Augusztus 1-től érhető el a Budapest Park online rádiója, a Park FM, melynek célja, hogy platformot biztosítson olyan új és régi, hazai és nemzetközi előadóknak, akikkel kevésbé találkozhatunk az itthoni rádiókban, és egyfajta zenei útikalauz szerepet is betöltsön a koncerteket látogató közönség számára. Egy ilyen felület elindítása és működtetése ugyanakkor rengeteg erőforrást, időt és energiát igényel, ezért kíváncsiak voltunk arra, milyen motivációk mentén vált valósággá ez az elképzelés, és mik a stáb hosszabb távú céljai a Park FM-mel? Mindezekről Kelemen Zsófiát, a Budapest Park stratégiai- és üzletfejlesztési vezetőjét kérdeztük.
Egy online rádió elindítása, saját stábbal, egy rengeteg technikai eszközt igénylő stúdióval mindenképp nagy vállalkozás. Mióta terveztétek ezt, és mi adta az alapötletet, ami miatt úgy éreztétek, szükség van egy ilyen platformra?
Ha jól emlékszem, körülbelül a COVID idején merült fel először a gondolat, ekkoriban ugyanis rengeteg feladatot házon belül oldottunk meg, és a marketing csapatunk tulajdonképpen úgy működött, mint egy szerkesztőség.
Emellett rengeteg rádiós partnerrel dolgozunk együtt, sokat hirdetünk náluk, és felismertük azt, hogy bár mindegyiknek megvan a maga hallgatósága, egyik sem fedi le igazán a „Parkos” célközönséget. Azt gondoljuk, hogy mostanra az online rádiózás kultúrája nálunk is elég nagy népszerűségnek örvend, és szükség volt egy olyan felületre, aminek kultúrmissziója van – annak idején a Petőfi Rádió sok olyan előadót, zenekart „nevelt ki”, és tett országosan ismertté, akik azóta is headlinerként lépnek fel nálunk. Fontosnak tartjuk, hogy legyen egy olyan rádió, ami betölti ezt a szerepet, és ami ténylegesen figyelembe veszi azt, hogy mire van igénye a közönségnek. Sok olyan zenét játszunk, ami valamiért más csatornákon nem szólal meg, holott egyértelműen látszik a streaming adatokból vagy a megváltott belépőkből, hogy kereslet bőven van rájuk.
Ez számunkra is egy teljesen új terep, de szerencsére kiváló szakembereket találtunk, akiknek a szaktudásával megvalósíthatjuk ezt a régóta dédelgetett álmunkat.
Jelenleg hány munkatárs dolgozik a Park FM csapatában, kik azok, akiket érdemes esetleg nevesítenünk is, mert egy-egy fontos feladatért vagy területért felelnek?
A zenei főszerkesztőnk DJ Izil, akinek a neve egyáltalán nem ismeretlen a szcénában – kulcsfontosságú figura volt a Petőfi Rádió 2007-es megreformálásában, ahogy már szóba került, abban az időszakban a Petőfi rengeteg olyan zenekart karolt fel és segített népszerűsíteni, akik azóta is meghatározók a magyar popzenében.
A technikai megvalósításban a rádiós körökben szintén ismert Rédl Ádám a partnerünk, a beszélgetéseket pedig Mencseli Dóra vezeti, akinek szintén több évtizedes tapasztalata és kialakult kapcsolati hálója van a zenészekkel, nem mellesleg a rádiózás a szenvedélye.
A Park FM csapatát integráltuk a Park stábjába, vagyis szorosan együtt dolgoznak sokunkkal, a marketing osztállyal például közösen ötletelnek a tartalmakon és azok megvalósításán.
Amellett, hogy az úgymond legmenőbb előadók dalai hallhatók, teret szeretnétek adni olyan új és régi, hazai és nemzetközi produkciók, akikkel kevésbé találkozhatunk az itthoni rádiókban. Mesélnél bővebben erről?
A Park FM nem kereskedelmi és nem állami rádió, így nem kell semmilyen „sztenderdnek” megfelelnünk, és nincs külső nyomás arra vonatkozóan, hogy egy bizonyos hallgatói számot elérjünk. Olyan zenei alternatívát szeretnénk nyújtani, ahol azok az előadók szólnak, akik meghatározói a hazai zenei életnek, de különös módon nincsenek reprezentálva a rádiókban. Mi szeretnénk olyan dalokat játszani, amikről tudjuk, hogy a közönség valóban hallgatja, vagy éppen olyanokat, amikről azt gondoljuk, sokkal több embernek tetszhet, mint amit önerőből el tudnak érni.
Érdekes anomália, hogy pont ez a fajta felszabadultság az, ami miatt mégis sokan választják a Park FM-et.
Hogyan érdemes felvennie a kapcsolatot a Park FM csapatával egy feltörekvő zenei produkciónak, aki esetleg úgy gondolja, hogy kompatibilis lehet a rádió által bemutatott zenei világgal, vagy akár a Budapest Park által felvállalt értékekkel?
Nagyon egyszerű: a parkfm@budapestpark.hu címen bárkitől szívesen várunk dalokat vagy akár csak észrevételeket is. A Park FM szerkesztősége folyamatosan figyeli az üzeneteket, és a szelektorunk tényleg minden beérkező zenét meghallgat.
Interaktív projektről van szó, tehát a Parkban fellépő előadók, és a közönség is bevonódnak majd a műsorba. Milyen formában fogjátok mindezt megvalósítani?
Elindultak a beszélgetős műsoraink, ahol – elsősorban a nálunk fellépő – zenészek bátran jelentkezhetnek, ha bármilyen mondanivalójuk van – legyen ez egy újdonság a produkció körül, vagy akár egy vélemény, amit szeretnének minél több emberhez eljuttatni. Ez a folyamat már el is kezdődött, sok zenekar proaktívan is megkeres minket, mi pedig platformot biztosítunk nekik ehhez. Nagy előny, hogy a Park FM stúdiója konkrétan a Parkon belül van, így lehetőségünk lesz arra, hogy az éppen nálunk megforduló embereket kérdezzük. A közeljövőben szeretnénk a palettát színesíteni, például a helyszínen, az aznapi produkcióval dolgozó zeneipari szakemberekkel beszélgetni, betekintést engedni a kulisszák mögé. De azt is tervezzük, hogy alkalomszerűen a helyszínen az arra nyitott rajongókat szólaltatjuk meg, akár a fellépővel kapcsolatban, akár teljesen más, zenei témában.
Természetesen a szeptemberi évadzárást követően is dübörög tovább a Park FM, sőt, az ősz folyamán újabb műsorötletek kidolgozásán és megvalósításán dolgozunk tovább – tehát a tél folyamán is pörögnek tovább az igazi „Parkos” zenék, és vadiúj tartalmakkal is jelentkezünk majd.
Milyenek az eddigi visszajelzések, hogy fogadta a közönség a Park FM-et az augusztus 1-jén megrendezett, indulást megünneplő bulin, meg persze azóta?
A Park FM elindítása a színpadon szerintem minden stábtagunk számára eufórikus pillanat volt – elképesztő élmény volt kiállni egy telt háznyi ember elé, és zenészbarátainkkal együtt elindítani az online rádiót. De arra talán mi sem számítottunk, hogy ekkora szeretettel fogadják majd ezt a projektünket. Már rögtön másnap elkezdtek beözönleni a kedves jókívánságok, az új zenék, illetve a konstruktív hozzászólások. Ezeknek mi kifejezetten örülünk, hiszen pont ez a Park FM lényege: a visszajelzések alapján tudunk folyamatosan fejlődni, és együtt tudjuk olyan közösségi rádióvá varázsolni, amit mindannyian szívesen hallgatunk.
További információk a Budapest Park weboldalán és közösségi felületein.