Hirdetés
Hirdetés

A Rolling Stones, Tom Jones, a Pet Shop Boys, Yoko Ono levelet írt Boris Johnsonnak

A streamingtörvények módosításáért lobbizik az angol zenei élet krémje, a cél az lenne, hogy a dalszerzők és művészek több pénzt kapjanak a szolgáltatóktól.

A Boris Johnsonnak küldött levelet olyan előadók írták alá a címben már említett sztárok mellett, mint Van Morrison, Barry Gibb, Emeli Sandé és Jarvis Cocker, de a kampány korábbi szakaszában már olyan előadók is jelezték, hogy támogatják az ügyet, mint Paul McCartney, Kate Bush vagy a Led Zeppelin tagjai, de vannak újonnan csatlakozó támogatók is, mint Simon Le Bon, Brett Anderson, Chrissie Hynde, a Supergrass és a Two Door Cinema Club.

Egyre nehezebben felelnek meg a szerzői jogi törvények a 21. század kihívásainak

A levélben arról tájékoztatják az angol miniszterelnököt, hogy a technológia már régen túllépte azt az időszakot, amikor a törvényeket írták, vagyis itt lenne az ideje modernizálni, mert jelenleg az elmaradott törvény egyedül a szolgáltatóknak kedvez.

A törvényt 1988-ban írták, vagyis nem nehéz belátni, hogy azóta tényleg gyökeresen megváltoztak a zenehallgatási szokások. 

A levél aláírói azt mondják, hogy szeretnének ugyanolyan jogvédelmet élvezni a streamingszolgáltatásokkal összefüggésben, mint például a rádiós lejátszások területén. Jelezték, hogy a legtöbb előadó centtöredékeket, a sessionzenészek pedig egészen konkrétan semmit sem kapnak a szolgáltatóktól, és valószínűleg az sem segített a helyzeten, hogy ehhez képest a Spotify elnöke ajánlatot tett arra, hogy megvenné az Arsenal focicsapatot.

Legyen itt is közös jogkezelés

A jelenlegi állás szerint a streaming jogdíjakat az egyes vállalatok határozzák meg, és közvetlenül vagy a kiadóik révén fizetik a művészeknek. A művészek ezzel szemben azt szeretnék, hogy az 1988-as szerzői jogi törvény módosításával a jogdíjakat egy jogszervezeten keresztül kelljen megfizetni, ugyanúgy, mint a rádiós játszások esetében, ami például itthon az Artisjus. Azt is szeretnék elérni, hogy a streamingszektornak legyen szabályozója, vagyis ha lenne olyan szervezet, ami a körmére nézhetne a szolgáltatóknak.

Az üggyel már az ENSZ egyik ügynöksége, a Szellemi Tulajdon Világszervezete is elkezdett foglalkozni, lényegében igazat adtak a zenészeknek abban a kérdésben, hogy mindenképpen újra kell gondolni a streamingszolgáltatókra vonatkozó törvényeket. A művészek javadalmazásával kapcsolatos kérdéseket egyébként márciusban az Egyesült Királyság Parlamentje is megvizsgálta, az erről készült tanulmány várhatóan a nyár közepén jelenik majd meg.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók