Hirdetés

A szent csirkefalat üzent a BTS menüből, az ereklye 100 ezer dollárért kelt el

Nyilván nagy dolognak számítanak az olyan csodás történések, mint mikor kettéválasztanak egy tengert, vagy bor lesz a vízből, és bár a könnyező szobrok vagy éppen a minden évben folyékonnyá váló szent vére is sok követőt tudhat maga mögött, most olyan történt, ami a legpogányabb embereket is megdöbbenéssel töltheti el:

Among Us alakú csirkefalat volt a BTS-menüben.

Most, ha valaki lemaradt néhány évet, és csak néhány szót ért a fenti mondatból, annak segítünk. Van ugye a BTS-menü, amiről mi is írtunk. Egy koreai fiúcsapat, akiknek az a hobbija, hogy minden létező zenei rekordot megdöntenek, és olyan exporttermékei Dél-Koreának, hogy még törvényt is módosítottak miattuk. Az Among Us pedig egy 2018-ban megjelent videójáték. Űrbeli környezetben játszódik cukinak tartott figurákkal, ahol az a cél, hogy ki kell találni, ki az imposztor. Kicsit olyan, mint az analóg időben a gyilkosos játék, csak azért a digitális környezetnek hála, eléggé más.

Szóval az történt, hogy valaki vett egy BTS-menüt, és megdöbbenve tapasztalta a modern kori csodát, amihez foghatót eddig csak az élhetett át, aki kapott már étteremben olyan rántott húst, ami egy országra hasonlít. Itt azonban egy Among Us figura alakú csirkedarabot fedezett fel a vásárló.

Bizonyára az univerzum vagy valami felsőbb hatalom üzenhetett neki, és tényleg csoda történt, ugyanis feltette az Ebayre, és valaki 100 ezer dollárért megvette az addigra már vélhetően romlott ételt. 

Május 28-án indult a licit szerénynek mondható 99 centtel, aztán elindult a licitháború. Valószínűleg sokan voltak úgy vele, hogy értékelik a poént, mondjuk 5 dollárral, de végül egészen elképesztő magaslatokat vett a dolog, és végül 99 997 dollárért, vagyis 28,5 millió forintért kelt el. Ha valaki azt hinné, hogy ez csak kamu, az itt csekkolhatja, és kezdhet hinni a szent csirkefalat csodatévő erejében.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk