Hirdetés

A Spotify vezetője sem tudja, hogy mikor lesz jobb hangminőségű a szolgáltatásuk

Miután egy évvel ezelőtt a Spotify nagy lendülettel bejelentette, hogy jön a hifi-minőségű zene a platformra, majd miután nemrég egy dolgozójuk passzív-agresszív módon kiosztotta a csúszás miatti reklamálókat, azután most Daniel Ek, a Spotify vezetője közöte, hogy ő maga sem tudja, mikor vezetik be a legalább CD minőségű zenelejátszást.

Ek egy a befektetőknek tartott előadásban árulta el, hogy az egész valamiféle engedélyezési folyamat miatt lassult le, de “egyfolytában tárgyalnak” a partnerekkel az ügyben. Még azt sem ígérte meg, hogy idén már elindul, sőt, semmiféle időkeretet nem adott a dolognak.

Hogy milyen folyamatról beszél Ek, nem világos, hiszen a konkurencia a tavalyi nagy Spotify-bejelentésre válaszul vagy azonnal, vagy pár hónappal később, de megoldotta, hogy még a CD minőségnél is nagyobb felbontásban lehessen zenét hallgatni.

Mára a nagyok közül csak a Spotify és a Youtube Music szolgáltat maximum butított minőségben. A platformról nemrég távozó Neil Young pedig ezt fegyverként használja a Spotify ellen, és lépten nyomon ócsárolja a hangzás minőségét, ami a többivel összehasonlítva valóban rosszabb.

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,000FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Hirdetés
Audiópartnerünk