Hirdetés

A Spotify szerint a díjemelés csak az illegális letöltést segítené

Továbbra is fontos kérdés Angliában és az egész világon, hogy eleget fizetnek-e a streamingszolgáltatók a zenészeknek. A zenészek azt szeretnék elérni, hogy nagyjából háromszor annyit fizessen a Spotify egy lejátszás után, amennyit eddig.

Angliában a Parlament is foglalkozik a kérdéskörrel, a zenészek után a Spotify-t is meghallgatták, akik szerint ha árat emelnek, azzal sem járnak feltétlenül jól a zenészek, csak többen mondják majd azt, hogy a magasabb előfizetési díj helyett inkább illegálisan töltik le a zenéket.

Nem véletlen, hogy egy évtizede nem változott a 9.99 fontos ár

– mondta a Spotify szóvivője, aki szerint ha az emberek nem engedhetik meg maguknak az előfizetést, akkor illegálisan töltik majd le a zenéket.

A Spotify, az Amazon Music és az Apple Music együtt savazza a Youtube-ot

A meghallgatáson a három streamingszolgáltató egymásra talált, és verbálisan összefogott a Youtube ellen, és arra panaszkodtak, hogy nagyon nehéz versenyezni a Google videómegosztójával.

Az ingyenessel versenyezni nagyon nehéz. Kihívást jelentenek az egyenlőtlen versenyfeltételek

– mondta Elena Segal az Apple Music képviseletében, aki azzal érvelt, hogy a Youtube kevesebbet fizet, és sokszor nem tisztázott a feltöltött zenék jogviszonya sem. Szerintük a Youtube a hibás, amiért nem tudnak árat emelni. A másik pedig az, hogy a zenei streaming nem olyan, mint a filmeknél, azaz hogy a Netflix-tartalmak a Netflixen, a Disney Plus-tartalmak meg a Disney Pluson érhetőek el, a zenéknél nagyjából minden elérhető mindenhol. Nincs ingyenes üzem, ezért az sem fordulhat elő, hogy az emberek azt választják, vagy átmennek egy másik szolgáltatóhoz, mert az olcsóbb, hiszen ott teljesen más filmek és sorozatok lesznek elérhetőek.

Ugyanakkor mind az Amazon, mind a Spotify azt mondta, hogy amennyiben holnap eltűnne az ingyenes Youtube, akkor sem szüntetnék meg az ingyenes hallgatási lehetőségüket. 

A felek azt mondták, hogy a Youtube mások munkájából szerzett vagyont, ezt azzal támasztották alá, hogy a Youtube az Egyesült Királyságban 35 millió fontot fizetett a lemezkiadóknak, míg a Spotify 474 millió fontot termelt a zeneiparnak. Itt azért meg kell jegyezni, hogy az összehasonlítás kissé torz, hiszen a Youtube esetében a lemezkiadókat vették alapul, vagyis a független előadókat, az aggregátorokon keresztül a Youtube-ra került dalokat, illetve az egyéb tartalmakat előállítókat nem, pedig a hazai példából is láthatjuk, hogy a magyar zenészeknek a Youtube az egyik legjelentősebb bevételi forrása.

Vannak problémák, de kis odafigyeléssel többet kereshetnének a magyar zenészek

Mindenesetre a keddi meghallgatáson azt mondta mindhárom szolgáltató, hogy hajlandó felülvizsgálni a felosztási szabályzatát, és megvizsgálják, hogy a változtatások mennyire növelnék a művészek bevételét.

Kiderült, mennyit kapnak egy lejátszás után a magyar zenekarok a streaming oldalakon

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk