Ha volt zenekar, amiről elhittem, hogy tényleg örökre feloszlik, akkor az a Slayer. Valamiért olyan véglegesnek tűnt az a 2019-es búcsú, hogy tavaly rendesen meglepődtem, sőt, kicsit még csalódtam is, hogy ismét koncertezni kezdenek. Kerek volt az egész, ráadásul lehetett azon viccelődni, hogy a Slayer feloszlott, a Világ meg azzal a lendülettel össze az elszabadult Coviddal. Plusz az első koncertbejelentés előtt egy héttel még Kerry King is azt nyilatkozta, hogy nem, a Slayer soha nem fog újra összeállni, meg amúgy is minek, hiszen a szólózenekara gyakorlatilag a Slayer.
A LÁNGOLÓ NYÁR rovat támogatója a SAMSUNG
Erre mi történik 2025-ben? Azon kapom magam, hogy bármennyire is szavukat szegték, beálltak a feloszlunk-mégsem oszlunk fel sorba, Slayer-koncerten vagyok, igaz, ehhez Walesig (vagy Londonig) kellett utazni, mert ha már a Back To The Beggining című Ozzy-búcsú miatt átrepülnek Európába, akkor itt is adnak két koncertet.
Mi a walesire jutottunk el, ami egész pontosan a cardiffi Blackweir Fields nevű parkot jelenti. Idén először rendeznek itt több tízezres koncerteket, előző nap Alanis Morissette volt, nem sokkal utána Stevie Wonder lesz, és sokan ide képzelték a péntek esti Oasist is, de az a stadionban volt. A Slayer viszont amolyan minifesztivál lett olyan előzenekarokkal, mint az Amon Amarth, az Anthrax, a Mastodon és a Hatebreed.
Mondjuk ezek közül csak a közvetlenül a Slayer előtt fellépő Amon Amarth adott értelmezhető hosszúságú koncertet (50 perc), a többi maximum 30-at kapott. Ennek ellenére mindegyik teljes színpadképpel nyomult, és bele is adtak mindent a buliba, már amennyi belefért. Nem róluk szólt az este, de legalább az kiderült, hogy a Mastodon és az Anthrax is jövőre ad ki nagylemezt, illetve az előbbi annyira jó volt így ízelítőnek, hogy kötelezővé tette a FEZEN-t, ahol július 31-én lépnek majd fel, ahol ráadásul Kerry King is lesz szólóban.
A Slayer pedig olyan volt, mint a Slayer. Jó, Tom Araya azért öregedett elég sokat arcra, Paul Bostaph is mintha kicsit nyúzottabb lenne, de Kerry King és Gary Holt semmit nem változott. Előbbi csak tőle megszokottan beleborult a gitárjába, utóbbi meg hozta ugyanúgy a témákat, csak amolyan hanyag eleganciával. Vetítés, fények, lángok kiválóak voltak, de ez is alap a Slayertől, csalódnék, ha ezekben hiba lenne.
Az viszont elgondolkodtatott, hogy ha ezt a bulit úgy látom, hogy nem hat év kihagyással és nem úgy, hogy teljesen belenyugodtam, hogy többé nincs Slayer, akkor mennyire tetszett volna. Mert most elnéztem, hogy Araya rengetegszer hibázott szövegben, vagy ahogy Bostaph is néha el-elkeveredett a dobok mögött, de ha ezt egy aktív zenekartól kapnám, akkor ingatnám a fejem. Most viszont betudtam ezt egy több mint kiváló bejátszóbulinak a nagy Ozzy-búcsú előtt, a Raining Blood, Black Magic, Angel Of Death trió pedig szokás szerint gyilkolt a végén, hiba nélkül. Azt gyakorlatilag repeatre állítanám, ha lehetne ilyet.
Az élményeinkről videó is készült, hamarosan láthatjátok.
