A szurkolóknak a tévé előtt is megemelkedik a pulzusszáma

Most foci, hamarosan olimpia, vagyis a nyár a nagyszabású sporteseményekről szól majd. A Telekom közleménye szerint bár a szurkolók csak egy kisebb csoportja tud élőben ott lenni a meccseken, a tévé előtt sokan követik a mérkőzéseket. Elmondásuk alapján a szurkolók pulzusa ilyenkor is 70 százalékkal megemelkedik, és rengeteget posztolnak róla.

Na, pont erre voltak kíváncsiak, hiszen ha azt mondjuk, hogy a szurkolók támogatásának a fokmérője a kommentek, reakciók és a bejegyzések száma, akkor ez valójában jóval magasabb számot jelent, mint amennyit ebből a sportolók érzékelnek. Ezért felkérték a Neticle médiaelemző startupot, hogy keresőszavak és címkék alapján monitorozza a teljes netet, aggregálja az adott témákhoz kapcsolódó közösségimédia-reakciókat, kommenteket, megosztásokat, és ezt konvertálják át szurkolói szívdobbanássá. Ezeket aztán közvetlenül a sportolók is megkapják, mármint nem a rajongók szívét, hanem egy gratulációt szívdobbanás-számláló képében.

Az egészet június 15-én indították, és azóta több mint két és félmillió „szívdobbanást” detektáltak, amiből arra lehet következtetni, hogy nagyjából 65 Puskás Ferenc Stadionnyi szurkoló szorított a magyarokért. Az akció pedig az olimpián is folytatódik.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés