Hirdetés

A terroristák és szélsőségesek pont olyanok, mint te vagy én

Az idei SXSW egyik nyitó beszélgetésén már kapásból olyan témákat feszegettek a kerekasztal résztvevői, amiről nagyon kevés szó esik, viszont hatalmas probléma, és teljesen más kezelést igényelne, mint ahogy eddig tettük. Hogy mi visz rá valakit, hogy terrorista legyen, az nehéz kérdés, és nem lehet rá egyértelmű választ adni. Az viszont egészen biztos, hogy az a megközelítés, miszerint ezek az emberek szörnyetegek, vagy eleve bolondnak születtek, és az egész probléma a rendvédelmi szervek hatásköre, hibás.

Ez már első kézből, Christian Piccolini történetéből is kiderült. Piccolini 14 éves korában lett skinhead, a következő nyolc évben másokat radikalizált és szervezett be a Hammerskins nevű fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezetbe. Most már több évtizede segíti azokat, akik ki szeretnének törni a radikalizmusból.

Már a világjárvány előtt is globális problémát jelentett a növekvő extrémizmus, ami nem egy nézetre korlátozódik, nem a fehér felsőbbrendűséget hirdetők sajátja, ott van például az Iszlám Állam, ami szintén megkínozza, megöli és rabszolgasorba kényszeríti azokat, akik nem értenek egyet a világnézeteikkel. Az első és legegyszerűbb reakció annyival elintézni az egészet, hogy ezek az emberek agymosottak vagy szörnyetegek, pedig a valóság ennél sokkal összetettebb. Személyes, társadalmi és környezeti hatások vezetnek oda, hogy valaki radikalizálódjon, és egészen az erőszakig jusson.

Ezek az emberek bolondok?

Heidi Ellis a Harvard docense, a bostoni gyerekkórház pszichológusa, szakterülete a menekült fiatalok mentális egészsége. Szerinte nincs arra bizonyíték, hogy az olyan erőszakos cselekményeket, mint például a christchurchi mészárlást elkövető emberek egészen egyszerűen máshogy lennének mentálisan bekötve.

A kutatások alapján nincs olyan pszichológiai tényező, ami alapján azt lehetne mondani, hogy ezek az emberek teljesen mások, mint te vagy én

– mondta az előadáson Ellis, aki szerint azt azonban nem lehet elvitatni, hogy a mentális egészségük vagy a pszichológiai jólétük ne játszott volna közre abban, hogy terroristák lettek. Hiszen arról viszont már vannak kutatások, hogy a depresszió vagy a szorongás más faktorok kombinációjával, mint például a kiközösítés vagy annak az érzékelése, hogy a kormány nem megfelelően bánik vele, már kiszolgáltatottságot teremthet az erőszakos szélsőségekkel szemben. Szerinte a mentális betegségek megfelelő kezelése és a pszichoszociális segítségnyújtás fontos szerephez kellene hogy jusson, mikor az erőszakos szélsőségekkel szembeni harcról esik szó, akkor is, ha egyértelmű, hogy a mentális betegségek önmagukban nem okolhatóak a jelenségért.

A terrorizmus nem valamilyen különleges agy, pszichiátriai rendellenesség vagy személyiségjegy műve

– mondta Stevan Weine, a chicagói Illinois Egyetem professzora, aki szintén több éve bevándorlók, menekültek pszichológiájával foglalkozik. Arra is rámutatott, hogy nagyon óvatosan kell bánni azokkal a kutatásokkal is, amik szerint vannak jól látható trendek, például a fehér felsőbbrendűséget hirdető emberek 40 százalékánál valamilyen családi trauma vagy erőszak mutatható ki. Weine szerint a szomorú igazság az, hogy ez például egy olyan tényező, ami az egész társadalomra jellemző, valószínűleg ha más csoportokat néznénk, akkor szintén hasonló lenne az arány a családon belüli erőszakra vagy traumákra vonatkozóan. Szerinte sokkal inkább az olyan szociális tényezőket kell figyelembe venni, hogy például az interneten mennyire elfogadott lett az extrém nézetek vagy a gyűlölet hirdetése. Szintén itt vadásznak rendszeresen az olyan toborzók, akik nagyon hatékonyan szagolják ki a sebezhetőséget, és pontosan tudják, hogyan motiválhatják és mozgósíthatják az embereket, hogy szélsőséges csoportokhoz csatlakozzanak.

És ott vannak a politikai, kulturális, közösségi vezetők, akik a tolerancia hiányát, a gyűlöletet, diszkriminációt hirdetik

– foglalta össze a veszélyforrásokat Weine.

Sinjal városban, Irakban sétálnak gyerekek a volt piac területén, az Iszlám Állam támadásai után. Fotó: Levi Meir Clancy / Unsplash

Miért találja vonzónak egy olasz bevándorló fia az idegengyűlöletet?

Nincs erre általános válasz, inkább csak történetek, amikben sok a hasonlóság. Piccolini szülei a 60-as években érkeztek az Egyesült Államokba, és sokszor voltak az előítéletesség áldozatai, ezért az egészen biztos, hogy a rasszizmust nem a családjától tanulta. Viszont az, hogy a szülei bevándorlók voltak, azt jelentette, hogy keményen dolgoztak, egy saját vállalkozást vittek, így egész héten, szabadnap nélkül a munkának éltek, napi 14 órában, ezért elég elhanyagoltnak érezte magát, és 13-14 évesen nem volt elég érett ahhoz, hogy  az ezzel kapcsolatos kérdéseit nekik tegye fel, hanem máshol kereste a válaszokat.

Fontos megérteni, hogy sokaknál nem is az ideológia az elsődleges, amiért a szélsőségek felé mozdulnak, hanem a saját identitásukat, közösséget és célt keresnek

– sorolja Piccolini, hogy ő hogyan került a szélsőségesek csoportjába. Őt az iskolában sokat bántották, és bár a szülei nagyon szerették, mégis láthatatlannak érezte magát. Szerinte vannak olyan – ahogyan ő fogalmaz – kátyúk az ember életében, mint az elszenvedett erőszak, a szegénység, a bántalmazások, munkanélküliség, mentális egészség, amik ha bekövetkeznek, nagyon nehéz lesz navigálni, és a szélsőségek irányába sodorhatják az embereket. Hiába, hogy az identitást, a közösséget és a célt egy mérgező közösségben találta, mégis olyan kézzel fogható volt számára minden, amit ez a közösség nyújtani tudott, hogy észre sem vette, hogy közben például eldobja magától azt, ahogyan nevelték. De arról is beszélt, hogy nemcsak a fiatalok, hanem az idősek, nyugdíjasok is veszélyeztetettek ebből a szempontból, főleg azért, mert ők aztán nagyon sok ilyen kátyúval, azaz traumával találkoztak már az életükben, és az, hogy most új célt, közösséget és ideológiát keresnek, okozhatja a magány, a gyász vagy a csalódások.

Vonzóvá lehet tenni a háborút

Ellis szomáliai menekültek körében kutatta az okokat, hogyan tud hatni rájuk a szélsőséges propaganda. 450 szomáliai fiatal vett részt a kutatásban, azért pont ők, mert abban az időszakban sokan csatlakoztak egy terrorista szervezethez. Hat éven keresztül követték nyomon őket, és próbáltak rájönni arra, mi az oka, ha valaki a terrorista csoportokhoz csatlakozik, miután az Egyesült Államokban vagy Kanadában telepedett le. Rengeteg adatot, rengeteg szempontot elemeztek, és mindig ugyanoda jutottak.

Azok, akiket örömmel fogadtak, akiknek a kormány segített a beilleszkedésben, és akikkel azt éreztették, hogy örömmel veszik, hogy itt vannak, ők voltak a legkevésbé fogékonyak az illegális vagy erőszakos aktivisták esetleges megkeresésére

– foglalta össze Ellis. Azok, akik mentális egészségügyi problémákkal küzdöttek, és közben megkülönböztetés is érte őket, nyitottabban voltak a szélsőségekre. Szerinte ez például nagyon sokat segít abban, hogy megértsük, hogy nem lehet a kérdést annyival elintézni, hogy a terroristák szörnyetegek, akik eleve ilyennek születtek, hanem elindulhat egy párbeszéd, hogy mit lehet tennie a közösségnek és a kormányoknak, hogy mindenki biztonságban érezze magát.

Az ISIS nagyon hatékonyan motivált rengeteg fiatal férfit és nőt különböző országokból, hogy Szíriába és Irakba költözzenek akár a gyerekeikkel. Sokuk munkanélküli volt, alulképzett, vagy úgy érezte, hogy a perifériára szorult. Voltak, akik készen álltak a harcra, és olyanok is, akik a mártír narratívát is elfogadták, de nagyon sokan hittek abban, hogy egy olyan államot építhetnek, ahol jobb lesz az életük, és valami nagy mozgalom részeseivé válnak. Mikor megérkeztek, akkor persze sokan rájöttek, hogy ez nem az, amire számítottak. Weine több olyan nővel is beszélt, akik családon belüli erőszak áldozataként kerestek segítséget, és rossz helyről kaptak, vagyis itt is látható, hogy nem mindig az ideológia a fő mozgatórugója annak, ha valaki egy szélsőséges csoport irányába sodródik.

Van kiút a radikalizmusból, de kell a segítség

Segítenek a bizonytalanságot és a félelmet terjeszteni, ezért fontosak a szélsőségesek számára is az ilyen elméletek. Már eleve a létezésük is elbizonytalanít, és a bizonytalanságban könnyebben nyernek utat olyan válaszok, amik a szélsőséges nézetek vagy csoportok irányába mozdíthatják el az embereket, mert minden problémára az a megoldás, hogy van egy csoport, és ők tehetnek az egészről.

Hogy ebből ki lehessen mozdítani az embert, ahhoz az ideológiát le kell fejteni, nem érdemes vitázni, agresszívnak lenni, hanem meg kell érteni a motivációt, és ahogyan Piccolini fogalmaz, a kátyúkat, amik a szélsőséges csoporthoz vezették az illetőt, majd kell egy olyan új cél és közösség, ami pozitív. Az egész azzal kezdődik, hogy meg kell hallgatni az illetőt, olyan új információkkal szolgálni, amik miatt esetlegesen meginog a bizalma abban, amit a szélsőségesek nyújtani tudnak neki. Weine ide példaként a QAnon-elméletben hívőket hozta fel, akiknek ugye az egész sztorijuk összedőlt, Donald Trump nem leplezett le világméretű kannibál-pedofil szervezetet, és nagy kérdés, hogy azok, akik ebben bíztak, most milyen irányba haladnak. Ott folytatják az életüket, ahol a QAnon előtt, elnyeli őket egy másik őrült nézet, vagy éppen beszippantja őket egy sokkal extrémebb, és akár erőszakos csoport. És sokkal több segítségre lenne szüksége a családoknak, hogy segítséget kérjenek és kapjanak, ha valamelyik szerettük elindul a szélsőségek felé, hogy például megértsék, hogy legtöbbször az a legrosszabb dolog, ha elkezdik lebeszélni róla.

Inkább arra érdemes fókuszálni, hogy miben értenek egyet, és az egyik leghatékonyabb módszer lehet erre a zene, mikor a barátok, családtagok inkább a zeneszeretet felé próbálják terelni a fiatalokat, vagyis egy új célt, közösséget és identitást biztosítanak neki a szélsőséges csoportok helyett

– tanácsolja Ellis. Persze ez csak akkor működik, ha nem pont az algoritmusok terelnek valakit szélsőséges nézeteket valló zenekarok felé.

Mikor valaki elindul a szélsőségek irányába, vagy éppen valamilyen erőszakos tettre készül, mindig hagy maga után kis jeleket, és érdemes már ekkor elkezdeni foglalkozni az üggyel. Lehet, hogy ezek eleinte csak kis utalások, kommentek, de jól látszik a közelmúlt szélsőséges, akár emberéleteket is követelő megmozdulásaiból, hogy gyakran az elkövető a közösségi oldalain is jelzi, hogy valamire készül, vagy beszél róla másnak is a szélsőséges csoportja tagjain kívül. Érdemes már az első jeleknél közbeavatkozni, meggyőződni arról, hogy ismerősök vagy szülő, barátok tudnak a helyzetről, kap segítséget az illető, és ha szükséges, akkor a hatóságokhoz kell fordulni. Igaz, Weine elmondta, hogy sokszor pont a család az indikátor vagy éppen ők is részesei a szélsőséges csoportnak, ezért lenne fontos, hogy sokkal több lehetősége legyen a barátoknak, tanároknak, segítőknek vagy magának az érintettnek segítséget kapni, hiszen mindenki életében vannak kátyúk, de nem mindenki tudja megfelelően kinavigálni magát belőlük, főleg most, hogy az egész világon több millió ember keres válaszokat a kérdéseire, és tölti egyedül a napjait az internettel, közösségi oldalakkal és az algoritmusokkal.

A legrosszabb dolog, amit tehetünk, az pedig az, ha az erőszakos szélsőségek kérdésével kapcsolatban úgy teszünk, mintha az csak a bűnüldöző szervek hatásköre lenne

– foglalták össze a beszélgetés résztvevői.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
848FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Hirdetés
Audiópartnerünk