Nemzetközi nőnapon a nőket ünnepelni szép dolog, és milyen szép lenne, ha a zeneipar nagyobb hangsúlyt fektetne arra, hogyan bánik a nőkkel, akik ezt választották hivatásuknak. Nemcsak a női előadók, de a turnékon dolgozó roadok, technikusok, mérnökök közül is sokan számolnak be arról, hogy még mindig az az általános nézőpont, hogy ha valaki nő, akkor a bántalmazás hozzátartozik a munkaköréhez.
Bántalmazás alatt nem csak a fizikai vagy szexuális bántalmazást kell érteni: a verbális, a mentális és a lelki erőszak is ugyanolyan súlyos károkat tud tenni nők és férfiak életében annak ellenére is, hogy nincs fizikai nyoma.
Nem csak a zeneiparban van jelen, és nem csak nőket érint, mégis borzasztó olvasni azoknak a nőknek a beszámolóit, akik egy alapvetően férfiak uralta iparágban, például a turnéiparban egyszerűen csak annyit szeretnének, hogy ugyanúgy kezeljék őket, mint a férfi társaikat.
Szendvicskészítő. Lábmasszírozó. Látványelem. Anya. Nyápic. Alárendelt.
Ez csak néhány jelző, amikkel olyan nőket illettek már a munkájuk során, akik turnémenedzserként, technikusként, hangmérnökként vagy éppen sofőrként dolgoztak turnékon. Ennél azonban néhányan sokkal súlyosabb esetekről is beszámoltak úgy, hogy pontosan tisztában voltak azzal, hogy ha jeleznek egy problémát, a legtöbb esetben ők jönnek ki rosszul az egészből.
A 24 éves Meghan Keogh egy produkció koordinátoraként dolgozott, mikor egy sofőr megragadta és felrángatta egy buszra, majd a munkatársai előtt is megalázta. Keogh az esetet elmesélte egy tapasztaltabb turnémenedzser asszisztensének, aki annyit mondott, hogy igen, ez előfordul, de jobb, ha nem csinál belőle ügyet, mert abból úgyis ő jön ki rosszul.
Laura Nagtegaal gitártechnikus és turnémenedzser, olyan előadóknak dolgozott, mint a Blind Guardian, a Rival Sons vagy a Cradle of Filth. Minden zenekara tudta, hogy ő egy transz nő, és ő is ugyanazt a taktikát követte, mint Keogh, vagyis hallgatott egészen addig, amíg egy metálfesztiválon az egyik VIP vendég transzfób megnyilvánulásainak a céltáblája lett. Ahhoz, hogy valaki egy turné részese legyen, rengeteget kell dolgoznia, és közben rengeteg mindent kell feladnia.
Sokaknak az iszonyú munka és a lemondás eredménye az, hogy kihasználják őket, megalázzák, bántalmazzák, mentálisan és fizikailag túlhajszolják, majd az út szélén hagyják, ha ez ellen felszólalnak
– mondja Nagtegaal. Az is általános, hogy hiába dolgozik egy nő annyit, mint egy férfi, azt semmibe veszik, és többszörösen túl kell teljesíteniük, hogy egyenrangú félként kezeljék őket.
Gyakorlatilag minden turnén dolgozó nő szembesült már azzal, hogy félretolják vagy nem veszik komolyan, mert biztosan egy férfival kell egyeztetni, és nem velük. A nők a turnén kénytelenek hozzászokni, hogy sokak szerint csak azért kapták meg a munkát, hogy legyen kéznél egy fiatal, dögös csaj, vagy hogy legyen valaki, aki az „anya” szerepét betölti.
Megtanultam, hogy turnén teát se főzhetek, mert az nem elég férfias
– mondja Rosanna Freedman turnémenedzser, aki szerint a nők csak akkor tudnak valamennyire érvényesülni, ha férfiasan viselkednek.
Keogh arról számolt be, hogy őt próbálták már arra utasítani, hogy csináljon szendvicset, vagy masszírozza meg a munkatársai talpát. Tina Farris, az egyik legsikeresebb női turnémenedzser azt az esetet idézte fel, mikor egy idegen előadó nekiesett, hogy szedje le a zenekarát a színpadról, a koncert promótere pedig ahelyett, hogy megerősítette volna, hogy még nem járt le az idejük, a nő arcába fújta a szivarfüstöt. A hangtechnikus Jess Jacobs azt a Glitch Mob fesztivált idézte fel, ahol a zenekar gyakorlatilag sehogy sem szólt, mert hiába jelezte a beállásnál, hogy nem lesz jó, leintették, hogy egy nő ne szóljon bele. 2016-ban, mikor Nagtegaal még férfiként dolgozott, megrovásban részesítettek, mert nem kísérelte meg elcsábítani a helyszín női fénytechnikusát.
Nem tudom, hogy néhányan azért nem szólnak hozzám, mert nő vagyok, vagy mert fekete
– mondta Alliz Espi, aki arról is beszélt, hogy nem egyszer fordult már elő, hogy a mellette álló embernek állandóan ismételgették, hogy a nő a főnök, hozzá intézze a kérdéseit, de az nem volt hajlandó hozzá se szólni.
A művész is ugyanolyan sebezhető
Nemcsak a turnén dolgozó nők, de magukat a női előadókat sem kerüli el a bántalmazás. Espi például arról is mesélt, mikor egy női előadóval dolgozott, akinek a koncert után kéretlen intim képet küldött a promóter.
2016-ban kijött Lauren Aquilina első lemeze, és még ugyanazon a napon ott is hagyta az egész zeneipart, és sosem bánta meg. Azt mondja, szerencsésnek érzi magát, hogy felismerte, hogy a mentális egészségére veszélyes az, ahogyan bánnak vele, ahogy egy tárgynak tekintik, vagy a végeláthatatlan meetingek, ahol kétszer olyan idős férfiak beszélnek róla a feje felett úgy, mintha ott sem lenne. Ő például egy olyan kezdeményezésen dolgozik Girl and Repertoire néven, ahol a sokszor még gyerek, 16-17 éves lányoknak egyfajta nagyobb testvérként segítenek, hogy kiálljanak magukért, ha bármikor úgy érzik, hogy a karrierük miatt a mentális egészségük veszélybe kerül.
Legutóbb az X-Factor után berobbanó Little Mix zenekar beszélt arról, hogy semmilyen pszichológiai támogatást nem kaptak, pedig mindegyiküknek mentális betegségei lettek. Ott állt négy fiatal lány, akik gyakorlatilag az utcáról besétálva lettek híresek.
Jöttek a rasszista kommentek, az online bántalmazás, szorongás és súlyos depresszió. Senki nem foglalkozott ezekkel, és senkit nem érdekelt, hogy mi van velünk, csak termékként kezeltek
– mesélte a Radio Timesnak Jesy Nelson. Hogy mennyire jellemző, hogy csak későn vagy egyáltalán nem érkezik segítség még azokhoz sem, akik egyébként a rivaldafényben élnek, arra általában csak akkor csodálkozik rá mindenki, mikor már késő.
Ne hagyd annyiban, ha egy nőnek beszólnak
Espi azt mondta, hogy egyszer Finnországban történt vele, hogy egy fesztivál médiapartnere odament hozzá, és arról beszélt, mennyire igaza volt a náciknak. Ott szólt a promóternek, aki kivezette a fesztiválról a férfit, megkérte Espit, hogy írásban is küldje el, hogy mi történt, aminek következményeként az adott médiát lehúzták a támogatók névsoráról.
Keogh arról mesélt, hogy az első olyan zenekar, akikkel együtt dolgozott, és akiknél azt látta, hogy a mérgező közeget elítélik, az a svéd Hammerfall volt, ahol eleve több nő dolgozott a csapatban, mint férfi, és a zenekar, valamint a menedzsmentje azt mondta, hogy ez nem véletlen.
Az érintettek arról is meséltek, hogy egy szexista vagy lekezelő poén és beszólás után sok férfi kollégája mondta azt, hogy az nekik is kínos volt, és voltak, akik észre sem vették, de később értették meg, hogy mi volt az egésszel a baj. Az érintett nők azt üzenik mindenkinek, hogy
