Hirdetés
Hirdetés

A népzene, a rock, a blues és a jazz fúziója – Folksz-lemez- és koncertvideó premier

A Folksz zenekar Magyarország egyik legeredetibb ethno-jazz-fusion, azaz világzenei formációja, zenéjükben sajátos felfogásban és egyedi hangszerelésben szólaltatnak meg egymás határait érintő zenei irányzatokat (a felsoroltak mellett erős a blues és rock hatás is). Idén rögzítették harmadik lemezanyagukat, ami a Gryllus Kiadó gondozásában jelent meg Május éjén címmel, és ez alkalomból adnak november 11-én lemezbemutató koncertet a Fonóban. (Az előző albumról itt írtunk.)

Hirdetés

A zenekar alapítója és a kompozíciók szerzője Várnai Dániel gitáros, a zenekart a koncerten három remek énekesnő erősíti: Radis Afrodité, Orbán Johanna és Annus Réka. A ritmusszekció ízes megszólaltatásáról Bese Csaba basszusgitáros és Bordás Zoltán dobos gondoskodik, népi fúvós hangszereken pedig Kerényi Róbert „Szigony” közreműködik.

Várnai Dániel így fogalmaz inspirációiról:

Sokat merítettem erdélyi gyűjtő körútjaim alatt, és a népzenészekkel való közös zenélések során szerencsém volt zenélni Zerkula Jánossal, a kiváló gyimesi prímással (de legjobban hallgatni szerettem), és nagy hatással volt rám Bartók Béla zenéje is. Ugyanakkor az inspirációs forrásaim között egyértelműen fellelhető Jimi Hendrix összetéveszthetetlen hangzásvilága, John Scofield és Scott Henderson kimagasló játéka is.

A lemezen játszó zenészek pedig: Annus Réka és Varga Evelin: ének; Várnai Dániel: gitár, ének; Varjú Attila, Baló István és Pfeiler Ferenc: dob; Bese Csaba: basszusgitár; Mayer Ferenc: nagybőgő; Kerényi Róbert: népi fúvós hangszerek.

Az új albumról meséli a zenekarvezető:

A lemezen részben új szerzemények, részben olyan dalok szerepelnek, amik régóta a zenekar repertoárján vannak, folyamatosan alakultak, mindig változtak, de eddig még nem kerültek kiadásra, annak ellenére, hogy némelyikük mindig is a kedvenceink közé tartozott. A lemezen játszó zenészek így vagy úgy mind kapcsolódnak a formációhoz. Vagy a zenekar tagjai, vagy azok voltak, vagy a kialakulásukban játszottak fontos szerepet. Az egész anyag élő zenélés, tulajdonképpen egy karanténkoncert 2020-ból, ami olyan jól sikerült, hogy érdemes volt kiadni. Ez az első olyan lemezünk, amin több dalban is két szólamú ének van, mégpedig két női, magyar népzenei énekre íródtak. Nem egykönnyen besorolható anyag, főként versmegzenésítések és népdalfeldolgozások, egy eléggé sajátos felfogásban, amiben az improvizációk, a saját és a népzenei témák, a jazz-es harmóniavilág és Jimi Hendrix hangzásvilága békésen megférnek egymással.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók