Hirdetés

A spanyolok vírusmentes tesztkoncertje is sikerrel zárult

Nagyjából azóta kérdés, hogyan nyithatnak újra a koncerttermek, mióta a világjárvány miatt mindenhol bezártak. Németország után Spanyolországból is érkeztek biztató eredmények arra vonatkozóan, hogy milyen óvintézkedések mellett lehetne újraindítani a szórakoztatóipart.

A spanyol kutatást a Primavera Sound, a Germans Trias i Pujol orvosi egyetem és fertőzések kutatásával foglalkozó szervezet közös kísérletét több szponzor is finanszírozta.

A december 12-én tartott tesztkoncerten egyetlen egy résztvevő sem fertőződött meg.

A PRIMA-CoV tanulmányra keresztelt kísérletben azt akarták bebizonyítani, hogy ésszerű óvintézkedések elegek lehetnek arra, hogy az emberek élő eseményeken tudjanak szórakozni. A teszthez olyan embereket kerestek, akik 18-59 év közöttiek, nincsenek társbetegségeik, és nem élnek egy háztartásban senkivel. Erre nem azért volt szükség, mert csak ilyen paraméterekkel rendelkező emberek járhatnak a jövőben koncertekre, hanem mivel nem lehetett tudni, hogy mi lesz a kísérlet végkifejlete, ezért etikailag nem lett volna megengedhető, hogy tömeges fertőzés esetén a kísérletben részt nem vevő, de velük egy háztartásban élő embereket is feleslegesen tegyék ki veszélynek. Csak olyan résztvevőket választottak ki, akiknél a koncertet megelőző 14 napban nem mutatták ki a COVID-fertőzést, illetve minden kiválasztottnál a koncertet megelőzően SARS-CoV-2 antigén tesztet csináltak.

Ez a teszt hatékonyabb, mert mint az egy decemberi, még nem lektorált vizsgálatból kiderül, gyakran előfordul, hogy a vírus örökítőanyag kimutatásán alapuló PCR-teszt SARS-CoV-2 pozitivitást mutat azután is, hogy az egyén valószínűleg már nem fertőző. A vírus fehérje, azaz az antigén kimutatásán alapuló SARS-CoV-2 pozitivitás jobban korrelál az aktív, a szervezetben osztódó vírus mennyiségével, így pontosabban jelezheti egy egyén fertőzőképességét – írja a Semmelweis Egyetem az antigén tesztekről.

Végül a negatív tesztet produkálók nagyjából fele, 463 mehetett be a koncertre, míg 496 kevésbé szerencsés került a kontrollcsoportba.

A két zenekar és két DJ fellépése összesen ötórányi nagyjából felszabadult szórakozást jelentett a barcelonai Apolo koncertteremben, aminek a befogadóképessége egyébként 900 fő, vagyis valamivel több mint félházzal tudott üzemelni.

A kép nem az eseményen készült. Fotó: Mike Wall / Pixabay

A bejáratnál mindenki kapott egy N95 maszkot, amit az egész esemény alatt magán kellett tartania, kivéve mikor belekortyolt az italába, amit az erre kijelölt külön helyiségben lehetett vásárolni, viszont be lehetett vinni a koncertterembe is. Dohányozni a szabadban, az erre kijelölt, és limitált befogadóképességű dohányzóban lehetett, és a szervezők mindent megtettek, hogy a mosdóknál se legyen fennakadás. Cserébe viszont nem volt távolságtartás, lehetett táncolni és énekelni is, persze szigorúan csak maszkban. A koncerttermet folyamatosan szellőztették, és ellenőrizték, hogy ne a belső levegőt kevergesse a berendezés, hanem folyamatos legyen a friss levegő áramlása.

Az eredmények szerint az ötórás buliból átlagosan 2 óra 40 percet töltöttek a koncertteremben a résztvevők, a szabályok betartását pedig egy csapat biztonsági őr kísérte figyelemmel.

Az antigén tesztet megismételték nyolc nap múlva, és kiderült, hogy a koncerten résztvevők közül senki sem fertőződött meg, a kontrollcsoport résztvevői közül, akik nem mehettek be a koncertre ketten kapták el a vírust, ők közepes tüneteket produkáltak, a kutatók pedig leadták a nevüket a hivatalos szerveknek, hogy a kontaktkutatásuk elkezdődhessen.

A kutatók szerint kijelenthető, hogy a megfelelő óvintézkedések betartásával biztonságosan lehet koncerteket szervezni, ráadásul sikerült olyan szabályokat felállítani, amik könnyen alkalmazhatóak és betarthatóak. Ez a vélemény egyébként egybevág a német kutatók konklúziójával is. A spanyolok még arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire zavaróak ezek a szabályok, ezért a koncerten résztvevőkkel kitöltettek az esemény után egy kérdőívet. Eszerint az emberek jól érezték magukat a koncerten, és úgy érezték, hogy teljesen normálisan viselkedtek, nem gátolták őket a bulizásban a szabályok.

Világjárvány idején is lehetnének koncertek a Restart-19 kísérlet eredményei szerint

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,670FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk