Hirdetés
Hirdetés

„A néni hozza a tányért!” – Meghallgattuk a Ministry legutóbbi lemezét

A címben olvasható idézet a kétéves kislányomtól származik, aki így reagált a Lard második lemezére amúgy erősen hajazó borító láttán, miközben már sokadszor hallgattam a Ministry legutóbbi teljesítményét. Ugyan a Moral Hygeine címet kapott tizenötödik album tavaly októberben jelent meg, érdemes rá néhány szót vesztegetni, hiszen abszolút nem érdektelen, amit aktuális társaival elővezet rajta Al Jourgensen. Meg azért is, mert amúgy sem nagyon jelent meg róla írás magyar nyelven, lévén a lemezkritika műfaja sokak szerint már legalább annyira elavult, mint egy kétütemű Otto-motor.

Hirdetés

Az előző előtti újjáalakulás, és nagyjából a Relapse lemez óta sokan nem igazán veszik komolyan az indusztriális metal egyik alapkövét; vannak, akiket a direkt politizálás, és az ebben a környezetben kissé leegyszerűsített üzenetek zavarnak, vagy akár idegenítenek el a zenekartól. Szívük joga, ugyanakkor zenei szempontból közelítve a magam részéről általában nem találok túl sok kivetnivalót a friss albumokon. A Moral Hygenie ráadásul az utóbbi évtized egyik, ha nem a legerősebb Ministry anyaga, és állná a versenyt még a közmegegyezéses klasszikusokkal, de a Bush-trilógia lemezeivel mindenképp, ha a végére nem fogyna el kicsit a patron.

Ezzel persze sikerült lelőnöm a poént, de hát mindegy, a lényeg, hogy a lemez első fele gyakorlatilag tökéletes, úgy szalad át a hallgatón, hogy az ember csak kapkodja a fejét. A „How concerned are you?” samplerrel nyitó Alert Level ideális kezdődal, Roy Mayorga óriási tempóival, az ex-N.W.A. DJ, Arabian Prince scratchelésével, hogy aztán a szájharmonikával alaposan megszórt, be-be gyorsuló Good Trouble egyszerre idézze fel bennünk a Filth Pig, és mondjuk a Rio Grande Blood időszakát.

A lemez egyik legjobb dala a Sabotage is Sex, melyben a régi barát, a zenekar mellett rendszeresen feltűnő Jello Biafra énekel, természetesen azonnal felismerhető stílusban. Ha a kilencvenes évek első felében járnánk, és készülne hozzá egy videó, simán akkora sláger lenne, mint a Jesus Built My Hotrod, egyszerűen zseniális, mennyire gyorsan beleül az ember fülébe a rétegzett hangszerelés és a helyenként egyáltalán nem nyilvánvaló megoldások ellenére.

Az utána érkező, mechanikusabb Disinformation nem újít nagyot, sok ilyet hallhattunk már tőlük, cserébe ez is emlékezetes, könnyen felidézhető szerzemény. A sorban az ötödik Search and Destroy a Stooges klasszikus dalának eredetihez képest némileg kimértebb, lassabb, indusztriális újraértelmezése Billy Morrison, és a Megadethből kiebrudalt Dave Ellefson vendégszereplésével. Más hangulatú, mint ez eredeti, de ez is nagyon jó, feldolgozást valahogy így érdemes csinálni. És innentől veszem észre azt minden hallgatásnál, hogy egyre inkább kezd elkalandozik a figyelmem. A Believe Me teljesen korrekt indusztriális rock / metal, a refrén szintén óriási, utána viszont egyre inkább összefolyik az anyag.

A kicsit a Filth Piget záró Brick Windowst idéző Broken Systemmel, és a lassú, vészjósló We Shall Resisttel sincs nagy gond, szimplán nem ütnek akkorát, mint a lemez első felében hallható dalok. A két utolsó tétel ezzel szemben már tényleg az „inkább nem kellett volna” kategóriájú samplerhokizás.

A Death Toll nagyjából olyan, mint amikor a rockdiszkóban hajnali 3 körül lankad a bulizási kedv, a csajok nagy része már hazament valakivel, így a DJ elérkezettnek látja az időt arra, hogy ő is tartson pár perc szünetet a pult mellett, esetleg elkezdje fűzni a már régóta becserkészni kívánt pultoslányt, hogy aztán „TV Song #6” (Right Around the Corner Mix) zenei terrorcselekményével gyorsan hazazavarja azt az utolsó három-négy arcot is, aki még a parketten dülöngél. Hozzá kell tenni, ezeknek is megvan a maguk élvezeti értéke, hiszen az effajta kismillió hangmintából készült szürreális kollázsok komoly kihívást jelentenek alkotói szempontból, viszont műélvezőként egyik sem hiányozna igazán. Lehet, hogy segített volna ezen egy kicsit átgondoltabb lemezrendezés a második félidőben, de a főhősből azt is kinézem, hogy kifejezett cél volt a ló túlsó oldala a kifejezetten dalközpontú, emészthető kezdés után.

A Moral Hygenie tehát távolról sem tökéletes, ugyanakkor van rajta legalább 4-5 olyan dal, ami a Ministry bármelyik alaplemezén elfért volna, és a kissé szürkébb momentumok egy része simán indokolható, vagy elnézhető. Hatvan felett ez több mint becsületes teljesítmény, és biztosan le fog pörögni még párszor, legfeljebb hamarabb tekerem vissza a kazettát töltőceruzával. Most viszont mennem kell, megint kifogyott a fa a búboskemencéből.

Értékelés: 4/5 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,110KedvelőTetszik
3,085KövetőKövetés
5,030FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók