Hirdetés
Hirdetés

A Pearl Jam a történelem egyik legunalmasabb zenekara

– mondta Nikki Sixx, a Mötley Crüe vezére. Hogy miért mondta ezt? Azért, mert az éppen új szólólemezt kiadó Eddie Vedder, a Pearl Jam vezére egy túl őszinte pillanatában azt találta nyilatkozni, hogy mikor még egy klubban dolgozott a nyolcvanas években, akkor olyan zenekaroknak kellett pakolnia, akiket megvetett (és akkor még szépen fejezete ki magát). Mint például a Mötley Crüe, akiket utált. Utálta a kinézetük, de utálta a Mötley Crüe-rajongó lányok kinézetét is. Vedder számára az egész teljesen üres volt, és csak a Guns N’ Roses nyersessége hozott számára némi felüdülést ebbe a vonalba. Azt is hozzátette, hogy csak egy női ruhába öltözött énekest tudott elviselni, Perry Farrelt.

Hirdetés

Erre reagált úgy Sixx, hogy jó nagyot röhögött, mert hát ugye Vedder a világ egyik legunalmasabb zenekarának az énekese:

Majd mikor valaki erre reagálva beleállt Sixxbe, hogy úgy rinyál, mint egy hisztis picsa, miközben van vagy három maximum közepes dala, a Mötley Crüe basszusgitárosa közölte, hogy akkor menjen, keresse meg a barna hajú zenekarok barna hajú rajongóit. Az unott arckifejezésükről ismeri majd meg őket:

Utóbbit egyébként Veddernek is címezte Sixx, ugyanis a Pearl Jam énekese még azt is mondta, hogy sokkal jobban bírta azokat a seattle-i, pulcsis, Cat Powerre hasonlító lányokat, akik nem adták olcsón magukat, mint azokat, akik Heather Locklearre akartak hasonlítani.

Mi meg úgy érezzük magunkat, mintha a kilencvenes évek elején lennénk.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók