Hirdetés
Hirdetés

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara a Budapest Parkban

A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével lép színpadra az Avenged Sevenfold budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, most pedig az Avenged Sevenfold társaságában érkeznek Budapestre, akiknek viszont ez lesz az első önálló magyarországi látogatásuk.

Hirdetés

A Palaye Royale három testvérből áll: Remington Leith (ének), Sebastian Danzig (gitár) és Emerson Barrett (dob). Legutóbbi látogatásuk óta kiadták ötödik nagylemezüket, a Death or Glory-t, amely a csapat bevallása szerint az eddigi legszórakoztatóbb anyaguk, aminek a megírása visszatérés a gyökereikhez.

Zenéjüket a The Libertines-től a Rolling Stones-on át a My Chemical Romance-ig sok előadó inspirálta. A 2020-as The Bastards műfaji ugrándozásaival egy olyan zenekart mutat be, amely a világot akarja legyőzni, míg a 2022-es Fever Dream a lázadó punk rock hangzást veszi elő. Az ötödik, Death Of Glory című albumot a kaotikus, koncertekkel eltöltött évek inspirálták.

Megtanultuk, hogy rádió slágert írni vagy virális tartalmakat létrehozni a közösségi médiában nagyszerű, de nem kell ezeket a dolgokat hajszolnunk. Van egy elkötelezett rajongótáborunk és ez a legfontosabb. A Death or Glory egyértelműen a legmagabiztosabb lemezünk.

– mondja Remington.

Ezúttal nem vesszük magunkat túl komolyan, és egyszerűen csak jól érezzük magunkat. Egy zenekarban mindig olyan nagy a nyomás a döntések körül, de ez a lemez arról szólt, hogy együtt zenéljünk egy szobában. Csak az érdekelt minket, hogy abban a pillanatban boldogok legyünk.

– egészítette ki Reington, majd hozzátette, hogy a Death Or Glory-t az eufória érzése vezérelte.

A legtöbb albumunk sötét és nyomasztó, de ez a lemez csak a szórakozásról szól.

Bár az új album teljesen átveszi az élő koncertek vakmerőségét, az lemez mögött rengeteg szív is van. Amikor a zenekar az utolsó dal felvételén dolgozott, érkezett a hírt, hogy édesanyjuknál, Stephanie Rachelnél négyes stádiumú rákot diagnosztizáltak. Kilenc hónappal később elhunyt.

Ez az album a tökéletes időben jött ki. Ahelyett, hogy ebben a sötét, lehangoló állapotban lennénk egy fontos, mindannyiunk által szeretett személy elvesztése után, a Death Or Glory arra kényszerít minket, hogy a szórakozást és az izgalmat hajszoljuk.

– mondja Sebastian.

Ez a lemez most sokkal többet jelent nekünk, mert az élet rövid. Élvezni kell minden egyes pillanatot, amíg lehet, és olyan emberekkel kell körülvenni magunkat, akik fontosak számunkra. Tényleg próbálunk a lehető legjobb zenekar lenni, hogy anyukánk büszke lehessen ránk. Bármilyen bután hangzik is, én csak azt akarom, hogy az emberek jól érezzék magukat ezzel a lemezzel.

– folytatta Sebastian.

Az új dalokat pedig élőben is meg lehet hallgatni június 19-én a zenekar Avenged Sevenfold előtti koncertjükön, a Budapest Parkban. A koncert kapcsán nemrég M. Shadows-zal beszélgettünk, többek között arról, hogy milyen új helyekre ellátogatni egy 25 éves zenekarnak, hogyan látják a zenei színtér jelenlegi helyzetét, és milyen terveik vannak a jövőre nézve.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,145KedvelőTetszik
3,149KövetőKövetés
7,230FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók