Egy ideje már sokat beszélnek a Sonynál arról a kütyüről, ami a mozgás érzékelésével érne el különböző effekteket a zenében, most azonban már majdnem kész a Motion Sonic.
Elég ritka az, hogy egy olyan vállalat, mint a Sony az Indiegogón mutasson be valamit, most viszont ez történik a karperecszerű hangszer-kiegészítővel, bár pont a Sony volt az, aki egyszer már eljátszotta ugyanezt a viselhető légkondijával. Az eszköz egy kis kapszula, amit egy gumi karkötőbe illesztettek, de tulajdonképpen a zenészek akár a cipőjükre is tehetnék, igaz, a lábrázás valószínűleg elég hülyén nézne ki a koncerteken, és a fejre is elég furán lehetne illeszteni. Jelenleg két típusú karperec létezik, az egyik inkább a gitározáshoz, a másik pedig a billentyűs hangszerekhez.
A lényege, hogy konkrét zenei effekteket lehet előhívni a karmozdulatokkal.
Lehet például úgy programozni, hogy a kézmozdulattal a delay-t lehet szabályozni vagy más effekteket. Egyelőre csak úgy működik, ha a hangszer is kapcsolódik ahhoz az alkalmazáshoz, ami iOS eszközökön elérhető. Ez most így egyelőre nehezen elképzelhető, de mutatunk egy videót, amiben látszik, hogyan lehet használni. És most mindenki képzelje el a legutolsó alkalmat, mikor látta játszani Max Cavalérát, és megfigyelte, egy csomószor csak lóg a nyakában a gitár és hadonászik, vagy az egyik kezével gitározik, a másikkal hadonászik. Na pont ezért mondjuk, hogy számára például tökéletes lenne egy ilyen.
De mutatjuk, hogy a billentyűsök hogyan tudják használni. Az első 400 megrendelő 218 dollárért, nagyjából 62 ezer forintért juthat hozzá jövő márciusban.