Hirdetés
Hirdetés

A piszkos méztől a varjútanyáig – Live Nation klubkoncertek márciusban

Néhány napja már elindult a Live Nation idei szezonja, és a következő pár hét programnaptárára pillantva biztosak lehetünk abban, hogy idén sem fogunk unatkozni. Legutóbb a februári kínálatot néztük át, most pedig itt az ideje, hogy elkezdjünk hangolódni a márciusi bulikra. Természetesen ezúttal is lesz nyereményjáték páros belépőért egy általatok kiválasztott koncertre, és most is rengeteg izgalmas eseményt ajánlunk nektek.

Dirty Honey – Analog Music Hall, március 3, vasárnap

A Los Angeles-i Dirty Honey nem olyan rég járt nálunk a Kiss előzenekaraként, 2024 tavaszán pedig önálló klubturnéval járják be Európát, melynek keretében Budapestre is visszatérnek. A 2017-ben alakult hard rock négyesfogat nem titkolt célja, hogy a klasszikus rockzenekarokhoz hasonló sikereket érjenek el, és erre van is esélyük, hiszen megalakulásuk után két évvel már olyan nevek előtt léphettek színpadra, mint a the Who, a Skillett, vagy legnagyobb példaképük, a Guns and Roses, ráadásul klasszikus hard és blues rockból táplálkozó zenéjükkel pedig meglepően hitelesen idézik fel a nyolcvanas évek második felének hajmetál és glamrock életérzését. A 2021-es debütáló album után, az egymást követő turnék alatt íródott a Can’t Find The Brakes című új album, ami végül tavaly november 3-án, és amelyről a Won’t Take Me Alive című dal máris meghaladta az egymillió lejátszást Spotify-on. A srácok híresek energikus koncertjeikről; akárhol, akármekkora színpadon ugyanúgy megállják a helyüket, legyen szó kisebb klubbuliról vagy a világ legnagyobb arénáinak színpadairól. Aki nyitott a klasszikus, mégis friss hangzású hard rockra, nézze meg őket az Analog Music Hallban március első vasárnapján!

Decapitated, Incantation, Nervosa, Kassogtha – Analog Music Hall, március 9, szombat

A Dirty Honey koncertje után következő héten szintén az Analog Music Hall ad majd otthont annak az underground minifesztiválnak is beillő eseménynek, melyen a Decapitated, az Incantation, a Nervosa és a Kassoghta áll majd színpadra az este folyamán. A lengyel Decapitated a komplett death metal műfaj egyik legegyénibb és legelismertebb csapata, akiknek 2022-ben megjelent legutóbbi, Cancer Culture című albuma továbbra is tartja a tőlük megszokott magas színvonalat, miközben bátran ötvözik a műfaj minden szélsőségesebb alstílusát. Ráadásul ezúttal három olyan zenekar lesz a turnépartnerük, akik már önmagukban is megérdemlik a figyelmet: az amerikai Incantation a death metal egyik nagy öregének számít, akik nemrég hozták ki tizenkettedik, Unholy Deification című nagylemezüket. A műfajban nem túl megszokott módon csak lányokból álló Nervosa Brazíliából érkezik, pályafutásuk pedig ékes bizonyíték arra, hogy a thrash metal egyáltalán nem csak a férfiak zsánere. A zenekar 2020-ban átesett több tagcserén, Perpetual Chaos című lemezükkel azonban megújult formában sem okoztak csalódást, az album több országban is a zenei listák élén végzett. Budapestre már 2023-ban megjelent, Jailbreak című korongjukat is elhozzák. Az este folyamán elsőként fellépő svájci Kassogtha legutóbbi albuma rEvolve címmel jelent meg tavalyelőtt, és bizony érdemes lesz időben érkezni a koncertre, progresszív elemekkel tarkított, groove-os death metaljuk ugyanis bőven többnek ígérkezik holmi tizenkettő egy tucat bemelegítő produkciónál.

Call Me Karizma, Stain The Canvas – Turbina, március 10, vasárnap

Call Me Karizma egy igazán különleges jelenség a modern zeneiparban. Megvan benne a lendület, hogy annyi érdeklődőt vonzzon magához, mint a legnépszerűbb influenszerek, ugyanakkor egy művész kifinomultságával teremti meg mindezt. Ugyanazzal a magabiztossággal írja szövegeit, amivel Eminem is képes volt arra, hogy áttörje a falakat, ugyanakkor otthonosan mozog gitárral a kezében, romantikus alt-rockot játszva. Az 1995-ben született Morgan Parriott, azaz RIZ első dalait 12 évesen írta, 2015-ben pedig még csak másodéves volt a főiskolán, amikor Mod Sun és Blackbear előtt lépett fel, köszönhetően rajongóinak, akik tweetekben “követelték” a fellépését a rapperektől. Eddig három stúdióalbumot adott ki, virális TikTok-videóinak köszönhetően pedig több százmillióan streamelték dalait. Magyarországon először az idei Szigeten lépett fel, ahol több ezer embert csalogatott zenéjével az Európa Színpadhoz. Jelenleg új számokon dolgozik – legutóbbi kislemezét szeptemberben adta ki -, így jó eséllyel március 10-én még több újdonsággal érkezik majd a Turbinába aktuális turnéján.

Speedy Ortiz, – Dürer Kert, március 12, kedd

Az amerikai Speedy Ortiz új lemeze Rabbit Rabbit címmel látott napvilágot szeptember 1-jén, a zenekar új albumát bemutató turnén pedig első hazai koncertjüket adják 2024. március 12-én, a Dürer Kertben.

A Speedy Ortiz 2011-ben debütált a zenekarvezető Sadie Dupuis otthoni felvételeivel, de a szólóprojekt gyorsan teljes értékű zenekarrá nőtte ki magát, amelyet világszerte szeretnek éles szövegei, lefegyverzően fülbemászó refrénjei, zenei találékonysága, valamint aktivizmusa miatt. A debütáló Major Arcana című album 2013-ban jelent meg, és szinte azonnal kivívta a szakma és a közönség elismerését, emellett nívós fesztiválszerepléseket hozott a zenekar számára, valamint egy meghívást az NPR Tiny Destk Concertjére, amit azonban akkor, egy több hónapos turné kellős közepén nem fogadtak el, és végül csak a közelmúltban, majd’ 10 év után valósult meg a speciális koncert. Az egy évtizednyi várakozás után létrejött NPR Tiny Desk-felvétele egy karrierjüket átfogó setlistet tartalmaz, dalokkal a zenekar mind a négy albumáról, vendégként pedig felbukkannak a Speedy Ortiz korábbi tagjai, Devin McKnight és Darl Ferm, valamint Camellia Hartman hegedűművész is.

A koncert egyben az öt év várakozás után szeptemberben kihozott negyedik album, a Rabbit Rabbit felvezetője is volt. A megjelenést direkt időzítették a hónap elejére: a címe egy angolszász babonás mondókára utal, amelynek az a lényege, hogy a “rabbit rabbit” varázsigét ismételgetik a hónap első napján, hogy szerencsét hozzon a hátralévő napokra. Dupuis ezt a gyakorlatot kényszerbetegséggel és korai traumákkal küzdő gyerekként sajátította el, így amikor először kezdte el emlékei elemzését a dalszerzés során, sorsszerűnek tűnt, hogy zenekara negyedik lemezét a szerencse és az ismétlés eme kifejezése után nevezze el. Az albumon a Speedy Ortiz saját paneljainak ismétlése helyett megkérdőjelezi a konvenciókat, és olyan témákat jár körül, mint az erőszak körforgása, vagy a destruktív hatalmi dinamika. Az eredmény a Speedy Ortiz a maga legjobb formájában, amit a magyar közönség is megtapasztalhatjuk március 12-én, a Dürer Kert Kistermében.

Yonaka – Dürer Kert, március 12, kedd

A YONAKA 2023 tavaszán játszott először Budapesten, a bemutatkozás pedig olyan jól sikerült, hogy idén saját turnéjukkal is útba ejtik a fővárost, hogy ismét elvarázsolják a hazai közönséget hipnotikus és erőteljes alternatív rock dalaikkal. Az angol trió – Theresa Jarvis [ének], Alex Crosby [basszusgitár] és George Werbrouck-Edwards [gitár] – a popot, a punkot és a hip-hopot egy hipnotikus alternatív rock hibriddé olvasztja össze. A csapat dalaiban gyakran foglalkozik a mentális egészséggel, bennük van az itt és most kirobbanó energiája és szerzeményeikkel képesek a hallgatót bátorítani és cselekvésre ösztönözni. A zenekar feltűnése óta több mint 150 millió streamet gyűjtött össze, munkásságukat pedig számos helyen elismeréssel méltatták – az NME szerint például ők Anglia következő nagy rockegyüttese – tavaly nyáron pedig megjelent következő nagy dobásuk, a Welcome To My House című EP képében, amiről a zenekar énekesnője a következőket mondta:

 „Minden dal egy-egy emléket vagy érzelmet képvisel bennem. Az élmények, amelyeken keresztülmentem mind a házamban töltötték az időt és felemésztettek. Azzal, hogy az EP címe Welcome To My House vizuálisan azt szeretném, ha a hallgatók kinyithatnának egy ajtót és beléphetnének rajta keresztül a világomba és láthatnák, hogy egyes dalok mit jelentenek számomra az életem adott időszakában. Amikor bennünket hallgatsz, remélem, hogy úgy érzed erős vagy, meghallgattak és nem vagy egyedül. Mások történetének meghallgatása sokat segített nekem a gyógyulásban és a fejlődésben és szeretném ezt a fényt másoknak is megmutatni.”

A YONAKA koncerten is lebilincselő: először a Palaye Royale vendégeként játszottak Magyarországon, majd az Asking Alexandria előtt tértek volna vissza hozzánk nyáron, de az a koncert sajnos elmaradt, most viszont itt a lehetőség, hogy ismét találkozzunk velük élőben, március 12-én, a Dürer Kertben.

Halflives, Cadet Carter – Dürer Kert, március 14, csütörtök

A Linda Battilani énekes-dalszerző köré épülő alternatív rockzenekar, a Halflives célja, hogy közösséget építsenek, kiutat alkossanak az érzelmek számára, és hogy zenéjükkel megszólítsák a kívülállókat, az elutasítottaknak, mindazokat, akik úgy érzik, kirekesztettek. Zenéjük énekelhető himnuszok gyűjteménye, egy meghívás a személyes káosz kifejezésére, az egység üzenete és a rugalmasság ünneplése. Nemrég megjelent Inferno című kislemezükön az elmúlt néhány év érzelmi zűrzavarait dolgozzák fel kreatív formában, amit úgy éltek meg, mint egy önmagukat felszabadító, határokat feszegető, saját maguk újrafelfedezését szolgáló folyamatot. Linda így beszélt erről:

„Az Infernót a személyes fejlődésemként ünneplem, mind művészként, mind a mentális egészségem tekintetében. Ez az én módszerem arra, hogy azt mondjam: leszarom az egészet”.

A Halflives első önálló turnéja március 14-én, csütörtökön – utána háromnapos ünnep jön, szóval ez technikailag hétvégének számít! – ér a Dürer Kertbe, az előzenekar a német emo-punk Cadet Carter lesz.

Normandie, As December Falls, Self Deception – Dürer Kert, március 18, hétfő

Március 18-án visszatér hozzánk Svédország egyik legnépszerűbb rockzenekara, a Normandie. A 2013-ban alakult alternatív rock trió eredetileg hat tagot számlált és a keményebb, metálosabb vonalat képviselte, azonban az első megjelent kislemez után, immár hármasban egy másik úton indultak tovább. Nem sokkal ezután a floridai Yellowcard kérte fel őket, hogy elkísérnék-e őket a 2017-es turnéjukra, a koncertkörút pedig meg is hozta számukra a várva várt népszerűséget.

A srácok negyedik, február elején megjelenő Dopamine című albuma a nem túl távoli és egyáltalán nem elképzelhetetlen jövőbe kalauzolja majd a hallgatót, melyben két nyugtalanító kérdést feszegetnek: vajon képesek lennénk arra, hogy ne korlátozzuk testünk és az agyunk kapacitását, és hagyjuk, hogy túllépjünk a saját határaikon, valamint hogy mi történne akkor, ha ez igazából meg is valósulna?

Az album előfutáraként már hallható a Blood in the Water című dal, ami a frontember Philip Strand szerint arról szól, hogy a negativitás mennyire ragályos, és az emberek néha belekerülnek egy ördögi körbe, amikor már csak azért bántják egymást, mert a másik is ezt teszi velük. A dal egyfajta útkeresés, egyben segítségnyújtás azoknak, akik egy hasonló körből próbálnak kikeveredni, emellett kitűnő felvezetője is egy nagyon izgalmasnak ígérkező albumnak. A mostani koncerten – ami már a negyedik lesz hazánkban, tavaly ráadásul nagyobb helyszínre is kellett költöztetni a bulit, annyian voltak kíváncsiak rájuk – várhatóan már friss dalokat is hallhatunk tőlük a régi kedvencek mellett.

Born of Osiris, Attila, Aviana – Dürer Kert, március 19, kedd

Az Illinois-ból származó progresszív metal zenekar, a Born of Osiris hét év után tér vissza Budapestre, ráadásul nem akármilyen társaságban, hiszen velük tart az Attila, az Aviana és a Crown Magnetar is. Legutóbb 2016-ban jártak nálunk, és azóta sok minden megváltozott: átestek egy tagcserén, és időközben megjelent három nagylemezük is, a legutóbbi 2021-ben, Angel or Alien címmel. Nyár végén pedig egy új számmal, a Torchbearerrel is előrukkoltak, így bőven lesz miből szemezgetni a budapesti koncerten.

A turnén velük tart az Attila is. Az atlantai bandát tavasszal már láthattuk idehaza, azóta pedig több új számot is kidobtak, bebizonyítva, hogy a hun király nevét viselő csapat képes folyamatosan megújulni és újat alkotni a metalcore színtéren. Szintén duplázhatunk az Avianából: a svéd alternatív metálcsapat 2019 óta egy új korszakát éli, hála Joel Holmqvist frontembernek és az akkor berobbant Epicenter albumnak. A zenekar azóta megjelentette új, Corporation című lemezét is, rajta olyan dalokkal, mint a megjelenése óta több milliós lejátszást begyűjtő Obsession, az Overcome vagy a Rage, amelyek minden olyan elemet tartalmaznak, amit egy modern metál bandában keresünk. Az estet az amerikai technikás deathcore-ban utazó Crown Magnetar teszi teljessé március 19-én, a Dürer Kertben.

Giant Rooks – Dürer Kert, március 23, szombat

A német indie rock zenekar, a Giant Rooks 2015-ös megalakulása óta már több mint 500 koncertet adott, Spotify-on a havi hallgatottságuk hétszámjegyű, teltházas koncerteket adnak Rómától Párizson át Manchesterig, Mexikótól Los Angelesig, hazájukban pedig egyre nagyobb és nagyobb helyeket töltenek meg. Debütáló, Rookery című lemezüket több mint 200 milliószor streamelték, az album pedig a német albumlisták harmadik helyéig jutott. Eddigi legnépszerűbb daluk a Tom’s Diner, amelyet AnnenMayKantereit-tel közösen jelentettek meg és világszerte a listák élére repítette a srácokat.

A zenekar most folytatva az eddigi utat, 2024. február 2-án jelenteti meg új, How Have You Been? című lemezét, rajta olyan, már népszerű dalokkal, mint a Morning Blue, a Bedroom Exile vagy a Somebody Like You. A Giant Rooks számai közt egyszerre van helye a táncolható, vidám pillanatokat megfogó daraboknak, a nagyívű stadionhimnuszoknak és felemelő balladáknak. Így könnyen a rajongók szívébe lopták magukat, lendületes élő előadásukról nem is beszélve, amit hamarosan ismét megtapasztalhatunk Budapesten is, ugyanis az új album megjelenése után egy masszív Európa-turnéra indulnak: a körút januárban kezdődik Barcelonában és összesen 36 városban lépnek fel, Isztambulban zárva a sorozatot. Hozzánk március 23-án érkeznek, hogy a Szigetes fellépésük után a Dürer Kertben vegyék be a színpadot új dalaikkal.

Most pedig jöjjön a játék a páros belépőért! Ahogy megszokhattátok, a feladat mindössze annyi, hogy írjátok meg nekünk a beágyazott kérdőívben, melyiken vennétek részt legszívesebben a Live Nation aktuális rendezvényei közül!

Nem kötelező, de megköszönjük, ha ajánljátok a részvételt másoknak, esetleg megosztjátok ezt a cikket, vagy az adott koncert Facebook-eseményét az idővonaladon! A jelentkezési határidő: 2024. február 15., péntek éjfél. Rákövetkező napon sorsolunk, a nyertest e-mailben értesítjük. A játék során beérkezett adatokat a sorsolás után töröljük az adatbázisunkból.

Jegyek és további információk a Live Nation weboldalán és közösségi felületein!

Fotó: Jacob Pappiniemi

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,921KedvelőTetszik
3,039KövetőKövetés
3,380FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók