Hirdetés

A Samsung azt szeretné, hogy minél több embernek legyen kinyitható telefonja

Két kinyitható telefont, új órákat és fülhallgatót és mutatott be a Samsung, akik számára az augusztus az utóbbi időben az új Note-széria érkezését jelentette, most azonban átvette a helyet a kinyithatós széria, amiben egyébként van logika, nézzük is a részleteket.

A Note-széria tavaly búcsúzott, illetve idén már a Galaxy S21 Ultra is képes kezelni az S Pent, igaz, nem jár hozzá alapból, és nem is lehet a telefonba helyezni. Viszont a Note elég masszív rajongóbázissal rendelkezett, akiknek kifejezetten fontos volt maga a toll, illetve a tudat, hogy a széria gyakorlatilag egy mini erőgépként funkcionált, ami leginkább a munkát és a produktivitást segítette. Kérdés, hogy őket az S-széria tollal kiegészült csúcsa, vagy a Z-széria, azaz a kinyitható telefonok irányába sikerül-e terelni.

A Z Fold még mindig három eszköz egyben

A Samsung két nagyon különböző készülékkel is jelen van a piacon. A Fold a komolyabb, üzletembereknek szánt változat, ami ebben a tekintetben akár méltó utódja is lehetne a Note-széria kedvelőinek. Az előző modellről mi is azt írtuk, hogy bár elsőre (és sokadikra) sem éppen olcsó, de azon túl, hogy azért még mindig elég menő, ha az ember előkap egy kinyithatós telefont, tulajdonképpen kivált három eszközt, hiszen amellett, hogy okostelefon, kinyitva tabletként multimédiás használatra is jó, és vagy Dex segítségével vagy a géppel összekapcsolva munkaállomásként is megteszi, már ha valaki nem videókat vág, fotókat szerkeszt, vagyis ha egy átlagos teljesítményű asztali gépen dolgozik.

A Z Fold 3 6,2 hüvelykes első kijelzőt kapott, vagyis összezárt állapotban is használható, a megszokottnál tömzsibb telefonként is lehet rá gondolni, amiből ha éppen olyan tartalmat fogyasztana valaki, akkor egy egyszerű mozdulattal tud 7,6 colos méretű kijelzőt csinálni. Ráadásul mindkét kijelző 120 Hz frissítési rátával rendelkezik. Nyitott kijelzővel egyébként már a cikkek olvasása is jóval kényelmesebb, de persze a multimédiás tartalmakhoz jönnek igazán jól, vagy a munkához. Ebben segít egyébként az is, hogy S Pen kompatibilis, sőt jó hír a Note kedvelőinek, hogy az S Pen Fold Edition kifejezetten az összehajtható képernyőre optimalizált funkciókat is kapott. Bár a Z-széria eddig nem arról volt híres, hogy az összes fotós újítás ebbe került, most azonban mégiscsak érdemes kiemelni a kijelző alatti kameratechnikát, aminek köszönhetően a teljes képernyős mód teljesen zavartalanul működik.

A Fold 3-at kifejezetten az irodai felhasználásra optimalizálták, az elődjeihez képest pedig keskenyebb és könnyebb. Augusztus 11-től lehet előrendelni, amihez egy úgynevezett Samsung Note Pack jár ajándékba, 25W hálózati töltőfejjel és egy S Pennel felszerelt kihajtható tokkal. Az elődjeinél olcsóbb lett ugyan, de lehet, inkább úgy kellene fogalmazni, hogy kevesebb pénzbe kerül, mert az olcsóság és a Fold 3 nehezen fér meg egy mondatban. A Galaxy Z Fold 3 5G 256 GB 699 990, az 512 GB-os változat 729 990 forintba kerül.

A Z Flip pedig a bohém, menőzős telefon

A Flip az a készülék, ami a régi kinyithatós telefonokra hajaz, csak nem úgy néz ki, hogy egyik felén a gombok, a másikon meg a kijelző van, hanem az egész egy kijelző. Olyannyira, hogy még külső kijelzője is van, nagyobb, mint az előző változaton, ami azért jó hír, mert így az üzenetek elolvasásához, emlékeztetőkhöz, értesítésekhez nem kell kinyitni a telefont. Ez a fiatalos, trendi kinyitható telefon a portfólióban, ezt bizonyítja az is, hogy több színben (krém, zöld, levendula és fantomfekete) is elérhető, és érkezik majd hozzá egy rakás kiegészítő.

A hajlított mód tökéletessé teszi videotelefonáláshoz vagy akár szelfizéshez, de hasznos akkor is, amikor emailt vagy üzenetet ír valaki, esetleg videós tartalmat néz, de közben azért mondjuk a messengert is használná. A hajlított mód előnyeire egyre több alkalmazásfejlesztő jön rá, így már egész sok Microsoft és Google applikáció lett erre optimalizálva, és valószínűleg hamarosan egyre több játékfejlesztő is rájön, mennyivel kényelmesebb lehet az irányítás a hajlított képernyőn.

A Galaxy Z Flip3 5G 128 GB 399 990, a 256 GB-os változat 419 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el.

Galaxy Z Fold3 Galaxy Flip3
Ár 699 990 forinttól 399 990 forinttól
Főképernyő mérete 7,6 col 6,7 col
Előlapi kijelző mérete 6,2 col 1,9 col
5G Igen Igen
Kamera 1 12 MP f2,2 (ultraszéles)
12 MP f 2,2 (ultraszéles)
Kamera 2 12 MP f1,8 (széles)
12 MP f1,8 (széleslátószög)
Kamera 3 12 MP f2,4 (tele)
Külső kamera 10MP F2,2 10 MP f 2,4
Kijelző alatti kamera 4 MP f2,2
Akkumulátor 4400 mAh 3300 mAh
Memória 12 GB/256 GB vagy 12 GB/ 512 GB
8GB / 128 GB vagy 8 GB/ 256 GB
Vízállóság IPX8 IPX8

Samsung <3 Google

Mióta a Google bejelentette, hogy a Samsunggal közösen a viselhető androidos eszközök lehetőségeit a csúcsra járatják, mindenki azt várta, hogy mikor jön el végre az eszköz, ami ezt bebizonyítja. Na, most jött el az idő, megérkezett a Watch 4 Wear OS rendszerrel. Akik szeretnének többet tudni az egészségügyi állapotukról, azoknak jó hír, hogy van benne optikai pulzusmérő, elektromos szívérzékelő és bioelektromos impedancia analízis, azaz már a tesztösszetételt is meg lehet vele állapítani. Amellett, hogy segít az edzésben, figyeli a horkolást, és összetettebb képet ad az alvásról is. Képes a gesztusvezérlésre, és elég csak lengetni a kart ahhoz, hogy fogadjunk egy hívást vagy hogy az értesítéseket és hívásokat elutasítsuk.

Több verzióban érkezik, persze egy rakás kiegészítővel, hogy személyre szabható legyen. A 40mm-es bluetooth változat 99 990 forint, az LTE változat 119 990 forint, míg a 44 mm-es bluetooth verzió 109 990 forint, az LTE pedig 129 990 forintba kerül. Létezik Classic verzió is, ami azoknak szól leginkább, akik komolyabb megjelenést, és a forgatható keretet keresik, ez 42 mm-es bluetooth verzióban 134 990, 46 mm-es 149 990 forint, míg a 42 mm-es LTE változat 154 990, a 46 mm-es LTE pedig 169 990 forintért érhető el.

Megérkezett a Galaxy Buds 2 is

A babszem alakú Buds Live és a Buds Pro mellé most megérkezett a Buds2 kétutas hangszórókkal és aktív zajszűréssel. Ez az eddigi legkisebb és legkönnyebb fülhallgató, 54 990 forintba kerül, és aki előrendeli, annak jár hozzá egy Galaxy Smart Tag.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk