipőnek, miközben védi a káros UV sugaraktól, amik a színére hatnak vagy a bőrnek ártanak. A ShoeCare pedig egy kisebb méretű szekrény, amiben a cipők felfrissülnek, és eltűnnek a szagok, mindezt úgy, hogy tudja kezelni a különböző anyagból készült cipőket is, azaz be lehet állítani, hogy egy gumicsizmát, velúrcipőt vagy bőrcipőt szeretne felfrissíteni a felhasználó, 37 perc alatt akár 4 párat.

A szoba dísze a cipősdoboz. Fotó: LG

Vannak azért hagyományosabb újdonságok is

Azt kell, hogy mondjuk, hogy ez után a két újdonság után, meg a dohányzóasztalnak álcázott légfrissítő, és a távirányítóval elrejthető tévék után az egyébként nagyon menő, de az előzőek fényében teljesen unalmasnak tűnő új, még jobb képpel rendelkező, és akár 97 inches méretben is beszerezhető OLED tévék már egyenesen unalmasnak tűntek, ahogy a 240 Hz-es képfrissítésű gamer monitor láttán is még mindig csak a világító hűtő előtt zajló koncertekre tudtam gondolni, pedig ezek mind menő készülékek lennének, de hát na, egy világító és zenélő hűtővel, egy pörgő cipősdobozzal, és nem mellesleg az egész esemény legmenőbb tigrises szőnyegével túl magasra tette a lécet az LG még úgy is, hogy azért a konkrétan lemosható LG TrueTone fülhallgató is kifejezetten tetszett.

A TV is izgalmasabb, de azért a tapéta és a pont ugyanolyan szőnyeg eltereli a figyelmet. Meg persze a világító hűtő. Fotó: Lángoló

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,105KedvelőTetszik
3,072KövetőKövetés
4,980FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek