Hirdetés
Hirdetés

A színek vonzásában – Premieren doktorhokashi új klipje és EP-je

Doktorhokashi (vagyis Döme Péter aka Pipedome), a hazai elektronikus zenében komoly tényezőnek számító veszprémi Easy Life Natural (később Easylifenatural) megszűnését követően évekre leállt a zenekészítéssel, majd 2019-ben debütált a Red Dragon című szerzeménnyel. Érdekes módon a dal egy Kínában forgatott meglepetésvideó nyomán lett kidolgozva, így annak pirosas képi világa ihlette a címét is. Ez aztán beindította a dolgokat, Erik Sumo és Krizso is készített hozzá remixeket, majd újabb megjelenések kerültek fel a digitális platformokra, amikhez szintén születtek remixek.

A legfrissebb, Contrast című EP (Mana Mana Records) doktorhokashi tizedik kiadványa. Egy pozitív covid-szűrést követő otthoni konyhapulton dobolgatás indította be a kreatív energiákat, és az ebből kibomló dal lett végül a négyszámos EP zárlata The Colors Of Thought címmel. Ennél is lényeges a hozzá készített videó: „A klip ötlete az volt, hogy külföldön élő, vagy sokat utazgató ismerőseimtől kérek olyan videókat, amelyek valamilyen járműből lettek felvéve, és ezekből összeollózok valamit.”

Ezután elővett még három korábbi dalt, amiket áthangszerelt és szellősebbé szerkesztett, hogy hangulatilag egységbe kerüljenek a már elkészült anyaggal.

Az első a „They Want Something”, ami – miután elkészültem vele – nagyon kívánta az emberi hangot, ezért megkérdeztem Likó Marcit, hogy van-e kedve énekelni rá. Mivel ő épp az új Vad Fruttik dalokat írta, ezért felvetette, hogy mi lenne, ha egy általa felmondott Áfra János-verset tennék rá a zenére. Kipróbáltam, és jónak tűnt elsőre is, de elkezdtem vele játszani, és megvagdostam a szöveget, így teljesen új értelmet kapott maga a dal és a mondandó is. Elküldtem Jánosnak, hogy mit szól hozzá, és hogy felhasználhatom-e így a versének a részleteit. Tetszett neki, és adta a nevét a dalhoz.

A második dalt, a „Flying Underwater”-t akkor írtam, amikor megjelent az utolsó Depeche Mode-album és kicsit sok zenét hallgattam tőlük, ennek hatására jött a dal eredetijének az ötlete. Ezt most három év után továbbgondoltam, naprakészebbre formáltam, és így megszületett a végleges verzió.

A harmadik hároméves nóta, az „In The Silence of the Shadows” eredeti verziója valami miatt összességében nem tetszett, pedig éreztem, hogy nem kell hozzá sok, hogy olyan legyen, mint amit szeretnék. Aztán véletlenül kikapcsoltam a dobsávot, és másik irányt találtam a hangulatában filmzene jellegű zenében.

A teljes EP meghallgatható alább:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók