A Kontroll Csoport negyvenéves jubileumát ünneplő, 2020 áprilisában indult interjúsorozat bónusz része, melyben Müller Péter Sziámi mondja el gondolatait néhány Kontroll-számról.
Mielőtt rátérnénk a dalokra, megkérdezném, hogy szerinted mitől jó egy dalszöveg?
Mindenfajta dalszöveget szeretek, műfajgyűlölet nélkül, inkább egy vízszintes vonal van nálam: a műfajon belül legyen jó. Elég szélesen engedem magamhoz a dolgokat, de egy dalt nem szűkítenék le a dalszövegre, mert ezek találkozások: kell egy szöveg, egy zene, egy előadó, egy befogadó közeg, egy pillanat – ezek így, egyben, mind a dal. Az independent rockzenén belül azokat a dalokat szeretem, amelyek próbára teszik az előadót és a zenészt, például Bérczesi Robi ilyen: azt a sűrűségű gondolati tömeget előadni, ami még éppen felfogható, éppen marad időd asszociálni és kedved meghallgatni még egyszer, és nem csalódsz, mert van benne tartalék. Azaz nem közhelyesek, nem kiszámíthatóak, van egy ilyen „egyszeri előfordulás értékük”.
Besúgók és provokátorok
Emlékezetes volt, amikor először adtuk elő az Ikarusban, és „a magunk módján mi is figyeltetünk, aki előttetek áll az a mi emberünk, csak forogjatok, lebuktatok…” résznél a közönséget pásztáztuk reflektorokkal, és mindenki elkezdett forgolódni, hogy „ki lehet az?” Ez félig poén volt, félig pedig az aktuális gyanakvást igyekezett ábrázolni. Az ember egyszerűen tudta, hogy van ez a munkakör, hogy besúgó. A dalaim jellemzően a légkörből, a közérzetből születtek, nem konkrét események hatására. A besúgónak, mint témkörnek is volt egy eseménysorozat-háttere: már az URH alatt nyilvánvalóvá vált, hogy megfigyelnek. Alkatilag szókimondó vagyok, nincs öncenzúra, mondom azt, ami jónak tűnik, függetlenül attól, hogy végül igazam lesz-e, vagy sem. A szám rokona a Félelem Házának, vagy a sziámi-Sziámi Könnygáz című dalának.
Fényes bogarak
Az egész ’80-as évekbeli dalcsomagnak legfőképpen Molnár Gergely és a Spions volt az ihletője. A másik nagyon erős hatás a Dixi volt, akit még a jó korszakában ismertem meg. Közeli barátom volt, egy darabig azt hittük, hogy féltestvérek is vagyunk. Én mindig, mindenhol figyeltem azt, ami körülöttem van: a buszon, az utcán, hogy nincs-e egy üzenet, ami versbe kívánkozik, a Dixit is ugyanígy figyeltem: fontos forrás volt, akinél nagyon sok üzenet volt. Egyszer a Parlamentnél sétáltunk és valahogy a ködben feltűnt több ezer gyémántszerű, pici, fénylő muslica. Dixi azt mondta, hogy „fényes bogarak hullanak”, én meg továbbírtam. Egy zártosztályt sugall a szöveg, ami egy visszatérő helyszín sok előadónál, lásd: Bowie: All the Madmen, az első URH koncert is egy pszichiátria nappali szanatoriumának az udvarán volt.
A hang
Az „összeraknám a testem egy másik égitesten” konkrétan egy szovjet kísérlet alapján jött, amiben megpróbáltak teleportálni valakit valami pszichotrükkel: szellemi energiákkal szét akarták szedni és átenni egy másik bolygóra. Olyan tájt írhattam, amikor egy Vigotszkij nevű orosz pszichológus könyvéből tanultunk. Egészen döbbenetes volt, hogy a materializmus, mint kötelező világszemlélet kellős közepén egy szovjet szerzőtől egy orvosi alapossággal megírt általános tankönyvben megjelenik egy fejezet, ami a teleportálásról, telepátiáról szól. Később, a szovjet széthullás után derült ki a háttere: volt ugyanis náluk egy nyugatra irányuló sajtófigyelés, és valaki a KGB-nél rémülten vitt be egy cikket egy tudományosnak tűnő folyóiratból, hogy az amcsik most már túlléptek azon, hogy delfineket alkalmaznak a tengeralattjárókon radar-kiegészítésként, újabban telepatákat vetnek be. Erre kétségbeesetten elekezdték összegyűjteni azokat az embereket a szovjet szatellitállamokból, akikről tudott volt, hogy van ilyen érzékenységük, vagy mediális képességük és elhurcolták őket a Szovjetúnióba, ahol felállítottak egy parapsziochológiai akadémiát. A csattanója a dolognak az, hogy amikor 1990 után átnézték az archívumokat, akkor derült ki, hogy a szóban forgó cikk nem egy haditudományi magazinból volt, hanem egy science fiction lapból. Emiatt képesek voltak akadémiákat felállítani.
A „repülök a gyógyszerrel” részről: ugyan a könnyebb dolgokat kipróbáltam, de sose voltam drogos. Az LSD például csodálatosan szép élmény volt: láttuk az Istent, világított háromszög alakban. Amszterdamban két lánnyal éltem együtt huzamosabb ideig, az egyik láncdohányos füves volt, néha ugyan beleszívtam vacsoránál udvariasságból, de ennyi. A másik heroinista volt – később öngyilkos lett. Szóval a drog minden nap ott volt körülöttem, de engem nem érdekelt, szerencsém van, nem vagyok függő típus. Rengeteg barátunk narkózott, amiben benne volt az is, hogy egy olyan világban éltünk, ahonnan el kellett valahova menekülni.
A rock ’n’ roll egy állat
„Veszélyesebb nálad”… a „nálad” itt én vagyok. Az igazi rockerek már belehaltak, a „tetkós-narkós” típusúak, én meg nagyon nem ilyen vagyok. Hogy kerülök én a rock ’n’ rollba? Két értelmiségi gyereke voltam, semmiképp nem a kőkemény rocker fajta. Az alapélményem ezzel az, hogy az URH létezése alatt egyszercsak baromi beteg lettem, egy vírusfertőzéstől nagyon legyengültem, nem tudtam enni, a szomszéd lány tartott életben híg krumplipürékkel, és ekkor lett egy látomásom, amiben Ian Curtis megjelent – egyébként vele tudok az egész rock ’n’ rollból maradéktalanul azonosulni, metafizikailag nagyon közel volt hozzám. Szóval bejött Ian és azt mondta, hogy nagyon megbánta, hogy kinyírta magát, mert most nem fogja senki énekelni a dalait. Megfogadtam, hogy majd én megteszem. A dologban van egy misztikus mozzanat: egyszercsak jön a Vető János barátom beteglátogatni, és hoz egy SPEX nevű, német nyelvű magazint, amiben le van írva, hogy az újságíró járt Pesten, meghallgatott mindent, de igazán semmi nem fogta meg, kivéve az URH-t, ahol az énekes hangja kísértetiesen hasonlít Ian Curtis hangjára. A Joy Division egy igazi forrásvidék nekem.
A rock ’n’ roll egy állat ugyanakkor azért visszafenyegetés is a besúgóknak és provokátoroknak: pont azzal táplálják a rock ’n’ roll lázadóbb oldalát, hogy el akarják hallgattatni.
Anna Frank Emlékest. Egy teljes Kontroll Csoport koncert videóanyaga, Egyetemi Színpad, 1983. április 30. Spions, URH és Ős-Kontroll blokk előzte meg az aktuális repertoárt. A nézőtér első sorában ült Bors Jenő, aki egy esetleges lemezfelvétel miatt nézte meg a zenekart, a koncert azonban nem éppen volt egy lemezgyárasok előtt elhúzott mézesmadzag. A rögtön az elején az Ágiról pengével levágott ruha, az államapparátusból érkezőknek provokatívnak ható szövegek, a szabad szellemek zabolázatlan rock’n’roll performansza, de leginkább Lech Walesa említése a színpadról túl sok lehetett neki: ki is vonult a teremből. Nem lett lemez.
Antibébi
Az antibébi elsődleges jelentése a fogamzásgátló tabletta, de én itt egy olyan gyerekre is értem, akit nem akartak, vagy nem találta a helyét. Nagyon sokszor hallottam azt kamaszoktól, hogy nem kapnak szeretetet, nem tudják, miért vannak a Földön. Az egész korszaknak kicsit ez volt az alaphangulata – így a referenciaközegünknek is. Mi ilyen antibébik voltunk, és egymástól megkaptuk azt, amit a társadalomtól vagy a családtól nem. A szöveg meg van tekerve: a „nem volt elég (,) antibébi” egyszer azt jelenti, hogy nem volt elég az életből, máskor pedig azt, hogy nem volt elég fogamzásgátló, tehát kénytelen voltál megszületni. Egy vers ne legyen már annyira egyértelmű.
A félelem háza
A „félelem háza”, mint kifejezés Molnár Gergely egy német nyelvű prózájából jön, a „nekünk nem tetszik a szemed…” sorok pedig Najmányi Lászlótól. Volt, hogy úgy konferáltam fel a számot, hogy „ez a dal Najmányi Lászlóé és Molnár Gergelyé, azoké, akik laktak a félelem házában.”
Ez a fajta
Biztos valami rám eléggé jellemző aranykor-nosztalgia. Az aranykorban éltek az aranyemberek.
Ezer nő és ezer férfi
A rengteg csalódáskeltően elhülyített vagy manipulált emberről szól, akiknek a közegében nehéz rokonlelkeket találni – mondom ezt minden felsőbbrendűség-tudat nélkül. Időnként szeretek provokatív lenni. Sok számot, szöveget nem érdemes boncolni, mert ezek közérzeti cuccok. Ha találok valami sűrű gondolatot, vagy kifejezést, akkor aköré írok egy dalt.
Kicsinek látszol innen
Farkas Zoli zenéje. Filmrendező vagyok, filmszerűen gondolkozom. Marhára szeretek játszani, és ez is egy játék.
Olé-olá
A kulcssor az „európai egyesült állatok”. Ez onnan jött, hogy írtam valamit angolul és abban az volt, hogy „United Slaves of America”, és ezt próbáltam meg valahogy lefordítani, aztán egyszercsak összeállt ez a – szintén közérzeti – halmaz. Az agyalós versszakok túl unalmasak lettek volna, de Ági belerakott heccből egy latinos ellenpontot azzal, hogy bekiabálja: „olé-olá”. Így már tök jól rakta össze magát a dal, mert az intellektuális mellett van benne baromkodás is, illetve nagyon kellett bele oldásnak egy lélegzős zenei rész is, amit a két szaxi teljesen jól hoz. Együtt találtuk ki, raktuk össze, a Kontroll egy agy volt.
Gettó
Direkt Molnár Gergely hatás, Spions hangulatú cucc, én írtam a zenéjét. Nem tudtam zongorázni, így a fekete billentyűket sorban leütöttem, ettől ilyen kínai lett. Gergelynek nagyon sok rasszokkal, a történelmi helyzetekkel, figurákkal játszó szatírikus, zagyva, utalásos szövege volt. Néha „német négerek”-et énekeltem, csak hogy ne legyen olyan egyértelmű.
Jól van jól
Ez egy esküvői dal. A Dixivel megbeszéltük, hogy ő fog minket összeadni a színpadon az Ágival a Kassák klubban az utolsó URH koncerten, ahova egy rabruhára emlékeztető, Amnesty International feliratos csíkos pizsamában érkezett – útközben többször megállították a rendőrök. Összeadott minket: nagyon lassan beszélt, nagy szünetekkel, papként, lámaként, aztán elénekeltük a számot Ágival. „Felejts el minket rock ’n’ roll” – akkor már lehetett tudni, hogy vége lesz a zenekarnak, az URH-nak legalábbis. Témájában hasonlít a „Rock ’n’ roll egy állat”-hoz. „Hiba volt, hiába volt, minket is kivetett, kinevetett a rock ’n’ roll”: ez a független zene nem illik bele abba, amit klasszikusan rock ’n’ rollnak hívnak. Abszurd, hogy egy Elvis által fémjelzett műfajba sorolják azt is, amit mi csinálunk, mert zeneileg nagyon kevés köze van hozzá – bár én nagyon szeretem.
Ismeretlen katona
Ez ugyan URH szám, a Jenő írta a zenét, de kifutni már a Kontrollban tudott, ahol szintén műsoron volt, még fel is vettük. Nagyon jól érthető, de bonyolult szöveg, elég sűrűre sikerült megfogalmazása annak a nihilnek, amiben éltünk. Különösen erős sor benne a „magadhoz nyúlnál, de a kezed is erősen ráz”, azaz: abszolút nincs kijárat. Kamaszos dal, dacára annak, hogy fiatal felnőttnek számítottam akkor már. A „tedd tönkre, azt, ami tönkretesz” ismert punk jelszó volt. „A halál az állam szolgálatában áll” kiütötte a cenzúra biztosítékát, nem voltam hajlandó átírni, emiatt nem lehetett lemezünk se.
Mik ezek a csúnya foltok rajtam?
Miről szól? Fogalmam sincs. Hülyéskedés. A Laci írta bele, hogy „minden negyedik ember kínai”, ami egy nagyon mély meglátás (nevet). „Az arcom és az agyam egyaránt barázdált dolgok” ez csak egy tetszetős, direkt összezavart kép, a gondterheltségre utal, nem pedig arra, hogy máris öreg vagyok.
Szeretlek
1981-ben Lech Walesa volt az év embere a Time magazin szerint, aztán egyszer csak már nem beszéltek róla. Én láttam azt a videót, amikor a gdanski tüntetésen a levegőbe dobálják és kiabálják, hogy Lech, Lech.
A zene mindenkié
Egyértelműen Kodály abszolút érvényes mondatát fordítja vissza a hatalom felé.
Túl vagyok a szexen
Abból, amiben éltünk a maradéktalan vagy legártalmatlanabb kibúvó a szabad szexualitás volt: elvegyülsz és feloldódsz a népek nagy tengerében. Egy permanens házibuliban éltünk akkoriban: az volt az alap, hogy az ember este elment, bolyongott és egyszer csak valami buliban találta magát. Nagyon ritka volt, hogy ne egy lány mellett ébredj másnap reggel. Ez volt az alaphang – de az ezzel járó elemi csömör is alaphang volt.
Eladom
A kedvenc Kontroll-számom. Azt gondolom, hogy az alma íze nem az almában van és nem a szájban, hanem találkozásban. Egy dal nem attól jó, hogy milyen a zene meg a szöveg, hanem hogy kié. A Laci fenomenális és fenomenális az is, ahogy ez a szám a mai napig megszületik a színpadon. Vadállati, atavisztikus örömforrás. Kurva jó a gitár, egy olyan groove, ami úgy hívja fel magára a figyelmet, hogy közben nem hasonlít semmire. Csaba nagyon merészen és precízen szerkeszett: bármennyire popzene-idegen, mégis követhető és élvezhető. Minden Kontroll szám nagyon karakteres, az Illés zenekarhoz tudnám egyedül hasonlítani, bár tudom, hogy sok szempontból sántít a hasonlat. Sokszor felmerül, hogy milyen magyar zene lenne exportképes, és hát biztos nem a hülyén trendkövető, angolul éneklő bandák. Hiába jobbnál-jobb zenészek és szövegírók… kit érdekel? Bármelyik szerda este az Upper Street-en játszó gimnáziumi zenekar jobb a teljes magyar angolnyelvű élvonalnál. Akkor meg minek? Viszont az Illés zenekar magyarul rákerült az angol slágerlistára. Valami világzene-szerűséget érzek a Kontrollnál is: valójában ez egy nemlétező népnek a népzenéje.
