Hirdetés
Hirdetés

A múlandó pillanatok öröme – Gondolatok Nik Bärtsch Bartók Tavaszon adott koncertjéről

Az egyik legvarázslatosabb dolog bármilyen művészeti alkotás vagy előadás megszületésekor, ha elképzeljük, hányféle, egymástól látszólag távol eső tényező együttállása szükséges az épp adott pillanatban ahhoz, hogy pont azt lássuk, halljuk, érezzük, ami aztán magát az élményt megteremti. Még egy eredeti mű létrehozása is interpretáció a szónak abban az értelmében, mennyi minden befolyásolja a megszületését a szerző zenei és bármilyen más inspirációitól a manuális képességeken, az írás pillanatában érvényes lelkiállapoton át egészen addig, hogy mondjuk felhős volt-e az ég az előadás napjának reggelén, netán könnyen talált-e parkolóhelyet a hallgató a koncert előtt, hogy a befogadói oldalt is szóba hozzuk.

Hirdetés

Nem nehéz kitalálni, miért merültek fel bennem ezek gondolatok Nik Bärtsch Reflecting Bartók koncertje után. Egy olyan forgatókönyv mentén, melyben a főszereplő egy gyerekkorában dobosnak készülő, jazz és komolyzenei hatásokkal egyaránt rendelkező, több formációban aktív, harcművészetekkel is aktívan foglalkozó svájci zongorista, aki magyar zenésztársakkal vág neki egy közvetve és közvetlenül Bartók munkássága által inspirált estének, ránézésre borítékolható volt, hogy április első szerda estéjén legalábbis maradandó élményben lesz részünk. Persze így is lett.

Az előadást Bärtsch legutóbbi Entendre című albumáról származó, szólóban előadott darabjai foglalták keretbe, melyekről általában véve elmondható, hogy egészen egyedi módon vegyítik a jazz és komolyzenei elemeket a keleti szertartászenék minimalizmusával, az innovatív zongorajátékot az erőteljes ritmusközpontúsággal. Az eredmény egy olyan széles spektrumot bejáró hangulati utazás, melynek során ugyanúgy vezethetik a hallgatót repetitív, atonális motívumok, nagy koncentrációt, bizonyára játéktechnikát illetően is nagy kihívást jelentő részek, mint szinte áttetsző, éteri hangfüggönyök, és közben sokszor csak utólag csodálkozunk rá arra, honnan jutottunk el odáig, ahol most tartunk. Bärtsch sokszor mintegy ütőhangszerként kezeli hangszerét: előszeretettel pengeti és tompítja a húrokat kézzel, vagy akár más eszközökkel, sokszor olyan hatást keltve, mintha a mély hangokat nagybőgős játszaná, vagy az épp megfelelő időpontban valaki megütne egy üstdobot egy hatalmas lecsengésű teremben. Akár effektek használatára is gyanakodhattam volna, ha nem látom a helyszínen, hogy ezek a hangok bizony egy akusztikus zongorából érkeznek, mindenféle külső eszköz segítsége nélkül.

A koncert igazi kuriózumértékét ugyanakkor a magyar zenészekkel közös, külön erre az alkalomra létrehozott produkció jelentette. A Helvetia Twilight Dance és a Budapest Pattern című darabok kiindulópontjait Bärtsch olyan saját kompozíciói jelentették, melyek saját bevallása szerint is magukban hordozzák Bartók stílusát, illetve egyes motívumok visszavezethetők olyan inspirációs forrásokra, mint a Szabadban szvit Hajsza című tétele, vagy a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára. A zenekari felállás és vele a hangszerelés is ennek megfelelően alakult: hegedűn Várallyay Petra és Krulik Eszter közreműködtek, brácsán Jobbágy Andor, csellón Zétényi Tamás, cselesztán Palojtay János, ütőhangszereken Janca Dániel játszott.

A két közösen előadott darab gyönyörű példája volt annak, amikor a zene hidat képez nyelvek és kultúrák között, és voltaképpen bármilyen definíciót találhattunk rá az épp aktuális megélésünk alapján. Ha úgy tetszik, Bartók zeneszerzői attitűdje előtt tisztelgő modern jazz koncertet láttunk klasszikus zenészek közreműködésével, vagy akár egy komolyzenei hangversenyt, ami a műsor egyik csúcspontját jelentő részben átcsapott klasszikus hangszerekkel és preparált zongorával előadott free jazz improvizációba. Ha akarjuk, lehetett nemzetközi zenészgárda által előadott kortárs, univerzális szertartászene. Vagy egy festmény hangokból, ami minden szögből, minden nézőnek más képet mutat.

Ráadásul, hogy keretbe foglaljam a beszámolót, ez csak ezen a kivételes estén, ebben a zenekari felállásban, ezen a helyen történhetett meg ebben a formában, hiszen a kollaboráció, ha minden igaz, erre az egy alkalomra szólt. Ami persze egyfelől sajnálatos, hiszen egy ilyen színvonalú produkció megérdemelné, hogy többször is színpadra vigyék, másfelől viszont ez a szó szerint és filozófiai szempontból egyaránt értelmezhető jelenidejűség csak hozzátett ahhoz, ami miatt úgy gondolom, túlzás és elfogódottság nélkül lélekemelő, megismételhetetlen élményben volt része mindenkinek, aki megfelelő nyitottsággal fogadta be a koncertet.

A Bartók Tavasz április 16-ig még számos izgalmas programmal várja a látogatókat, köztük az EELS első magyarországi koncertjével, melynek apropóján korábban itt írtunk a zenekarról.

A cikk szerzője ezúton is köszöni Nik Bärtsch segítségét, aki volt olyan szíves, és megválaszolta az előadás hátterével, a koncerten előadott darabokkal kapcsolatos kérdéseinket. 共 ありがと ございます

Fotók: Hirling Bálint / Müpa

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,996KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók